Quantcast
Channel: KULTer.hu
Viewing all 6765 articles
Browse latest View live

Felkavaró történetek

$
0
0

neil-gaiman-felkavaro-tartalaom-cultura-630x320„Ezt a könyvet korrektül elláttam figyelmeztetéssel. Most már csak az összes többi könyv miatt kell aggódniuk, és persze az élet miatt, ami hatalmas és komplikált, és nem szól előre, hogy bántani fog.” – mondta Neil Gaiman új könyve, a Felkavaró tartalom kapcsán.

A Könyvhétre időzítve jelent meg magyarul Neil Gaiman harmadik, rövidebb írásokat tartalmazó kötete. A cím a nyugati világban terjedő „trigger warning” kifejezésre utal, mely az adott esetben felkavaró tartalomra figyelmezteti az érdeklődőt. A felkavaró tartalom természetesen ezúttal a szövegekre utal, amelyek a kissé hatásvadász alcím szerint alkalmasak a nyugalom megzavarására. Gaiman, jó szokásához híven, ezúttal is mellékel egy Bevezetőt a kötethez, melyben megindokolja a címválasztást („felmerült bennem, hogy egy nap vajon nem az én munkáimra kerül-e majd felnőtt tartalom figyelmeztetés”), majd ismerteti az írások keletkezésének történetét.

A figyelmeztetés ugyan néhány esetben indokoltnak tűnik (sőt, ismerve a szerző eddigi alkotásait, már néhány korábbi mű esetében is felkerülhetett volna a könyvekre), de nem kell túl komolyan venni: a kötetet bátran a kezébe veheti mindenki. A Felkavaró tartalom lényegében a Tükör és füst, illetve a Törékeny holmik által kitaposott utat folytatja, mind a szerkezet, mind a témák tekintetében.

Gaiman még mindig hihetetlenül jól mesél, lenyűgöző, hogy hogyan képes akár egy-két mondattal hangulatot és mélységet adni egy-egy jelenetnek vagy alaknak. A Bevezető ismét tele van szórva a történetmesélésre vonatkozó önreflexív utalásokkal és vallomásokkal, sok az ironikus kikacsintás, de az olvasó eltűnődhet: elég lesz ez így harmadszor is? Valószínűleg érezhetett valami ilyesmit Gaiman is, ugyanis több helyen bocsánatot kér az olvasótól: „csak remélni tudom, hogy valahol ezeken az oldalakon akad egy olyan történet, amit amúgy sosem olvastak volna.”

A félelem persze alaptalan, a történetek és a maroknyi vers hozzák az elvárható színvonalat. Bár sem a kötet szerkezete, sem a felhasznált módszerek (intertextuális játékok, az irodalmi hagyomány ironikus rekontextualizálása, klasszikus mesék újraírása) nem változtak a Törékeny holmikhoz vagy a Tükör és füsthöz képest, a történetek hihetetlenül változatosak és elképesztő érzelmi skálát járnak be. Még mindig lenyűgöző, mennyit tud Neil Gaiman az emberről, a kicsinyességünkről, a hibáinkról és az erényeinkről. A szövegek közül néhány ismerős lehet: az Aki elfelejtette Ray Bradburyt című megható emlékezés az Árnyak és rémek című Bradbury-emlékkötetből (szerk. Sam Weller és Mort Castle), a Locus-díjas „Az igazság egy barlang a fekete hegyen” pedig a 27 képtelen történetből (szerk. Neil Gaiman és Al Sarrantonio). Többségében viszont a könyv teljesen új tartalmat közöl, most ezekből mutatunk be párat, szigorúan szubjektíven.

A Narancs egy nyomozási jegyzőkönyv egyik, hiányos fele: egy tizenhét éves lány válaszait olvassuk egy roppant furcsa incidens után, mely során a hölgy testvérét feltehetően idegenek rabolták el. Mivel az olvasó csak következtetni tud a feltett kérdésekre, az eleve homályos eseményeket még nehezebb rekonstruálni: az olvasó legalább olyan fontos szerepet tölt be a történet létrehozásában, mint a szerző.

Neil Gaiman masszívan jelen van az interneten, személyes honlapján rendszeres blogot vezet és a közösségi média oldalain is meglehetősen aktív. Az internetes jelenlét lenyomata a Mesenaptár című szöveg, mely egy közösségi média projekt eredménye. A Mesenaptár tizenkét novellája válasz egy tweetre az év hónapjairól. A Halál és a méz esete arra a kérdésre keresi a választ, hogy miért kezdett el méhészkedni idős korában a világ legjobb detektívje, Sherlock Holmes, aki tudvalevőleg csak akkor volt boldog, amikor egy érdekes ügyön dolgozhatott. Nem egy szokványos Sherlock-történet, sem a hangulatot, sem a szerkezetet tekintve, de az elbeszélés végére a detektív egy olyan rejtélyt göngyölít fel, ami valóban megkoronázza a pályafutását.

Klikk-klakk, a zörgőszörny. A bugyuta cím ellenére ez a rövidke írás az egyike azoknak, melyek indokolttá teszik a Felkavaró tartalom címet. A legfélelmetesebb mindig az, amire nem számítunk, amire nem figyelünk oda. Remek kis horror, öt oldalban.

trigger-warning-neil-gaiman

Végül még említsük meg a Fekete kutya című elbeszélést. A címadó mitikus szörnyről már számos írás született, Gaiman most az Amerikai istenek világában szerepelteti. Három év telt el a regény eseményei óta, Árnyék még mindig a vidéki Angliában időzik. Ezúttal egy álmos kis falu nyugalmát zavarja meg akaratlanul, különleges származásának köszönhetően olyan események láncolatát indítva el, melyek régi sebeket tépnek fel és elfeledett hagyományokat élesztenek újra. Kicsit melankolikus szöveg, a szerző számára valószínűleg ujjgyakorlat lehetett, de jó volt újra találkozni Árnyékkal.

Már ezek az önkényesen kiemelt példák is visszaadnak valamit a kötet sokszínűségéből, de ez tényleg csak a felszín: találunk még Csipkerózsika-újraírást (Tekintettel a formaságokra), Csipkerózsika-Hófehérke crossovert (Az alvó és az orsó), egy történetet a Doktorral és a TARDIS-szal (Semmi óra), de egészen hétköznapi helyzetekre szóló útmutatót is (Hogyan rakjunk össze széket).

Bár Gaiman a Bevezetőben amiatt panaszkodik, hogy a novelláskötetek a kiadói szakmában nem számítanak kapósnak, a jelenlegi magyar piacot figyelve mégis szerencsésnek mondhatjuk magunkat. A műfaj szerelmesei a Felkavaró történeteken kívül Sherlock Holmes lehetetlen kalandjaival (szerk. John Joseps Adams és David Barr Kirtley), vagy néhány Zsiványokról szóló történettel (szerk. George R. R. Martin és Gardner Dozois) felfegyverkezve vészelhetik át a tikkasztó nyári napokat (mindkét gyűjteményes kötet tartalmaz egyébként egy Gaiman-szöveget is). Nem marad más, mint elolvasni a könyvet, de ne feledjétek: a tartalom néhol felkavaró lehet!

Neil Gaiman: Felkavaró tartalom. Agave Könyvek, 2015.


B. Tóth Kinga versei

$
0
0

A kocsma melege

Neked a kocsma az otthonod,
amikor nem vagy itthon.
Kézen fogva sétálsz a sörrel a múltig.
Támasztod a bárpultot,
és téged támaszt az alkohol.
A könnyek már szakállat fontak az arcodon.
Néhány kipúposodó vonal rajzolja a tested,
vonalak, amik össze-vissza futkosnak kezeden.
Kihűlt az otthon melege,
elfogytak már a segítő kezek.
Hiányzik a vacsora, a szoba, a nő, aki betakar.
De a kocsma szaga elaltat,
és úgy térsz magadhoz,
hogy nem találod magadat.
Öklendezve hányod ki a napokat,
Összekeverted a haza vezető utakat.
Én az ablakban ülve várok rád Apa!
Rohannék eléd, rohannék a két karodba.
Az ajtó nyitódik, de nem hallom a hangodat.
Kis házunkból kiszökik a meleg,
s a küszöb előtt fekszik megint egy idegen.

APAkalipszis

Apám nem tudta, mi a szép,
egy szóban, egy pillanatban,
egy hangban, egy arcban…
Így nem voltam szép én sem.

Apám nem tudta, mi a szerelem,
milyen érzés elaludni egymás ölében,
csókot lopni kölcsönbe,
egy gyümölcs a szerelemből…
Így nem születtem abból én sem.

Apám tudta, mi a magány,
amikor esténként egy üveg bor a lelki társ,
egy doboz cigaretta a társaság…
Így magány vagyok én is.

Apám tudta, milyen erősnek lenni,
amikor anyámat ütötte az öklével,
amikor hadonászott a konyhakéssel…
Így én nem akartam többé erős lenni.

Apám tudta, mi a pusztulás,
amikor rohadnak a gyökerek,
száradnak a levelek,
és romlik már az értelem…
Így vele pusztultam én is.

Apám nem félt a haláltól,
Fekete csuklyában, kezében kaszával,
kézen fogva, felsikoltva, elrabolva…
Felakasztva.

Nyelvnyűvő, szómorzsoló, mesegyúró

$
0
0

IMG_5948Hétszünyű Kapanyányimonyók – e név hallatán kevesen vannak, akiknek ne kezdene derengeni egy szakállas gonosz manó, aki megette a forró kását valakinek a hasáról. (Szálingernél krumplipürét, de ez bőven belefér.) A Fehérlófia egyik legismertebb, legősibb mesénk; kultúránk, közös tudásunk egy olyan darabja, amelynek mindig volt esélye, lehetősége beleégni nemzedékek tudat(alattij)ába.

Arany László változata évtizedek óta állandó darabja az ötödikes tankönyveknek, de gondolhatunk Jankovics Marcell erős szimbólumrendszerrel élő 1981-es rajzfilmjére, vagy az Állami Bábszínház Hegedüs Géza és Kardos G. György által jegyzett 60-as évekbeli előadására. A Budapest Bábszínház 2013-ban bemutatott hat pluszos, tehát inkább kisiskolásoknak szánt Halálfia-előadásához Szálinger Balázs frissítette, korszerűsítette a mese szövegét. Ez a dramatizált átirat jelent meg 2015 elején az Orpheusz Kiadó gondozásában, küllemében, minőségében gyermek és felnőtt olvasókat egyaránt megszólítva.

fehérlófia2

A kortárs átdolgozást tekintve két meggyőző és szimpatikus vonás rögtön az elején rögzíthető. Az egyik: Szálinger rendkívül finoman bánik anyagával, megtartja a mesét mesének, nem írja „felül” az ismert történetet, nem helyezi át modern környezetbe. De főként nem él azokkal a hagyományos mesét mese(i)ségéből kimozdító, szubverzív eszközökkel, amelyekkel a közelmúltbeli és kortárs gyerekirodalom zseniális nagyjai – Lázár Ervin, Csukás István, Békés Pál, Darvasi László, Berg Judit – éltek és élnek. A csoda (ki)létének, a mesei alakoknak, mesei értékrendnek fel- és kifordításából keletkezett alkotások természetesen „érvényes” módon reflektálnak mai életünk meséhez, természetfelettihez, emberi értékekhez való viszonyulásaira, ám Szálinger mintha remekül ráérezne arra, hogy Fehérlófia nem erre született; hogy alakja és története a mai gyerekek (és felnőttek) számára is lényeges és aktualizálható vonásokkal bír, hogy őt és társait nem szükséges átalakítani macsó csávókká.

