Quantcast
Channel: KULTer.hu
Viewing all articles
Browse latest Browse all 6845

Magyar filmet díjaztak Portóban

$
0
0

A legjobb forgatókönyv díját nyerte el Az állampolgár című, Vranik Roland rendezte magyar film a hétvégén zárult Fantasporto filmfesztivál Rendezők Hete (Semana dos Realizadores) programjában – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

A forgatókönyvet Vranik Roland és Szabó Iván (Viharsarok, Hacktion), az SZFE tanára közösen írta.

A megrázó szerelmi történet amatőr színészekkel, minimalista eszközökkel és sok humorral mutatja be egy másik országba való beilleszkedés emberi oldalát. A Bissau-Guineából származó és 30 éve Magyarországon élő Cake-Baly Marcelo, a miskolci színház színésznője, Máhr Ágnes és az iráni Shekari Arghavan főszereplésével készült alkotás a Popfilm produkciója.

Az állampolgár jelenleg is látható a hazai mozikban a Mozinet a forgalmazásában.

A mintegy 200 filmet felvonultató portói filmfesztivált idén 37. alkalommal rendezték meg.

Forrás: MTI


Viewing all articles
Browse latest Browse all 6845

Latest Images

Trending Articles