Félúton
A víz és a zsiradék szerelme ez.
Nylonzacskó a folyó sodrában, egy
felszín alatti ágra lapulva.
Van más választása? Öleli,
míg a vízállás megkönyörül rajta. Nem
végtelen kiterjedésű, s ha valamelyik
széléhez kicsit is közelebb akad el,
tovább gomolyoghatott volna.
Neki pont félúton kellett. Mindig
félúton. A végtagok a zuhanásban
követik ilyen engedelmesen a testet.
Csak egy bőrbetegség a halál. Lepattant
zománc a kádon. Le lehet kaparni. Ami
vérzik, él.
A testre öntött víz szerelme ez.
Szétszalad. Felváltva kérik
a megbocsátást. Nincs rá szükség, már
rég sóízű keresztet szopogat a szenvedő
tavasz.
Ami túl nehéz
Csak a papír maradt bőrnek. Szőke pihék
a mentségek. Élőket gyászoló, szoptatós
anyajegyek.
Szabálytalan a levegő, zihálnak
a hangszerek. Az élet kényszerének
perisztaltikája elpusztulni nem enged.
Meztelen talpakra évek tapadnak,
a vedlő délután szőrei. Kiszáradt,
vastagabb felhám, ahol folyton érint.
Más aszály ez. Egy síró nőbe élvez
mindent a meder, ami túl nehéz
elpárologni.
Fészek
Görcsösen, viszonylag szabályos
időközönként összerándul a karizomzat.
Hetek óta túlfeszített húr. Fáradó
szívhang.
Hat fok. Már másodszor próbál
kitavaszodni a héten. Állatokat
szelídítenek a talaj menti fagyok.
Vízcseppek gömbölyödnek össze
kínjukban, fázva.
A nyugdíjas tanító néni két nyulat ajánl
fel egy kisfiúnak, hogy mégis teljes
legyen a húsvét. A gyermek nem sejti,
hogy a derék asszony a szeme láttára
zúzza be az apró koponyákat egy
szekerce fokával. Nem ugyanazt értik
nyúl alatt.
A hátsó lábakat összefogva kell tartania
a fiúnak az ünnepet, hogy az idegek
utolsó játéka jól érezhető legyen.
Hazafele látja először a halált. Nem fél, s
a tetemeket úgy teszi az ajtó elé, ahogy
madár öklendezi fel fiókáinak
a zsákmányt, félig már megemésztve.
Valahogy mindig sejtette, hogy
a remegés nem hajnali hidegtől
származik. Tojások lapulnak a fűben,
kicsiny fészkekben, most már meg meri
várni, míg kikelnek.
Borítófotó: WallHere