A közreadott mű másik fontos és jól tapintható erénye, ahogy az nyilatkozatokból és az Utószóból is kiderül, hogy a szerző végső szövegváltozata szervesen épül az előadásra, a szereplők beszédére, színpadi játékára, a jelenetek pergésére. A költői szöveg valóban ül a színpadon, és bár a bábjáték fotóival bőségesen illusztrált kötet olvasása is élvezetes, a valódi élményt mégiscsak az előadás „összművészete” adja meg: a színpadi játék, a mozgás, a zene és a darabot feszes egységben tartó látvány, a jelmezek, díszletek végiggondoltsága. És mindez így is van rendjén.

feherlofia_edv_8032_.1382997444

Szálinger Balázs átiratáról mégis érdemes beszélni, akár az előadás tükrében (amit még játszanak, bár elég ritkán), akár a szöveget önmagában vizsgálva. Már az is egyfajta (műfaji) elmozdulást eredményez, hogy az epikus mese drámai formában áll előttünk; az elbeszélő részeket is a párbeszédeknek – illetve a színpadi cselekménynek – kell kibontani, ezáltal még nagyobb hangsúlyt kapnak az egyes karakterek és azok megszólalásmódjai. Ugyanakkor a mese hagyományos működésének feltétele, hogy a szereplők megmaradjanak típusoknak, (mindössze) egy-egy tulajdonsággal rendelkező szimbolikus figurának. Ebben is megmutatkozik a fent említett finomság: Fehérlófia (ál)barátai úgy lesznek mulatságos és egy-egy hajszálvonással egymástól elkülöníthető karakterek, hogy közben mégsem kapnak saját egyéniséget, és nem is válnak a darabból kikacsintgató, kiszólogató, up-to-date alakokká. Hasonlóképpen jól sikerült a három királylányt kimozdítani a három (szép) lány jellegtelen formulájából, és némileg közelíteni a mai befogadóhoz. A három az egyben  ötletével a „hisztérikus”, „flegmatikus”, „magabiztos” típusai sikeresen ötvöződhetnek.

De mindezek mellett a legfontosabb, hogy Fehérlófia is megmarad mesehősnek, hiszen az ő alakján áll vagy bukik a varázsmese-hősmese működése. Mitikus származása, kiválasztottsága, küldetéstudata, próbatételek során tett megnyilvánulásai mind sikeresen belül maradnak a mesehősöktől elvárt kereteken és értékrenden, karaktere se nem túldolgozott, se nem egyénített, se nem önreflexív, mindezek ugyanis a mese mint mese halálát eredményeznék.

Pedig jól láthatók azok a pontok is, ahol a szerző – mint Vasgyúró – elmozdítja a mesei határokat. A történet kezdete hosszan elnyújtott, mitikusra hangolt, ami végső soron a mese értelmezési keretét kínálja fel, olyan kapaszkodókat, magyarázatokat nyújt, amelyek általában a mesék „magától értetődő” működéséből, az epikus mozzanatok sorából kimaradnak. A darab első harmadában a Hangok és a Kar verbálisan is megkezdik a hős beavatását: előlegezik, átadják mindazt a fizikai, szellemi, érzelmi, morális tudást, amit majd Fehérlófiának a hőstettek során kell megtapasztalnia, végigjárnia, megélnie, tehát – már előre – felfedik a szimbolikus cselekvésrend értelmét, jelentéseit. A ritmusokba, ismétlésekbe szedett versbeszéd – az előadás sejtelmes közegével, mozgásrendjével – mintegy világ- és létmagyarázatként hangzik, és a drámai költemények filozofikusabb hangütését idézi fel, leginkább talán Vörösmarty Csongor és Tündéjének világát, főleg, hogy a romantikus mű is egy közismert meseanyagból kovácsol – mint Vasgyúró – súlyos, létértelmező darabot. Míg Vörösmartynál a boldogság elérésének, elérhetőségnek kérdései, Szálingernél az ember felnövekedésének, világba való beilleszkedésének lehetőségei állnak a középpontban.

feherlofia_edv_8005_.1382997444

Ám a világértelmező alapok megteremtését követően a mitikus, önmagát értelmező szál háttérbe húzódik, átadja a helyet a (hős)tetteknek, mozgalmas párbeszédeknek. Azonban ha jól figyelünk, a mese különböző pontjain visszacsatolhatunk a kezdetekhez, a Hangok által mondottaknak mintegy jóslatszerű beteljesedését nyugtázhatjuk. Nem szükséges, hogy a gyermekekben mindez tudatosodjon, nem is fog, nem is kell, mégis jobban követhetővé, könnyebben értelmezhetővé teszi számukra a mese cselekményét, hiszen (tudat alatt) van hová, van mihez kapcsolni az eseményeket.

Mindebben az a nagyszerű, hogy ezt a komplexitást a nyelv által teremti meg a szerző; a megszólalások elhelyezése, a motívumok, részletek ismétlésrendje, a nyelvi regiszterek szerencsés kevercse által. A Fehérlófia nyelve természetes, egyszerű: rövid közlések, egyértelmű (ki)jelentések, jól követhető emberi intenciók. A stílusnak ez a letisztítottsága egyformán teret ad a mitikus beszéd időtlenségének, általánosságának, törvényszerűségének, a szereplői szándékok – nem cizellált lelkek, egyszerű fanyűvők –, érzelmek kifejezésének, a céltudatos főhős kibontásának. Ebbe az egyszerű, de azért a költőiséget egyáltalán nem nélkülöző regiszterbe keverednek a beszélt nyelv elemei, „mai” kifejezések – mint például beszól, hülyeség, vetít, ő a főnök, dögunalmas stb. –, de mindvégig mértékkel adagolva, anélkül, hogy öncélúvá vagy feltűnővé válnának.

A Fehérlófia tehát beavat(ód)ástörténet. S ha a mese mai érvényét keressük: mindannyian kiválasztottak vagyunk, mindenkinek végig kell járnia saját útját, fel kell nőnie, be kell avatódnia a világba, a társadalomba, az emberi kapcsolatokba, a csalódásokba és a sikerekbe. A mese ráadásul több rész- (vagy nem is annyira rész)kérdés felől is érinti ezt az óriási halmazt: származás, kötődés-elszakadás, barátság, bajtársiasság, szerelem, elköteleződés. Kiválasztottság mindez annyiban, hogy végeredményben mindenkinek egyedül kell bejárnia a saját útját, mint egy (mese)hősnek – segítők és akadályozók között –, s nagyobb a tét, mint bármilyen virtuális szerepjátékban: egyedül kell győznie és áldozatot hoznia, egyedül kell leszállnia az alvilágba, legyőznie démonait és végül megszereznie a királylányt. Szálinger zárlata meseien optimista, de mégsem elszállt, inkább óvatosan bizakodó, benne rejlik a mai ember – élettől, megéléstől való – minden félelme, bizonytalansága is: „Királylány: Te vagy a dal, mit a szívem talált. / Nem tudja még, félve dúdolja csak. Fehérlófia: Visszajöttünk, mert láttuk a halált. / S az életnél nem volt izgalmasabb.”

Szálinger Balázs: Fehérlófia, Orpheusz Kiadó, Budapest, 2015.

A fotókat Éder Éva készítette.

„Sosem fogok rendező nélküli filmet csinálni”

$
0
0

Nemes_2Az elmúlt évek, sőt évtizedek legnagyobb magyar fesztiválsikere lett Nemes Jeles László bemutatkozó nagyjátékfilmje, a Saul fia, a korábban rövidfilmeket készítő fiatal rendező-forgatókönyvíró pedig szinte egyik napról a másikra a szakma élvonalában találta magát.

A hirtelen jött sikerrel, a Saul fia készítésével, a „túlnyerésekkel”, valamint a további terveivel kapcsolatban is kérdeztük a rendezőt egy szegedi közönségtalálkozót követően.

KULTer.hu: A filmkészítői ambícióidhoz köze volt annak, hogy édesapád is filmes? Honnan jött a filmek szeretete?

A filmek iránti rajongás kialakulása egy hosszabb folyamat volt. Gyermekkoromban apám (Jeles András Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező – a szerk.) révén volt szerencsém kijutni filmforgatásokra, és megérintett az a varázslatos világ, amit akkor megtapasztalhattam például a díszleteken keresztül. A filmek készítése iránti lelkesedés pedig ezután fokozatosan épült fel bennem.

KULTer.hu: A Saul fiát egy Cannes-i ösztöndíj lehetőség keretében fejlesztetted a Rezidencia programban. Hogyan zajlott ez a program és mit tett hozzá a filmről alkotott alapvető elképzeléseidhez?

Ez, ahogy mondtad is, egy ösztöndíjprogram, amely biztosítja a körülményeket ahhoz, hogy nyugodtan megírhasd a forgatókönyvet és fejleszd a filmtervedet. Persze, emellett lettek volna még lehetőségek (sok filmet nézhettem volna a francia mozikban stb.), de ezek nem kötelező dolgok, rám volt bízva, hogyan osztom be a rendelkezésre álló időt. Én pedig szinte csak a forgatókönyvvel foglalkoztam. Tehát ez nem egy mentorprogram, persze annak is meg lettek volna az előnyei, de ebből akár az is lehetett volna, hogy fél évig elvagyok Párizsban, és nem foglalkozom a filmmel.

KULTer.hu: Clara Royerrel közösen jegyzed a Saul fia forgatókönyvét. Ő hogyan került a produkcióba, hogyan dolgoztatok együtt?

Clara régi jó barátom, hiszen én alapvetően a barátaimmal dolgozom. Úgy gondolom, a közös munkák során nagy erősségünk az, hogy egy jó közeget alakítunk ki, amiben állandóan mennek a viták, így a munka műhelyszerűvé válik. Clara jól passzolt ebbe a közegbe annak ellenére is, hogy előtte még sosem csinált filmet, tehát lényegében ezzel a munkával tanulta ki a szakmát. A film alapötlete az enyém volt, ő készítette a treatmentet, melyből utána megírtam a végleges forgatókönyvet. Olyasmi volt ez, mint egy ping-pong játszma.

Nemes6

KULTer.hu: A Saul fia kezdőbeállítása szinte pontosan megegyezik a Türelem című első filmed nyitányával, és a két mű akár egymás párdarabja is lehetne (hasonló formanyelv, koncepció és képi megoldások). Ezek tudatosan épített szerzői jegyek, vagy ha majd más témában forgatsz filmet, akkor ettől eltérő megoldásokat fogsz használni, illetve akár más alapanyagra forgatni?

Úgy gondolom, a filmjeimnek van egyfajta kiáltvány jellege. Az biztos, hogy sosem fogok „rendező nélküli” filmet csinálni. Ezt úgy értem, hogy sosem forgatok majd úgy filmet, hogy felveszünk rengeteg mindent, aztán a vágószobában összerakjuk az anyagot. A rendezői alapelvek nagyon fontosak, azonban minden filmnek megvan a saját logikája. Tehát a következő is egy más logika mentén fog felépülni. Ha beülök a moziba, és már az első jelenetnél tudom, hogy mi lesz a vége, akkor az onnantól kezdve már nem érdekel annyira. Megvannak a lehetőségek, különösen az európai filmgyártásban, mégis egyre kevésbé használják fel azokat arra, hogy meglepjenek minket.

KULTer.hu: Ha már szóba került a logika kérdése, nem gondolkodtatok egy olyan megoldáson a Saul fia készítésekor, amelyet legutóbb Inárritu vitt sikerre a Birdmannel? Azaz, hogy az egész filmet látszólag egy beállításban veszitek fel, láthatatlan vágásokkal összekötve a jeleneteket?

Nem, semmiképpen sem akartunk így dolgozni. Krasznahorkai Balázzsal (a rendező munkatársa – a szerk.) együtt snitteltük a filmet, szerinte ez már a bravúrkodás kategóriája lett volna, ami ebbe a filmbe nem fért volna bele. A Saul fiánál próbáltuk kerülni az esztétizálást, igyekeztünk ellenállni a kísértésnek, legalábbis ami a zsonglőrködést illeti, és nem akartunk a szépségre sem törekedni. A fő szempont az volt, hogy minél egyszerűbb legyen a film. Tehát nem azért írtunk egy jelenetet, hogy például abban bebizonyíthassuk, mi tudunk vízben is forgatni, hanem volt egy stratégiánk, amelyet végig kellett vinni.

Nemes3KallosBeaMTI

KULTer.hu: Volt szerencsém látni a Saul fiát 35 mm-es celluloidról vetítve, illetve digitális változatban is, és valóban egészen más élményt ad a két változat. Nem is tervezel soha digitális technikával forgatni?

Nem, azt semmiképpen sem csinálom. A digitális filmkészítés során meghal a film.

KULTer.hu: Erre is vonatkozik a „rendező nélküli film” kifejezés?

Igen, a rendezés és maga a film alapanyaga szorosan összekapcsolódik. Ez a technika, tehát például a 35 mm-es film arra kényszerít, hogy rendezőként hozz döntéseket a forgatás helyszínén, és ne a vágószobában. A digitális filmkészítés során lényegében inflálódik a film. A „rendező nélküli” filmről szerintem akkor lehet beszélni, amikor a fontos döntések a vágószobában születnek. Ilyet eddig nem csináltam, és ezután sem fogok így dolgozni.

KULTer.hu: Látva ezt a nagy felhajtást a film körül és persze általa körülötted is, Pálfi György egyik nyilatkozata jutott eszembe, aki azt mondta az egyik róla készített portréműsorban, hogy az első nagyjátékfilm sikere lehet akár véletlen is, és a második egész estés alkotásnál dől el, hogy ki az igazán jó filmes. Te mit gondolsz erről?

A második nagyjátékfilm már sokkal inkább egy stratégiai kérdés. Nagyon fontos, hogy az embert ne nyomják agyon a díjak, és az, hogy tartósan a figyelem középpontjában van. A munka meg tud menteni ettől.

Nemes4GettyImages

KULTer.hu: Ha már a díjakat említetted, Cannes-ban is nyilatkoztad, hogy nem szeretnéd, ha a Saul fia „túlnyerné magát”. Ebből végül négy díj lett, azóta pedig egy Oscar nevezés. Ha esetleg úgy alakulna, hogy utóbbi esetében jelöléshez, vagy akár díjhoz jutsz, az is túlnyerésnek számítana?

Túlnyerésnek számítana, persze, de Murphy törvényei szerint talán jobb lenne, ha most kerülnénk ilyen helyzetbe. Később, amikor már sokkal jobban akarnánk például Oscart, akkor nem biztos, hogy összejönne akár csak a jelölésig is eljutni. Egyelőre dolgozunk, aztán pedig jöjjön, aminek jönnie kell.

KULTer.hu: Talán némi előnyt jelent, hogy az Akadémia körében a holokauszt témája általában népszerű szokott lenni.

Igen, az Akadémia elég érzékeny erre, és sajnos nem is mindig a jó filmeket választja ki a témában.

KULTer.hu: Egyébként van kedvenc holokauszt- vagy háborús filmed?

A Jöjj és lásd.

KULTer.hu: Klimov e filmje érezhetően hatott is rád a Saul fia készítésekor. Ez egy régi emlék volt, vagy pedig amikor a filmet fejlesztetted, akkor bukkantál rá?

Egy barátom, a Párizsban élő Lengyel Dávid esztéta hívta fel rá a figyelmemet. Régóta nézegetem már ezt a filmet, és amióta először láttam, azóta inspirál. A Saul fia készítésekor sokat néztük a Jöjj és lásd mellett a Shoah-t is. (Utóbbi Claude Lanzmann monumentális dokumentumfilmje a holokausztról – a szerk.)

France Cannes Son of Saul Press Conference

KULTer.hu: Hogyan látod a magyar film jelenlegi helyzetét?

Azt látom, hogy a hazai filmesek sokszor ambícióhiánnyal küszködnek, és én nagyon szeretném, ha egy kicsit magasabbra tennénk a lécet.

KULTer.hu: Az elmúlt időszakból volt kedvenc magyar filmed?

A Szegénylegények. És persze Fehér György, valamint Tarr filmjei.

KULTer.hu: Tehát az elmúlt néhány évből nem tudsz olyan filmet említeni, amelyik igazán tetszett volna?

Nagyon várom, hogy Kenyeres Bálint megcsinálja az első nagyjátékfilmjét. Szerintem egy adott filmen igazán megéri sokat dolgozni. Kicsit úgy érzem, hogy néha a tipikus európai filmes stílus érvényesül itthon is, tehát sok mai magyar film didaktikus, továbbá engem zavar a Youtube-esztétika terjedése is.

KULTer.hu: Korábban nyilatkoztad, hogy nyomasztottak az amerikai ügynökök Cannes-ban. Ez azt jelenti, hogy te biztosan nem fogsz például Antal Nimródhoz hasonlóan Hollywoodban próbálkozni a filmkészítéssel? Tudod már, milyen irányba indulsz?

Ezen még nagyon sokat kell gondolkodnom. Persze, vannak ötleteim és elképzeléseim, ezekről azonban még nem szívesen beszélek. Furcsán hangzana. Annyit azért mondhatok, hogy vannak külföldi terveim.

A hegyekbe fönn

$
0
0

11207365_10153593767171869_2622623287465005326_nMi, FISZ-táborozók már negyedik éve térünk vissza nyáron Mogyoróhegyre, hogy részt vegyünk a tanulságos műhelymunkákon, beszélgetéseken, a régi ismerősök mellett mindig találkozzunk új arcokkal, és természetesen izgalmas eszmecseréket folytassunk egy-egy macifröccs mellett ifjú irodalmárokkal, költőkkel és prózaírókkal.

Az érkezés, a gyors eligazítás és a műhelymegbeszélés után a tábor első vendége Szilasi László volt, akivel Vass Norbert beszélgetett. Mivel Szilasinak számtalan szerepe van, ezért a kérdező egy játékkal indított: úgy mutassa be az író az elmúlt éveket, mintha egy osztálytalálkozón venne részt. Szilasi erre azt mondta, hogy az utóbbi években haladt előre a munkájával, agydaganatot diagnosztizáltak nála és megműtötték, tanít és a gyerekek nőnek. Helyzetek és mindennapok. Vass Norbert jellemzése szerint mintha Szilasi mantrákat írna a szegedi betonra. Ez a szabályosság az írás folyamatában is felfedezhető. A harmadik híd megírásához évekig gyűjtötte az anyagot, minden készen volt addigra, így a megírása könnyen ment. Arra a kérdésre, hogy el tudja-e különíteni a szerepeit, elmondta, hogy kifelé megy az eddigi értelmiségi szerepekből. Eddig azt hitte, hogy vannak akadémiai törekvései, mára már nem igazán érdeklik ezek a tanításon kívül. Írónak tartja magát, örömmel írja a tanulmányokat, kritikákat, de a nagy tudomány kezd benne meghalni. A legutóbbi regényéből film is készül Deák Krisztina rendezésében, aminek a forgatókönyvét is Szilasi készíti. Nagyon érdekes számára, hogy olyan mondatokat kell alkotni, amit aztán a rendező képpé alakít. A szereplőket illetően Szilasinak nincs konkrét elképzelése arról, kik játszhatnának a filmben, Deák Krisztina nem feltétlenül hivatásos színészekben gondolkozik. Ha nem is készülne el a film, számára akkor is tanulságos volt ezzel foglalkozni.

szilasi

Vacsora után a legújabb FISZ-kötetesek bemutatkozása következett. Az elsőkötetesekről Dobás Kata és Tóth-Czifra Júlia folytatott beszélgetést. Elsőként Fekete Anna Oda-vissza című verseskönyve került terítékre. Dobás szerint a szavak ereje, azok létjogosultsága a központi kérdés, a kötet célja az önmegtalálás. Az emberi viszonyok kérdésessé válnak, nem fejthetők fel könnyen.

Juhász Tibor Ez nem az a környék című kötetére jellemző, hogy a szocioköltészet bélyegét nyomják rá a kritikusok, de Tóth-Czifra szerint nem biztos, hogy ez a kötet tétje. Nagyon jól megszerkesztett könyvről van szó, egy idő után ellenőrizhetetlen a szövegek mozgása, bár szorosan összekapcsolják őket a ciklusok közötti ismétlések, átkötések – ez az összetartozás-érzés a motívumok mellett az echószerű sorismétlésekkel is erősödik. Az egyik legfontosabb kérdés nála talán az, hogy a tér, a környezet hogyan határozza meg egy ember személyiségét és fordítva.

Bödecs László Semmi zsoltár című kötetéről Dobás elmondta, hogy az irodalmi hagyományhoz való viszonya nagyon erőteljes, az intertextusok könnyen visszafejthetőek és kiemelt szerephez jutnak. A blogszerűség jegyei is felismerhetőek a verseken a mindennapok részletes leírásában. Ezért a címben is párhuzam vonható: a semmi a mindennapiságra, a zsoltár pedig az irodalmi hagyományra visszhangzik, de ezek a fogalmak könnyen fel cserélhetővé válhatnak.

szendi

Tóth-Czifra érdekes helyzetben beszélhetett Szendi Nóra regényéről, mivel ő volt az egyetlen szerző az elsőkötetesek közül, aki a közönség soraiban ült. A Zárványok alakulását két narratív motívum határozza meg, az egyik a kábítószeres jelen és a három plusz egy (Berzsenyi) férfi a főszereplő életében. A regény összefűzi a két szálat, a szerelem és a kábítószerek hatása konkrét párhuzamba kerül. A három különböző férfi más-más hatással van a lányra, mint ahogyan a különböző fajtájú drogok is. A regény érzékletesen vezet be a kábítószerek világába oly módon, hogy nem a lecsúszás végső stációját mutatja be.

Az elsőkötetesek után régebbi motorosok kerültek mikrofon elé. A Hortus Conclusus sorozatban jelent meg Farkas Arnold Levente nagyon kompakt szövegeket tartalmazó verseskötete és Kiss László regénynek hazudott novelláskötete. A szerzők felolvasása után Gondos Mária ült mikrofon elé, hogy a közönséget megvárattató Horváth Benjit kérje meg, olvasson fel az új kötetéből, a  Beatcore-ból. A könyvbemutatók után a táborlakókat az Óperentzia és Seldon szórakoztatta.

muhely

A második napon folytatódtak a délelőtti és délutáni műhelymunkák, majd a tavalyi évhez hasonlóan Urbán Bálint és Makai Máté adtak egy rövid, ám annál szórakoztatóbb koncertet a kilencvenes évek popszámainak rock’n’roll-os feldolgozásából. Idén a formáció Mucha Attilával egészült ki. A jókedv így a délutáni beszélgetéshez biztosítva volt. A friss Aegon-díjas Péterfy Gergelyt arról faggatta Patócs László, hogy milyen érzés volt a Kitömött barbár hangos sikere a többi kötetének fogadtatásához viszonyítva. Péterfyt váratlanul érte a siker: mindig törekszik arra, hogy sok olvasója legyen, ezért viszi a motor, hogy valamit másképp, jobban csináljon. Az új regényének történetét nagyon izgalmasnak tartotta, de ez még nem garancia a sikerre, hisz egy jó sztorit is meg lehet írni rosszul. Arra a kérdésre, hogy a könyv marketingje, Facebookos reklámozása mennyire volt kitalálva, elmondta, hogy valójából nem volt megtervezett marketingstratégia, jött magától az ötlet. Elkezdte reklámozni az olvasók által beküldött fotókat, és ebből lett egy hullám. A Kitömött barbár előképe Péterfy doktori disszertációja, már akkor annyira megmozgatott benne valamit Kazinczy és Soliman barátsága, hogy tudta, ebből regényt akar írni. Ehhez először el kellett felejtenie a történetet, hogy messzebbről, nagyobb perspektívából tudja szemlélni. Ebben a folyamatban segítségére volt, hogy egy drámát is írt erről a történetről, de alapvetően nem tartja magát színházi embernek. Patócs kérdésére, hogy miért épp Török Sophie az elbeszélő, azt a választ kaptuk, hogy több szereplő is esélyes volt a narrátori szerepre, maga Kazinczy vagy Báróczi Sándor (aki kimaradt a regényből), végül mégis Sophie nyerte meg a castingot, hiszen özvegy, szegény és megtört asszony, tökéletes elbeszélő.

peterfy

Vacsora után a Tökházban Dollár Papa Gyermekei lakásszínházi előadását tekinthették meg a táborozók, majd a füstös, lecsó illatú tábortűz körül a Szépirodalmi Figyelő gasztro számának bemutatóján (v)ehettek részt, ahol Király Farkas és Kollár Árpád is felolvasott. Este az Ozmo zenélt, majd a dj-pulttá váló kisbusz előtt rophatták a táncos kedvű táborlakók.

FISZ-tábor, 1-2. nap, Visegrád, 2015. július 18–19.

A fotókat Bach Máté és Káldy Sára készítette.

Három nap egy ideális valóságban

$
0
0

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a Bánkitó Fesztivált, amely tökéletes átmenet egy családi nyaralás és egy hatalmas házibuli között. Ez onnan is észrevehető, hogy a meghívott előadók láthatóan nagyon jól érzik itt magukat, és sokszor hangot adnak a ténynek, hogy ez a kedvenc fesztiváljuk.

Csütörtök délben izgatottan indultunk Pestről két barátommal és a telekocsi szolgáltatás által megismert kedves párral, hogy belecsapjunk végre az első igazi nyári programunkba. Miután elmesélték a tavalyi tapasztalataikat a fesztiválról, illetve mi is elmondtuk rövid élettörténetünket, majd megvitattuk a zenei felhozatalt, kényelmesen odaértünk a fővárostól bő egy órára fekvő kedves kis faluba. Miután elfoglaltuk egy barátunk nyaralóját, meg is kezdtük a fesztivál nyaralás részét, és a tóparton kerestünk magunknak egy stéget. Először elszomorított bennünket, hogy a strandrész fizetős, a stégek pedig folyamatosan meg voltak telve, de aztán hamar rájöttünk, itt mindenki kedvesen befogad még egy-két társaságot, akkor is, ha azt a két négyzetmétert néha tíz embernek kell megosztania.

A koncerteket a Képzelt Város nyitotta meg a rendkívül hangulatos, stégszerű Tószínpadon, miközben mindenki elkezdte a ráhangolódást. Már az első este nehéz döntés elé kerültünk, hiszen a Van Filmzenekar és az igen fiatal, de feltörekvő Hello Hurricane koncertje egy időpontba esett. Teret engedve indie-t ki nem növő énünknek, az utóbbi mellett döntöttünk. A fiúk egy színvonalas bulit hoztak össze, igen nagy közönséggel. Az együttes erősségét az adja, hogy két különleges hangú énekessel is rendelkeznek, a teret pedig szinte tökéletes harmóniában osztják meg. A koncerteken kívül folyamatosan váltották egymást a dj-k a Bar 72-ben, de amíg a hamburgerünkre vártunk, nagyon jót lehetett táncolni a a Tilos/Robur Volkswagene előtt is. A kellemes meleg és a tópart közelsége minket is becsalogatott egy spontán éjszakai fürdőzésre, így sajnos Senáról megfeledkezve siettünk haza nedves ruháinkban.

unnamed (4)

Más fesztiválokkal ellentétben napközben a Bánkitón nem a dübörögő zenén és a korai alkoholizáláson van a hangsúly. Természetesen mindenki megmártózott a tó vízében, majd kicsit lepirult a parton, de emellett remek előadásokon vehettek részt a fesztiválozók és fontos témákat vitathattak meg. Aki elég energiát érzett magában az biciklizhetett, futhatott egyet a parton és jógázhatott is a fesztivál területén. Az egyetlen probléma a lustaság volt (ami mint tudjuk, az éjszakai pörgés miatt napközben nagy úr), így kevés izgalmas dologra sikerült időt szakítani a délelőtti és délutáni órákban. Szerencsére egy laza parti séta alkalmával is belefuthattunk érdekes emberekbe, mint például a Food not Bombs Budapest csapatába, akik a pazarló étkezés ellen küzdve hasznos tanácsokkal és receptekkel várták a látogatókat, de akár társasozhattunk is az árnyékban. Rengeteg gyerkőcöt és kutyát lehetett látni, akikre mindenki odafigyelt és akiknek mindenki örült. A biztonsági őrök száma kimerült egy-két főben a bejáratnál, többre nem volt szükség. A motozástól és táskavizsgálattól sem kellett nagyon tartani, nem is az volt a legjobb, hogy az esetleges laposüvegedet nem kellet kreatív helyekre eldugni, hanem az, hogy ha felmutattad nekik a karszalagodat, ők egy nagy mosollyal viszonozták.

Péntekre a fesztivál teltházassá vált, mégsem tapasztaltam hosszas sorban állást vagy tömegnyomort a koncerteknél. Remélem, a szervezők megtartják ezeket a viszonylag kis méreteket, hiszen pont ebben áll a varázsa a helynek. A nap főattrakciója a Middlemist Red volt, akik egy izgalmas nyolcperces verziót is hoztak a Multicoloured drive című számukból, zárásnak pedig egy funky feldolgozást adtak elő, hogy semmiképpen se legyenek unalmasak vagy kiszámíthatóak. A koncerten mindenki együtt bulizott, olyannyira, hogy még a színpadra is felhívták az embereket, Bánkon ez mégsem tűnt giccsesnek, hiszen itt tényleg mindenki egynek számított. Miután a srácokkal egy igen jót beszélgettünk és átbattyogtunk az Északi színpadhoz, még pont elcsíptük a lázadó Bohemian Betyars utolsó számait és azt az őrületes tánckavalkádot, amelyet a Gogo Bordello beütésű, magyar punk együttes koncertjei nyújtanak.

Szombaton egy erős nyári zápor csapott le a tóparton fürdőző emberekre, de a koncertek időpontjára szerencsére elállt az eső, így kilenckor már a Csaknekedkislány nevű zenekarra őrült meg a közönség, az Ian Curtis kézmozdulataira hajazó énekessel együtt. Ezután a tömeg áthömpölygött a zenekar tagjainak elmondása szerint vagabond rockot játszó Fran Palermo koncertjére. A tendencia, miszerint az előadók egy nagyon hálás és baráti koncertet adnak, itt is megmaradt, hiszen végre kieresztette a hangját Henri, és még mosolyogni is láthattuk. Számomra sokkal őszintébb koncertet adtak itt, mint az A38-as lemezbemutatójuk alkalmával, ahol jóval hűvösebb volt a hangulat. A rövid átállás után megkezdte előadását a magyar koncertek királynője, Péterfy Bori és zenekara. Nem véletlenül használtam az előadás szót, hiszen nehéz volt levenni a szemünket a színpadról vagy az éppen közönségen bodyszörfölő énekesnőről. Nagyon nem akartuk, hogy vége legyen ennek tökéletes világot elhozó három napnak, így az erős basszusnak átadva magunkat napfelkeltéig mozogtunk az S*10 Űrcirkuszban.

Vasárnap még sokan ott maradtak és élvezték a tópartot, senki sem akart visszamenni a betonrengetegbe 40 fokban. Ha a szervezőktől egyet kívánhatnék, akkor az talán az lenne, hogy legyen hosszabb a fesztivál, de mindenképpen tartsa meg családias méretét. Jövőre biztosan első körben fogom megvenni a bérletemet, nektek is ezt tanácsolom, nehogy lemaradjatok erről a csodás három napról.

 Bánkitó Fesztivál, Bánk, július 16-18.

A fotókat Szemerey Bence készítette.

Youtube-ról úszni, szonettből írni tanulni

$
0
0

11707331_10153596862166869_136259907756890911_nFélidő, már csak két nap van a táborból. A műhelymunkákon egyre keményebb munka folyik, mindenki a legjobbat szeretné nyújtani az utolsó esti felolvasáson. Eközben olyan illusztris vendégek ülnek be a délelőtti és délutáni eszmecserékre, mint Farkas Wellmann Éva, Szabó T. Anna vagy Tompa Andrea.

Hétfőn a műhelymunkák után ismét zenélt a Szomorú Szamuráj Trió (Urbán Bálint, Makai Máté és Mucha Attila), az ezt követő délutáni beszélgetés vendége pedig Dragomán György volt, akit Szekeres Nikoletta kérdezett. Felmerült, hogyan jutott el a kezdeti elbeszélési technikájától a mostaniig. Dragomán elmondta, hogy hiperrealista író akart lenni, aki minden érzékelést pontosan ír le. Képeket lát, filmszerűek a jelenetek a fejében, és sokat kísérletezik, hogy milyen nézőpontból hangzik a legjobban a történet. A Máglyánál nem tervezte meg előre, hogy női hangon fog írni, csak azt, hogy a regény arról szóljon, aki hallgatni akar, ellentétben A fehér király folyamatosan beszélő szereplőjével. Az előző napi Péterfy-beszélgetés moderátorához hasonlóan Szekeres is feltette azt a kérdést, hogy a siker befolyásolja-e az írót. Dragomán szerint őt nem, mert előtte és utána is ugyanannyira nehéz írni. Egy író nem hivatkozhat a körülményekre, ha nem tud valaki írni, az a saját hibája. Elmondta, hogy önéletrajzi mozzanatokat is talál az olvasó a könyvben: régen Dragomán is tájfutó volt, édesapjának pedig volt egy festő barátja, aki a feleségével épp hozzájuk tartott vacsorára, amikor autóbalesetben meghaltak. Megtudhattuk azt is, hogy Dragomán Györgyöt a főzés kikapcsolja, minden évben igyekszik megtanulni valami újat, tavaly koreaiul tanult olvasni, idén arabul, és még úszni is a Youtube-ról tanult meg.

dragoman

Vacsora után egy gyors focimeccs alakult ki a mogyóróhegyi rögtönzött kispályán. Szépírók és kritikusok feszültek egymásnak, sőt még a Fiatal Írók Szövetségének elnöke, Kollár Árpád is berohant a pályára, hogy erősítse a mezőnyt. Ez pedig megmagyarázza, hogy másnap miért mászkált egy hatalmas bottal egész nap sántikálva, mint Gandalf. A meccs utolsó perceiben már meg is kezdődött a Tökházban egy kerekasztal-beszélgetés a hétköznapi feminizmusról és a gender kérdésről. Antal Nikolett vendége Kiss Noémi, Hermann Veronika és Réz Anna voltak. A kategóriák problémáját járták körbe, hogy mennyire határol le például az, hogy meghatározzuk: vannak szép és csúnya testek. Nem az a gond, mondta Réz Anna, hogy léteznek ezek a kategóriák, hanem az, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítunk nekik. Hermann Veronika hozzátette, hogy a legnagyobb baj, hogy ezek a kategóriák szilárdak, szinte örök érvényűek. Kiss Noémi az irodalom felől közelítette meg a témát, szerencsésnek tartja a magyar nyelvet, mivel a tárgyaknak nincs nemük, lehet úgy beszélni, hogy az ember nem tudja azt sem, hogy nőről vagy férfiről van szó. Azt is megjegyezte, hogy Magyarországon feministának lenni inkább szitokszó, mint dicsőség, és félelmet vált ki a nőkben. Beszélgettek a nők helyzetéről, hogy mennyire elfogadható vagy elítélendő, hogy a családanyákat fizessék meg a gyereknevelésért. A beszélgetés keretében részleteket néztünk Takács Mária 2009-es dokumentumfilmjéből. A Pride kapcsán Hermann megjegyezte, hogy bár bizonyos szempontból javult a helyzet, ettől függetlenül szítják az agressziót a kisebbségek között. Este pedig a Lone Waltz Records és Cyborg Templar szórakoztatta a táborlakókat.

11760255_10153596860461869_2282830859547586587_n

Az utolsó napon végig érződött a műhelyesek izgatott várakozása az esti felolvasás miatt, így a foglalkozások is maximális odafigyeléssel zajlottak. A Szomorú Szamuráj Trió adott még egy utolsó koncertet, majd átadta a terepet Elek Tibornak és beszélgetőtársának, Markó Bélának, aki egy kísérletet végzett, hogy a vízzel leöntött nadrág megszárad-e egy irodalmi beszélgetés alatt. Leginkább Markó szonettjeit járták körül: a költő erősen ajánlja a fiatal poétáknak, hogy próbálják ki a kötött formákat is. Igaz, hogy az ifjú titánoknak kötelessége a formabontás, neki ellenben rá kellett jönnie arra, hogy a megadott formában való önkifejezés is nagyon fontos. Markó szerint az írás egy életforma, az ember akkor is ír, amikor nem. Bár a versírást ihletett állapotnak tekinti, ő naponta ír, hetente több szonettet is papírra vet, mintegy naplóírás gyanánt. Számára ez nem csak költői, hanem mérnöki feladat is, mert pontosan ki kell számolni, hogy tizennégy sorba beleférjen a mondanivaló. Markó felolvasta Jézus kálváriájának tizennégy stációjáról szóló szonettkoszorújának 13. és 14. darabját, valamint a mesterszonettet is.

Vacsora után enyhén szólva összesűrűsödött a program. Először Láng Orsolya Tejszobor című kötetének bemutatóját hallhattuk Gondos Mária Magdolna moderálásával. Nagyon izgalmas első kötetnek hangzik, hiszen Láng Orsolya (aki nem mellesleg Láng Zsolt lánya) készítette az illusztrációkat is a kötetéhez, emellett foglalkozik még filmezéssel, animálással, rajzolással, attól függően, hogy mit kíván meg jobban. Így nem kell elköteleznie magát egyik művészeti ág irányába sem. A második beszélgetés Kalapos Éva Veronika a tavalyi alkotói pályázaton díjazott könyvéről, az Arccal a hóbanról zajlott, amit Szöllősy Balázs vezetett. Kalapos Éva két különböző műfajban is alkot, drámakötete kilátástalan vidéki kisvárosi életeket mutat be. Nagyon sikeres lett a D.A.C. című tiniregénye, amit azért kezdett el, mert az Arccal a hóban megírása teljesen kikészítette lelkileg, kellett egy éles váltás, valami vidámabb. Elmondta, hogy egészen más technikával, lelkileg más állapotban ír szépirodalmat és szórakoztató könyveket. Az előbbinél lassabban halad a munka, míg az utóbbinál jóval pergősebb. Nagyon fontos volt számára, hogy a drámákban megírja a kisvárosi női szerepeket, hogy milyen kötelességgel kell leélni az életüket. A beszélgetés után Kalapos Éva és Hermann Zoltán adtak egy rövid, de annál hangulatosabb koncertet.

10407753_10153596859871869_1513753998341387421_n

Elérkeztünk végre a műhelymunkák felolvasáshoz, amit a legtöbb táborlakó már alig várt, hogy bemutathassa, min dolgoztak az elmúlt négy napban. Először a lengyel-magyar műhely tagjai olvastak fel Fehér Renátó és Tinkó Máté közreműködésével, a szinkronfordítást pedig Kellermann Viktória biztosította. Ezután végre kiderült, hogy kik lettek az idei díjazottjai az alkotói pályázatnak. Próza kategóriában harmadik Antal Andrea, második Szerényi Szabolcs, első pedig Makai Máté lett, míg líra kategóriában harmadik Purosz Leonidasz, második Horváth Imre Olivér, míg az első Hyross Ferenc lett. Folytatódott a maratoni felolvasás, líra, próza és drámai jelenetek következtek vegyesen. Korpa Tamás elképzelhetetlenül frappáns jelzőkkel halmozta el a szervezőket, és egy-egy szöveg után mindenkinek személyre szólóan mondott köszönetet a tábori munkájáért. A háromnegyed kettőkor befejeződő műsort egy ráadás meglepetés zárta: Latinovits Zoltán magyar hangja, Pataki Viktor olvasott fel korai Kollár Árpád-verseket.

Innentől kezdve pedig megkezdődött a hajnali ötig tartó buli DJ Királykobra vezetésével. A legkitartóbb táncosok a napfelkeltével nyugovóra tértek, itt-ott el lehetett még csípni egy kis angollal kevert magyar társalgást a kerítésekről és politikáról, de lassan kiürült a tér. 5.45. „üresen állok, mindennek háttal”, ahogy az utolsó dal is ismételte. Csönd van. Sokat tanultam. Az üresség helyére lassan várakozás ül. Nem szomorkodom, jövőre újra, ugyanitt. A FISZ-tábor visszavár. Visegrád, zsizseg rád!

FISZ-tábor, 3-4. nap, Visegrád, 2015. július 20–21.

A fotókat Káldy Sára készítette.

Fesztivállapot, avagy elrajtolt a Campus!

$
0
0

Július 23-án kezdetét vette az idei Campus Fesztivál. Különleges alkalom ez, nemcsak a neves fellépők miatt, hanem azért is, mert ez életem első fesztiválja. Már napokkal a rendezvény előtt gondosan összeállítottam a saját kis programfüzetemet, hogy még véletlenül se maradjak le a menő koncertekről vagy az érdekes irodalmi programról. Aztán szembesültem a zord valósággal.

A fesztivál helyszíne változatlan: a Nagyerdei Stadion melletti terület, valamint az idén átadott Nagyerdei Víztorony, ahol leginkább irodalmi programoknak lehetünk szem- és fültanúi. Szerdán, a nulladik nap délutánján tehát hivatalosan is részt vettem életem első fesztiválprogramján. A The Biebers koncertjével indítottam, ami a vártnál nagyobb élményt nyújtott, főleg, hogy meglepetésvendégként az X-Faktor felfedezettje, Horányi Juli is velük érkezett. A többi naphoz képest a számomra kevésnek tűnő program ellenére úgy tűnt, a fiatalok már most készen állnak belevetni magukat a szórakozásba, így a Szabó Balázs Bandájára már akkora tömeg gyűlt össze a Telekom Hall-ban, hogy moccanni sem lehetett. A kicsit melankolikus, mégis táncba hívó dalok után úgy döntöttem, hogy ez a buli méltó zárása lesz a napomnak.

unnamed (1)

Az első nap ígérkezett a legizgalmasabbnak számomra, hiszen három olyan előadó is színpadra lépett, akiknek dalai kitüntetett helyet foglalnak el a playlistemen. És akkor jött a nem várt hideg zuhany! Na, nem az esti hirtelen jött, de annál nagyobb felfrissülést hozó esőre gondolok, hanem arra, amikor szembesültem azzal, hogy bármennyire is szeretnék, nem tudok három, de még két részre sem szakadni, hogy minden előre följegyzett eseményen részt vehessek. Négytől program a Víztoronyban, 5-től már a következő, pár perc szünet (hurrá, végre ihatok egy kávét!), aztán egyik koncert, másik koncert stb, stb. Az, hogy e programok között nem nagyon van szünet, még nem is lett volna akkora gond, de míg az ember lánya átvergődi magát egyik színpadtól a másikhoz a hatalmas tömegen – mert az persze egyre csak nőtt és nőtt – azon kapja magát, hogy rövid időn belül rohanhat is tovább a következő helyszínre.

unnamed (4)

A napom a KULTer.hu – Dub Székház Összművészeti Placc keretén belül megrendezett FesztkelLÉK című műsorral indult, melyben a LÉK (Lehetek Én is Költő) irodalmi kör tagjainak (Baranyi Gergely, Csabai Nikolett, Énekes András Előd, Juhász Márió) felolvasását és eszmecseréjét kísértem végig. A fiatal szerzők motivációikról beszélve elárulták, hogy saját maguk, stílusuk megtalálása, felfedezése a legfőbb mozgatórugójuk. Elmondásuk szerint ez az írói kör arra szolgál, hogy a szárnyaikat próbálgató vagy már tapasztaltabb írópalánták megmutathassák magukat, felvállalhassák szövegeiket. Baranyi Gergely volt elnök úgy véli, hogy a LÉK egy másik fontos feladata a közösségépítés. A nagy körforgás ellenére (évről évre egyre többen csatlakoznak, s közben távoznak is) igyekeznek összekovácsolni a csapatot. Ezt követően ugyanitt egy izgalmas program következett: „Három perc szabadság” címmel beszélgetés kezdődött Asbóth Balázs Asy, Kemény Zsófi, Simon Márton és Horváth Kristóf Színész Bob slammerekkel. Balogh Zetas Péter izgalmas kérdései már az elején megalapozták a jó hangulatot. Szó volt az első fellépés élményéről, ami Simon Márton szerint szörnyű volt, mint életünk egyéb első alkalmai is. Majd a svédországi Slam Poetry Euróba Bajnokság kitüntetett helyezettje, Horváth Kristóf Színész Bob osztotta meg tapasztalatait.

A résztvevők más és más okok miatt kezdtek el slamelni, de egy közös bennük: mindnyájan a függetlensége miatt szeretik annyira. Kevesebb kötöttség, több szabadság az írásban, vagyis, ahogy mondják, a slam olyan, mintha minden alkalommal fel kellene fedezni egy újabb kontinenst. S bár mindannyiuk batyuja tele van sok más tervvel a jövőre nézve (Simon Marci külföldi tanulmányokon gondolkodik, megismerkedne a szociológia vagy a politológia tudományával is, Kemény Zsófi, az egyik legfiatalabb slammer lány következő regényét tervezi, Asbóth Balázs tanárként dolgozik), a vers-, illetve prózaírás mellett szeretnék, ha továbbra is kitüntetett szerepet foglalna el életükben a slam. A hangulatos beszélgetést felolvasással zárták, így azok is belekóstolhattak ebbe a műfajba, akik eddig nem nagyon tudtak mit kezdeni vele.

Az esemény végén nagy izgalommal vártam Palya Bea koncertjének kezdetét. Azt hiszem, életem egyik legbensőségesebb koncertélménye volt. Bea személyisége és nagyszerű zenéje akkora hatással volt rám, hogy teljesen átadtam magam a hangoknak, s próbáltam megélni ott és akkor nőiségem minden pillanatát. Hiszen „bennem a Nő”. Ám a kisördög ott ült a vállamon, majd elcsábított egy rövid időre a Pepsi színpadhoz, ahol a másik kedvencem, a Quimby koncertezett. A lelkiismeret-furdalást legyőzte az a gondolat, hogy micsoda dolog lenne már legalább egy-két dalt nem meghallgatni attól a bandától, amelynek a számaira ébredek és amelynek a CD-je már két éve megunhatatlanul színesíti autós útjaimat. „Aki a kicsit nem becsüli…” alapon nem is húztam sokáig az időt, ismét erőt vettem magamon, s újra átvergődtem a tömegen, hogy visszajussak a Víztoronyba, a Palya Beás beszélgetésre.

Pár perc csúszás – ó, még simán belefért volna két Quimby-dal –, majd kezdünk is. A beszélgetés során felmerült a kérdés, hogy hogyan lehet ennyi embert egyszerre megszólítani, hiszen látható, hogy évről évre egyre többen ismerkednek meg a Bea által képviselt zenével. A művésznő tapasztalatai szerint minél személyesebb egy dala, annál nagyobb közönséget tud odavonzani, mert ilyenkor az emberek jobban azonosulnak vele, hamarabb megtalálják a dalokban saját történetüket. Az intimitás, a volt és jelenlegi párkapcsolataink és a nőiség olyan dolgok, amiket Bea zenéjében újraélhetünk, elengedhetünk vagy épp erősíthetünk magunkban. Szó esett továbbá a Férfi című lemezről, amely kapcsán már kész tervek is születtek. Az énekesnő többek közt olyan előadókat szeretne bevonni e lemez létrehozásába, mint Majka, Kiss Tibi, Lovasi András, Simon Marci vagy Színész Bob, de ez még a jövő zenéje. Bea most a jelenben él, elmondása szerint amit igazán tud csinálni, az a benne levés. Az átmenet „súrolja”, azt nem szereti. A karakteres énekesnő imád koncertezni, de azt is leginkább kis helyeken, ahol a hangulat mindent és mindenkit átjár.

Az engem is különleges hangulatba ringató beszélgetést követően átmentem a Pepsi színpadhoz, ahol már gyűlt a tömeg, hiszen az est főattrakciója következett, a holland díva, Caro Emerald koncertje. Pontosan kezdődött a fantasztikus show, a két órán át tartó koncertet energiáimat nem kímélve végigtáncoltam és -énekeltem. A tehetséges énekesnő többször is kiszólt a közönséghez, volt közös éneklés, majd a visszataps után elénekelte a dalt, amelyet még kislány korában adott elő, (Ella Fitzgeraldtól a Dream a little, dream of me-t). Ezzel méltó befejezést adott az estémnek, s bár az Intim Torna Illegál koncertjéről időhiány miatt lemaradtam, mégis maximálisan elégedetten tekertem hazáig.

Campus Fesztivál, 0-1. nap, Debrecen, 2015. július 22-23.


“Egyszer arra járhatnál”

$
0
0

hangulatfoto-3A hőség a tetőfokára hág, ahogy a jókedv is a Campus harmadik napján. Bár az előzőleg átbulizott éjszaka igencsak leszívta energiáinkat, most mégis úgy tűnik, hogy a közönség csak azért is dupla erőbedobással vág neki a következő napnak. Jöhet egy kis színház és persze dumaszínház, majd pár kellemes koncert. Ó, és a nap különlegessége: villáminterjú Rúzsa Magdival.

„Nyár van, olvad a málna a számban” – valahogy így kezdődött a napom a Campuson, mert ha már Rúzsa Magdi, akkor málnás limonádé (számomra az örök megunhatatlan). Persze ma sem alakulhatott minden az előre megírt forgatókönyv szerint. Úgy tűnik, ez ilyen fesztiválos törvényszerűség. Gyors programcsere, s a betervezett „irodalomkodás” helyett Rúzsa Magdihoz igyekeztem, hogy munkásságáról faggassam. Bea, a menedzsere nagy szeretettel fogadott és sürgetett, mert még vagy öten szintén interjúra vártak. Magdi iszonyú kedves, készségesen válaszolt a legtöbb kérdésemre, s egy kicsit bele is feledkezett a mesélésbe, ami engem külön örömmel töltött el.

ruzsamagdi-1

Az interjú végezetével gyorsan lecsekkoltam a Telekom Hall színpadát, ahol a rádiókban rendszeresen felcsendülő Legnagyobb hős című sláger énekesnője és bandája, a Honeybeast koncertezett. Bár a zenekar nem feltétlenül lopta be magát a szívembe, a fiatal és stílusos Tarján Zsófi (énekes) olyan energiákat mozgatott meg a színpadon, ami a tervezettnél hosszabb maradásra késztetett. Ezután átadtam magam a Főnix Diákszínpad által előadott Agota Kristof John és Mary című performanszának. Ezután csak úgy átsiklottam a tömegen, s máris „áprislis elején” érezhettem magam újra, Magdival és a szép számmal összegyűlt közönséggel. A koncert vége felé felkerült a hab a tortára, a nagyszerű énekesnő ugyanis néhány, a Megasztárban előadott nemzetközi slágerrel örvendeztette meg a közönséget, ami igazán jó alapot biztosított az est további részéhez.

A koncertek forgatagában, bár csak rövid ideig, de egy kis nyugalom következett, persze aktív figyeléssel, ugyanis a KULTer.hu Összművészeti Placcán az R25 antológia szerzőinek felolvasását hallgattam. Olyan hazai, felvidéki, erdélyi vagy vajdasági írók ők, akik a rendszerváltás utáni időszakban születtek (tehát az elmúlt 25 évben), és sokuknak már most rengeteg írása jelent meg vagy már épp kötete került kiadásra. Bár azonos korcsoport, szerzeményeik megannyi félék. Tehetséges generáció, kiknek verseit minden irodalomkedvelőnek csak ajánlani tudom.

r25

Közben gyorsan fellapoztam az általam összeállított kis programfüzetem, s a hűs KULTer.hu-s terem kényelmes babzsák fotelje már-már kidobott magából, hogy folytathassam mai „vándorutam”, és tovább ballagjak a következő helyszínre. „Jaj de jó, nem is kell messze menni” – gondoltam, mikor a Víztorony alagsorából felszínre érve megütötte fülemet Falusi Mariann dzsesszénekes mély, magával ragadó hangja. No, kedves közönség, ez volt az a koncert, ahol még a legszkeptikusabbak is örömüket lelhették a dalokban, ugyanis Az én kis XX. századom címen futó koncerten Mariann zenés utazásra invitált bennünket a múlt századba jazz-zenék, népdalok és világslágerek szárnyán. A dalok között Mariann néhány, a különböző korszakokat meghatározó történelmi eseményekről mesélt. Ezután kicsit „keményebbre” vettem a figurát, s a Rézangyal színpadhoz érve Deák Bill slágereibe hallgattam bele. A legendás blues énekes dalait szép számú közönség figyelte, s nem csak az idősebbek, a kisebbek közül is akadtak, akik táncra perdültek egy-egy dal hallatán. A következő helyszínre sietve megütötte fülemet néhány poén, na meg egy hatalmasnak tűnő közönség nevetése. Gyorsan odasiettem, s széles mosollyal fedeztem fel az Atomerőmű Fénytorony Pódiumán Dombóvári Istvánt. A hatalmas nézőközönségnek örvendő humoristák könnyed szórakozást biztosítottak a végre lehűlni látszó nyári melegben.

supernem-pappszabi

Már be is esteledett, a Supernem koncert után pedig az érdeklődők és a rajongók egy jó kis beszélgetésen vehettek részt Papp Szabolccsal, a zenekar frontemberével. Papp Sándor, a beszélgetés moderátora az együttes alapításáról, zenélésről és zeneszerzésről, új irányokról, tervekről faggatta az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő frontembert. A következő napirendi pont a szünet volt. Ez számomra már abszolút programmá nőtte ki magát, mivel az elmúlt napjaimnak a kilenc és fél tíz közötti intervallum lett az „énidője”, amikor végre meg-ebéd-vacsorázhatok.

akos-2

A Pepsi színpad előtt percről percre növekszik a tömeg, hiszen azonnal kezdetét veszi Ákos nagyszabású koncertje. Ákos azon magyarországi előadók közé tartozik, akik minden bizonnyal a legminőségibb hang- és fénytechnikával dolgoznak. Így most sem maradhatott el a látványos show. Régi dalok új köntösben, új dalok és néhány gyerekkorunkat idéző (legalábbis én még akkor ugyancsak kislánykoromat éltem) Bonanzabanzai-dal is felcsendült. A koncert méltó befejezéséül Ákos Adjon Isten jó éjszakát című „imája” szolgált. Az oszladozó tömeg után csendesség ült a térre, s immár itt volt az ideje, hogy hazafelé kanyarodjak, hisz holnap vár rám a fesztivál zárónapja.

A fotókat Vékony Zsolt készítette.

Campus Fesztivál, 2. nap, Debrecen, Nagyerdő, 2015. július 24.

„Minden mozgás búcsút vesz”

$
0
0

enter_shikari-1Elérkezett a nem várt pillanat, az idei Campus utolsó napja. A fáradság nem érv, ha csak el nem mos minket az előre beharangozott eső, méltón kell búcsúztatni az elmúlt három napot. Irány a Nagyerdő, hisz vár a Kiscsillag, Péterfy Bori és jobbnál jobb irodalmi programok. A nap különlegessége: kellemes, örömteli beszélgetés Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével.

A zárónapom a KULTer.hu-Dub Székház Összművészeti Placcán kezdődött egy kellemes koncerttel. A KontAktus zenekar versmegzenésítéseit hallgattam, s láthatóan nem csak az én, hanem sok más fiatal tetszését is elnyerték a könnyed dallamok. A zenekar meglepetésként Áfra János költő egyik versét is magával hozta dallamokba zárva.

kowavega-1

Eközben a Pepsi színpadon Kowalsky meg a Vega már javában tombolt. Bár még csak délután hat óra volt és a Nap rendületlenül ontotta magából a meleget, a fesztiválozók láthatóan kihasználták az utolsó nap minden percét. Az én kedvenceimet már el is játszották – mintha tudnák, hogy nem maradhatok sokáig –, így irány a Magashegyi Underground koncert, amire már jó ideje várok! Az ismerős dallamok hallatán egyre csak gyűlik a nép a Telekom Hallban. Bocskor Bíborka magához hűen most is egy különleges ruhakreációban lépett színpadra. Számomra a koncert legjobb pillanata az volt, amikor a színpad mellett állva észrevettem, hogy a Kiscsillag roadjaként nagydarab, kigyúrt fiúk a zenekar technikáját pakolászva éneklik hangosan a Magashegyi-dalokat. Két szám között a Víztorony felé kanyarodtam, ahol ismét belekóstoltam kicsit a slam világába. A DebreSlam-est keretében felléptek: Hegedüs Levente, Jákób Lajos, Szűcs Noémi Foffi és Somogyi Tibor. A tehetséges fiatalok művei láthatóan elnyerték a jelenlévők tetszését, ami arra enged következtetni, hogy a slam műfaja egyre inkább teret hódítva kerül be a nyilvánosságba.

fesztfoto-3

Közben folyton az órámat lestem, ugyanis Bocskor Bíborkával már a fesztivál előtt lebeszéltünk egy interjút. Gyorsan visszasietek a koncert helyszínére, de sajnos nem ment minden gördülékenyen. Hosszú várakozás következett, de nem szerettem volna haszontalanul tölteni azt a ki tudja mennyi időt, ezért rövid időre bekapcsolódok a KULTer.hu utolsó Campusos eseményébe, ahol Zságer Balázzsal, a Žagar frontemberével beszélgetett Barna Péter. Szó esett itt zenélésről hazai és nemzetközi viszonylatban, a beszélgetés közepén pedig megrezzent a telefonom, Bocskor Bíborka már várt, hogy elkezdhessük az interjút. Egy csendesebb helyre elvonulva az énekesnő minden kérdésemre készségesen válaszolt, sőt, szinte megduplázódott a kérdések száma, mikor láttam, mennyire nyitott és milyen örömmel mesél. A végén annyira belemelegedtünk, hogy a zenekar tagjai már a busznál, indulásra készen várták énekesnőjüket a hazainduláshoz. Búcsú után a Telekom Hall tömegéhez csapódtam, s lelkesen csápoltam néhány Kiscsillag-dalra.

bori-1

Gyorsan telt az este, rövid időn belül már ismét a Víztoronynál voltam, ahol az Atomerőmű Fénytorony Pódiumon egy újabb zenés előadásnak lehettem szem- és fültanúja. A közismert színésznő, Für Anikó Nőstényálom című lemezének dalait adta elő, melyben Hrutka Róbert is együttműködött. Egyfajta önvallomás ez, melyben a művésznő egy új arcát ismerhettük meg a dalokon és a szórakoztató, ám nagy igazságokat hordozó átkötő szövegeken keresztül. Mivel a programok kis csúszásban voltak, így a soron következő Fábián Juli- és Zoohacker-koncertet megelőzte az utolsónak tervezett Péterfy Bori és a Love Band a Telekom Hallban. Bori show-ja ismét mindenkit lenyűgözött, de a korábbi koncertjeihez képest úgy éreztem, hogy most kicsit rockosabbra vette a figurát, ami engem némileg lelombozott. Persze a már slágerekké vált dalok nem maradtak el, így ez kárpótolt mindenért. Hazaindulás előtt még tettem egy próbát, hátha tart még az időközben elkezdődött Fábián Juli-koncert, és nagy örömömre a három utolsó dal pont a kedvenceim közé tartozott, így még egy utolsó nagy erőt véve magamon az első sorba siettem, hogy kitáncolhassam magamból az elmúlt pár nap fáradalmait.

fesztfoto-2

A koncert véget ért, ám a fesztivál még nem, ugyanis a DJ-pultoknál és a kisebb színpadoknál a legfáradtabbakat is odacsábító retro vagy épp mai modern zenék szóltak. Igazi utcabál hangulat. Már az idő is a mulatozás végére figyelmeztetett, az egyre erősödő, hűs szél hazafelé terelte lépteinket. Körbenéztem még egyszer utoljára, s élményeimet csokorba kötve elbúcsúztam a 2015-ös debreceni Campus Fesztiváltól.

Campus Fesztivál, 3. nap, Debrecen, Nagyerdő, 2015. július 25.

A fotókat Vékony Zsolt készítette.

Irodalmi menü

$
0
0

szifA szervezet a nyári hőség idején is igényli az irodalom formájában bevitt nélkülözhetetlen tápanyagokat, ízlése azonban megváltozik, hiszen előnyben részesíti a gyomorkímélő, hűsítő falatkákat, a rövid, de erős impulzusokat. Irodalmi ínyencek kánikulai problémájának orvoslására kitűnő gyógyírt kínál a kéthavonta megjelenő Szépirodalmi Figyelő Gasztro-száma.

A lap már jelentkezett hasonló tematikus blokkal a 2012-es év első számában, amelyben a tanulmányrovat foglalkozott a gasztronómia és az irodalom kapcsolatával, többek között Krúdy „kulináris elbeszéléseit” vagy az ízlelés szemantikáját vizsgáló szövegekkel. A mostani kiadványban – a lap bő 10 éves története során először – a szerkesztők szépirodalmi alkotókat kértek fel arra, hogy „egy-egy történetbe ágyazott receptet, esetleg receptbe ágyazott történetet” írjanak a folyóirat hasábjaira. Mielőtt belekóstolnánk az izgalmas, változatos és hosszú menüsorba, a Szépirodalmi Figyelő profiljának megfelelően először azokra a szövegekre tekintünk, amelyeket az első félév periodikaterméséből válogattak ki számunkra, mert érték itt is akad.

A gasztro blokk emészthetőségét ellensúlyozza a másodközlések komolyabb hangütése, Lengyel Ferenc és Oláh András verseiben meghatározó a vándorlás állapota. Előbbi szövegben a sorssal összefüggő egzisztenciális bizonytalanság pulzál a lírai én kérdéseiben: „A sors ilyen: nem küld el, nem marasztal. / Semleges szemmel néz téged. Kivár. / Égtájak közt megbékélsz-e magaddal?” (Átirat). Oláh szövegének megszólalója a másik elvesztése miatt kezd utazni, a verset átható képek az otthontalanságról, magányról tudósítanak, hiszen „a szorongás megmérgezett mindent / mint földet a lehulló diólevelek” (Visszafelé). Nagy Hajnal Csilla prózája egy nő hetét mutatja be szenvtelen stílusban. A Hét: Anna énelbeszélője férfiakkal és nőkkel létesít szexuális kapcsolatot, pszichológushoz és anyja volt szeretőjéhez jár. A kilenc rövid szekvenciából álló elbeszélés tömör utalásokkal képes plasztikus képet adni a szereplő családi hátteréről, magányáról és a mókuskerék örvényébe került lét kicsinyességéről. „Aztán én is tévedhetek. Talán valaki más földöntúli örömöt lelne benne, ha azt csinálná, amit akar. Én ugyanis tulajdonképpen azt csinálom. Épp ezért volt alkalmam rájönni, semmit sem igazán érdemes és kielégítő akarni, ha bármi lehet az. Aztán én is tévedhetek, de nem is érdekel igazán, hogy tévedek-e.”

szif

Tóth Erzsébet eredetileg a márciusi Alföldben közölte Társas gőz című versét, a majdnem csupasz fürdőző testek látványa egyszerre gúnyosan vicces, hiszen „háj néz szembe hájjal / kezdődő, szégyenlős, komolytalanul / felcsúszott kilók / és méltósággal viselt hájkolosszusok / női, férfi, öreg és fiatal hájak”, másfelől az a konzumcivilizáció fölötti ítélet miatt szociális érzékenységgel is párosul. A kulturális és osztályjegyektől megfosztott meztelen testek vonulása, a lepelnélküliségük egyúttal az isteni ítélet szcenikájaként is olvasható. Gortva Tamás Öngyilkosság című szövege nyíltan a halállal foglalkozik, a mélybe ugró utolsó gondolatait olvashatjuk. A vers hatása az egyszerű, szikár mondatokban, valamint az életeseményeket rövid utalások formájában fölvázoló szerkesztésben keresendő, a haláltapasztalat az életút összegzése: „Mindegy is. Csak azt bánta, hogy elkalandozott, és lemaradt a saját / haláláról.” E szövegek (és a szemle keretei miatt kimaradó egyéb művek) újraközlése esztétikailag indokoltnak tűnik, ugyanezt a kritériumot kevésbé igazolja vissza Pruzsinszky Sándor Attila redivivus című novellája, mely nem mást tartalmaz, mint József Attila feltámadását születése 100. évfordulóján. Útja a költő életének meghatározó helyszínein vezet át, míg végül egy reklámügynökség filmet forgat vele, amelyben önmagát alakítja. Értelmezhetjük ezt erős didaxisként (a jelenben ennyit ér József Attila szelleme), illetve úgy is, hogy a kultikus életútból nincs kilépés, hiszen ismét a felé közeledő tehervonat az utolsó képünk róla. Az elbeszélés arra is rávilágít, hogy a kultikus beszédmódból sincs kilépés, legalábbis úgy nem, ahogy Pruzsinszky művében. Erre azonban nincs reflexió, helyette dilettantizmusról árulkodó párbeszédeket, erőltetett körülírásokat kapunk.

A kulináris blokk feltételei és a felkért alkotók lehetővé tették, hogy heterogén szövegcsoport jöjjön létre, ami inkább a műfajok sokszínűségében érhető tetten, semmint az ingadozó színvonalban. Néhányan szorosan értelmezték a felhívást, azaz egy recept köré hoztak létre történetet. Így üdvözítő lehet többféle olvasói módszer, hiszen azok sem csalódnak, akik pusztán a haszonelvre törekedve veszik kezükbe a folyóiratot, mert máris gazdagabbak lehetnek többek között a kecskecurry (Prágai Tamás), a sárga gévagomba (Király Farkas) vagy a különleges, vörösboros-tintás rizotto receptjével (Géczi János) – ezek az alkotások sem nélkülözik a humoros hangoltságot. Több elbeszélésben a főzés, az étel az emlékezéssel kapcsolódik össze, ilyen Egressy Zoltán írása is. Az anyámféle krumplifőzelék elkészítése csakis pontatlanul, az eredeti recept átírásával lehetséges, hiszen az anya nélkül nem lehet ugyanaz a főzelék, amely inkább azért lesz fontos, mert képes felidézni az anya mozdulatait, mondatait. Vörös István szövege a leghosszabb, ebben egy másfél esztendős gyermek családi körülményeibe és – az autentikus elbeszélés kritériumait elhagyva – a tudatába tekinthetünk be. A rántotta készítése lázálomképekkel vegyül, az idősekkel élő Petike szüleiről kevés információt tudunk meg, ezekből és a tárgyi eszközökből a múlt század derekára, illetve emigrált vagy börtönbe került felmenőkre következtethetünk.

Jánossy Lajos szövege a mese kódjait hívja elő, egy készülő nagyobb mű részletében megismerhetjük Kabatek Rudit, akiről az is kiderül, hogy ő a finomfőzeléket szereti. „A finomfőzelékről köztudott, hogy a legmegtévesztőbb nevű dolog a világon.” Hasonló megoldást választ Csík Mónika, aki az egérfarknyi kontyot viselő asszony egyedi madárkalácsának titkába avatja be az olvasót.

Többen politikai és publicisztikai sík felé lépnek el a receptjeikkel. Az egyik legötletesebb és legszórakoztatóbb Sándor Zoltán írása, melyben J. K. író elmondja, hogy mik a jó magyar regény sikerének összetevői. Ezt a csevap példázatával mutatja be J. K., hiszen ahogy a regény esetében, a csevapnál is ügyelni kell a megfelelő alapanyagokra (történelmi téma családregénybe oltva), az összedolgozásukra (gyermeki nézőpont) és a sütés fortélyaira („lírai/meditatív nyelvezet”). Tartogat még meglepetéseket a rövid szöveg, érdemes utánajárni.

IMG_5948

Térey János nem tud hibázni a Szegfűszeges pulykasült-duettjével. A vers és a nagyon rövid dialógus közötti műfaji mezsgyén elhelyezkedő szövegben a szakács és a politikus nem egymáshoz intézett szavait olvassuk: „RADÁK: Fölszámoltam az elvadult személyi kultuszt! / a pénzügyeinket stabilizáltam… / Mind szorgos volt, akinek dirigáltam. // SÉF: A fűszereket jól bedörzsöltem a húsba…” A talán Radáknak készített pulyka akár egyfajta bizonyíték lehetne a politikus érveinek cáfolatára, a humoros rímelés mindenesetre idézőjelbe teszi a ideális állami berendezkedésről adott vázlatot. Kollár Árpád a vajdasági magyar irodalom történetének fő célkitűzésére keresi a választ, arra, hogy „meg kell írni azt, ami van, mégpedig egy új és önálló irodalom boltozata alatt. […] Csakhamar rájöttek azonban, hogy nagy szarban vannak. Szó szerint. Itt a nincs a legnagyobb van. No meg a trágya.” Így aztán kiderül, „a pusztítás, a bontás, a rontás büszke Paganinijei” között kell keresni a bácskaiak hőseit. A Bácskai Magyar Trolltár TOP 10-esébe éppen befért Dani Zoltán, vajdasági magyar tiszt története, aki „mestertroll”, hiszen lelőtte az amerikai lopakodó gépet, valamint a legjobb burek készítője. A recept tehát az, hogy hozzá kell elmenni. Vagy egy „illegális koszovói albán menekültet” hazavinni, ő majd elkészíti. Az utóbbi idők közbeszédének témája, a hazánkba érkezők menekültekkel kapcsolatos állásfoglalás, keserűen ironikussá teszi a pompás szöveget. A politikai vonalra játszik rá Pádár Ádám képregénye, 2042-ben a bevásárlás már egy nindzsának is emberpróbáló tett, hiszen vasárnap van.

A kritikák szokás szerint illeszkednek a tematikához, vagyis ezúttal az evés és az étel fogalmaihoz lazábban–szorosabban kötődő irodalmi alkotásokról, valamint szakácskönyvekről olvashatunk reflexiókat. Tehát az írók után a kritikusok is új ízekkel tálalják specialitásaikat. Keszeg Anna szubjektív hangú recenziójában Bíró Zsófia A boldog hentes felesége című szövegének értelmezési módjait keresi. Az egyik szempont a krimi műfaja lenne, de ehhez nem közeledik eléggé a szöveg, hiszen a feleség nem lázad fel a szerepe ellen, ez pedig nem válik a könyv előnyére, „mert ki hinné el, hogy bárki is képes belenyugvással elviselni a könyvben körvonalazódó életformát úgy, hogy közben az őt ebbe belekényszerítő partnert egy ujjal sem bántja, s még egy kis gyilkossággyanút sem akaszt a nyakába.” Gender szempontok érvényesülését ígéri a történet, de ezeket az elvárásokat sem váltja be, hiszen ezek a női hangok nem lázadnak másként, mint az írással, így nem marad más a regény, „mint a séf nőjének a könyve”. Keszeg azon megállapítása, „hogy az egyidőben olvasott könyvek egymás kontextusai lesznek, elkezdenek emlékeztetni egymásra”, talán mindannyiunk közös tapasztalata, amire érdemes figyelni az olvasás során.

nem boci

Hartay Csaba Nem boci! című novellafüzérét érzékeny figyelemmel mutatja be Koncz Tamás, összegzése szerint a szöveg „egy istallószagú, borostás, hajnali keléstől káromkodó-hunyorgó életforma összegzése, és öntudatos kiáltvány.” A szociografikus hagyományokra rezonáló könyvben a vidéki munkások életét ismerjük meg, mely „emléket állít ezeknek a kipufogófüstben, hajnali ébredésekben elmálló életeknek.” Zsávolya Zoltán írt Vinkó József Szellem a fazékból című tárcagyűjteményéről, mely Petőfi, Krúdy és Mikszáth alakjának megidézésével irodalmunk kulináris kultusztérképét rajzolja meg. Továbbá adalékokat kínál a gasztronómia kultúrtörténetéhez, az antikvitás első receptkönyvének históriájától kezdve „a kulinaritás alakulásának, fejlődésének mérföldköveit” jelentő későbbi könyvekig. Kiegészül mindez sok-sok recepttel. Végül Szőllőssy Balázs írását emelném ki, melynek a házi sörfőzés mesterségét tárgyaló Greg Hughes-opusz áll a középpontjában. Voltaképpen a recenzió java része nem a Házi sörfőzde című könyvről, hanem az otthoni sörfőzés kezdeteiről és magyar helyzetéről nyújt átfogó képet, megspékelve nem kevés személyes emlékkel és sztorival. Ez a megoldás pedig kifizetődőnek bizonyul, hiszen így válik szórakoztatóvá és mégis kellően informatívvá a szöveg. Ugyanez elmondható a Szépirodalmi Figyelő friss számának egészéről, melynek olvasása a zsigeri vágyak fokozott felerősödéséhez vezethet, amibe tehát érdemes jóllakottan belekezdeni.

Szépirodalmi Figyelő, 2015/3.

Egy hajdúváros emlékezete

$
0
0

Lódi Gábor, Botos babák (létező lehetőség) (7)Hat ország tizenöt alkotója szerepel az 52. Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep tárlatán, ahova a kuratórium által bezsűrizett munkák kerültek, melyek mostantól Hajdúböszörmény város és a művésztelepet üzemeltető alapítvány gyűjteményét gazdagítják. Az esemény alkalmával Drozsnyik István vehette át a Káplár-díjat. Alább a 2015. július 18-ai megnyitó szövegét adjuk közre. 

Mivel a művészeknek nem kellett előre meghatározott tematikát körüljárniuk az elmúlt két hétben, többnyire az általuk már eddig is kedvelt technikákat és témákat alkalmazták. Nem meglepő tehát, hogy nagyon széles skálán mozognak a munkák mind vizuális formanyelvüket, mind pedig tematikájukat tekintve. Ennek ellenére is találunk azonban izgalmas egybeeséseket, összekapcsolódásokat a művek között.

Gajdán Zsuzsa, Itt vagyok

Ha figyelmesen járjuk végig a tárlatot, több olyan képet veszünk észre, amelyen a szöveg nemcsak aláírás formájában van jelen, hanem szándékolt képépítő elemként is. Leghangsúlyosabban a tavalyi Káplár-díja miatt az előző hetekben egyéni kiállítással is bemutatkozó Gajdán Zsuzsa alkalmazza a kézírásos betűket képalkotó elemként. Az Itt vagyok című mű – szép, jobbra dőlő, hol lefelé, hol pedig felfelé tartó, így az érzelmi hullámzást érzékeltető – betűi a művészre jellemző merész színtársítás által teremtett képi térbe kerültek be, az arany, a vörös és a fekete hármasságába. A cím is azt erősíti, hogy a munka az alkotó jellegzetes világát igyekszik szintetizálni, jelenvalóvá tenni. Hasonló gondosságot, ám organikusabban egybeérő színvilágot alkot, s ezzel a természet nyugalmát idézi meg Gajdán Zsuzsa másik, Visszatérő álmok című képe, amelyen fatörzsszerű alakzatként érnek egybe a hosszanti foltrendszerek.

Az Indiából érkezett Dr. Vimmie Manoj szintén megmarad a tőle megszokott képi világnál, nem szakad el a kissé merev hindu nőalakoktól, melyeket némi sejtelmességgel igyekszik ábrázolni. A tudatos és a tudattalan I-II. című képeken ugyanakkor a nők mellé megfestetlen arcok kerülnek, amelyek a reinkarnáció körforgásában való arcváltás, a folytonos átmenetiség állapotát jelzik.

Bészabó András, Kitörési kísérlet II.

Bészabó András itt látható képein közvetlenül nem felismerhetőek régi festményeinek jellegzetes szimbólumai – például a létra vagy a madár –, a metafizikai távlat mégis egyértelműen érzékelhető most is. A transzcendenssel való kapcsolat médiumaiként tűnnek fel a tényleges tárgyi mivoltukban nehezen beazonosítható, a figurális ábrázolástól való elszakadást viszont megakadályozó formák egy folyamatos mozgás érzetét keltő környezetben.

Burai István Útvesztő I-II. című képei formanyelvükben hasonlóan átszellemítettek. Hiába keressük a festő jellegzetes, visszatérő figuráit, a királyt vagy a bohócot, a képeket a labirintusszerű nagyobb fekete foltrendszerekre került, élénk, apró vonalmintázatok tagolják, melyek leginkább az azték vagy inka rituális ábrázolások világát idézik fel.

A textilművészi gondosság szépen jelenik meg az idén Nívódíjjal jutalmazott Fekete Nóra alkotásaiban. Izzás című képe és másik, cím nélküli kollázsa is az akvarellfestékkel és pasztellel kidolgozott felületekbe épített színes hosszanti csíkokkal, az egymás alól előtűnő színrétegekkel ér el díszített kelmefelületszerű, különleges hatást, s ebben a kísérletezésben most láthatóan messzebbre is merészkedett a művész, mint korábbi, kevesebb színnel dolgozó, letisztult kollázsai esetén.

Horváth Tamás, Ugyanúgy

Az alkalmazott fotográfusként dolgozó Horváth Tamás Ugye, hogy… és Ugyanúgy című négyzet alakú képein a szokatlan képarány-választás is azt a futurisztikusnak mondható hatást erősíti, amit a minimálisra redukált, geometrikus elemekre tagolt környezet és a fiatal modell alakja közti, spontánnak nem nevezhető viszony kelt a nézőben. Érdekes, hogy a fotós fekete-fehér képvilághoz társítja mindezt, s hatásos megoldás, hogy az átgondolt rendet az Ugyanúgy című képen a modell arca melletti falfelületre helyezett portréval töri meg.

A művésztelepnek otthont adó város tájai sokak számára meghatározó inspirációs forrássá váltak az elmúlt hetekben. Az Oroszországból érkezett Jurij Ponomarenko a jellegzetes külvárosi utcákat és a termőföldeket idézi meg Hajdúböszörményi határ és Városszéle című, természetelvű szemlélettel készült képeivel. A román Nicolae Suciu vibráló, különös tájait a növényzettel színezett dombok és a síkságainkon gyakori viharok ihlették meg. Ez a csapongó színkavalkád a maga élénkségével Potyók Tamás koloritban szintén gazdag, ám jóval fegyelmezettebb és kimértebb olajfestményeit juttatja eszembe, aki ezen a tárlaton viszont pasztellképeivel szerepel.

Potyók Tamás, Strandolás

Potyók Tamás Horizontja az alföldi tájat jeleníti meg: vibráló, ibolyaszínű égbolt, a sárgás égalji felhők a naplementét jelzik, s a színek visszaderengenek a füves síkon elterülő pocsolyáról. A Strandolás ezzel a képpel rokon színvilágú, ám rajta a mesterséges víz és a benne lévők szolgálnak modellül. Szépen megfigyelhető, ahogy a vízfelszínen visszatükröződik az alakok öltözékének fehérje és pirosa.

Kovács Bertalan expresszív környezetbe helyezi a magaslati perspektívából ábrázolt lovakat a Kánikula című olajfestményen, melyen bátor színtársítások és redukált formák teremtenek élénk hátteret a fekete, szürke és fehér állatoknak. A Lovak a térben című képe színvilágában sokkal visszafogottabb, a térbeli viszonyok, a dolgok távolsága-közelsége azonban itt még összetettebbé válik.

Kovács Bertalan, Kánikula

Drozsnyik István rajzai leginkább Joan Miró gyermeki szürrealizmusának és Vaszilij Kandinszkij kavargó absztrakt expresszionizmusának világát idézik, annak ellenére is, hogy itt nem színfoltokból összeálló festményekről, hanem grafitrajzokról van szó, melyekbe úgy dolgozott bele színes ceruzákkal a művész, hogy a néző figyelme a közvetlenül felismerhető tárgyi részletek helyett elsőre inkább a megformáltságra helyeződik. Csak ezután, már a címek ismeretében kezdjük el felfedezni a figurális elemeket, például a baromfikat és a jellegzetes kerítést a Levelek Hajdúböszörményből című képen, a művész alapmotívumaként működő széket a Síkmagányon, vagy a holdat a tárlat kétségtelenül legleleményesebb elnevezésű munkáján, A székek a szabadban éjszakáznakon.

A szlovákiából érkezett František Turcsányi Liu-liu című akrilképén a kavargó, egymásra rétegződő ecsetvonások és vonalas visszakaparások közül bontakoznak ki Hajdúböszörmény jellegzetes helyszínei, a Bocskai- és a Csodaszarvas-szobor mellett feltűnik a görög katolikus templom alakja és egy kínai áruház neve is, ami a kép címéül szolgált, ebben pedig érezhetünk némi iróniát.

Durucskó Zsolt, Beszélnünk kell! című rajzsorozatának első két részén egymással szembefordított arcpárokat látunk, melyek geometrikus formákból rendeződnek össze. Archimboldo képei juthatnak eszünkbe, aki gyümölcsök és zöldségek kompozícióba rendezésével hívta létre egyéni hangú manierista portréit. Durucskó láthatóan apró fémtárgyakat használt, s a lap alá helyezve satírozta át őket, az így kirajzolódó formák egymás mellé és egymásra rendezésével hívva létre az arcokat. A frottázs technika különlegesen leleményes és biztos kézzel készült darabjai ezek a kisvárosi emberarcokat idéző munkák.

Hasonlóan figyelemreméltó a belső kiállítótérben az a négy képből álló, s egy installációval is szoros kapcsolatba lépő műcsoport, amely Lódi Gábor és a hollandiai Lidwien Shutemaker közös munkájának eredménye, akik Fekete Nórához hasonlóan Nívódíjban részesültek. Lódi Gábor Botos babák című installációja térbe helyezi mindazt, ami a képeken megfigyelhető, ám nehezen felfejthető. Lidwien Shutemaker akrillal felülfestett kollázsai mintha valamiféle indázó csontozat részleteit idéznék meg szürkéskék árnyalatban, két oldalról Lódi Gábor fehérre színezett belső szervszerű formái övezik képeit. A közös háttérszínen kívül egy-egy apró piros vonás is egybetartja a négy munkát, s ez a fehérbe helyezett piros, az árnyékok által keltett szürkével különleges, elnyúló formákként köszön vissza Lódi Botos babák című gipsz-hungarocell installációján, mely sterilitása ellenére is egy organikus létező összetettségével bír.

Lódi Gábor, Álló csipasz, Lidwien Shutemaker, Csigafutam, Görbemedve, Lódi Gábor, Nyújtott szarvas

Láthatjuk tehát, hogy a Hajdúböszörmény által inspirált tájképektől a metafizikus érdeklődésből fakadó, nagyon különböző formanyelvű képeken át a technikai kísérletezésekre, személyes formanyelvbeli megújulásra és határkeresésekre koncentráló művekig mennyi mindent találunk ezen a majd félszáz munkát bemutató tárlaton, mely elsődlegesen mégiscsak egy élményekben gazdag időszak lenyomata. Az itt látható képek előtti elidőzés közben egyebek mellett az is kiderülhet, hogy a távolabbról érkező alkotók számára mi teszi különlegessé ezt a várost, s így valamelyest az önismeretünk, a Hajdúböszörményről kialakult képünk is gazdagodhat.

Az 52. Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep zárókiállítása a hajdúböszörményi Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Házban tekinthető meg 2015. augusztus 6-ig.

Szávai Attila novellája

$
0
0

Pörköltszagú angyalok

Kutya fut át srégen a falu főutcáján, a nyári forróságban foltokban megolvadt az öreg aszfalt. Cikkan a nyár, világoskéken vibrál-remeg az égbolt, mint egy fiatal lány orgazmusa. Traktor alakja remeg a távolban, lassan közelít, nagyokat huppan benne a sofőr, sietnie kell, időben oda kell érjen a kultúrházba. A sofőr mellett kisfiú gubbaszt a traktorablakban. Apja többször rászól, ne dőljön a koszos üvegnek, piszkos lesz a szép ruhája. Apró műanyagfeszület himbálózik a visszapillantó tükrön, ezt figyeli a kisfiú, a lehunyt szemű alakot. Nagyot ugrik az öreg traktor, mikor a motort leállítja a férfi. A kisfiú leugrik a fűbe, beszalad a kultúrházba. A kultúrház kavicsos parkolójába ekkor kisbusz gördül. Csikorognak a kövek a kerekei alatt, ahogy a sofőr lassan manőverezve rátolat a bejárati ajtóra, majd a hátsó ajtót felnyitva hangszeres dobozokat kezd el kipakolni a kavicsra. Hangyák másznak a gitártokra, az erősítő fityegő kábelét tarka macska kezdi szaglászni.

Odabent az épületben gyülekező tömeg beszélget, kisebb-nagyobb csoportokba verődve. A fiú a mosdóba siet, útközben szlalomozni kényszerül a mosdóból kilépő emberek között. Huszonéves lányok harmincöt körülire próbálták sminkelni magukat, a harmincöt körüliek huszonévesre, jut közben eszébe. Férfiak egy csoportja tálcáról issza a pálinkát. Ma este is a huszonéves férfiak negyven körülire isszák magukat, gondolja a fiú slicclehúzás közben, az idősebbek egészen kisfiúra. Senki sem törekszik a valós korára, vonja le a következtetést. Csak a lakodalmas kutyák és a zenészek, ezt a fiú már pisilés közben gondolja. És a konyhás nénik. Aztán a falra néz, a vécétartály alatt ákombákom betűkkel egy régebbi lagzi emléke: „Hülye minden lagzis zenéz!” Alatta meg, hogy „Díppörpül a zene, nem ez a fos!” A mondat végén elnyomtak a falon egy cigarettacsikket, mintegy nyomatékosítva mindezt. A kisfiút feldobja a két mondat.

Dolga végeztével eligazítja ingét, ne legyen csálé, majd a kialakuló tömegben szüleit kezdi el keresni. Miután megtalálta azokat, együtt indulnak a többiekkel, beállnak a sorba, felveszik a menet ritmusát, apjával elől lépdelnek, anyja mögöttük az egyik rokonnal. Anyjuk hátulról megigazítja az apja gallérját, lesöpri válláról a korpát. Majd szintén hátulról igazgat kicsit a fiú nadrágszárán, közben a mellette lépdelő rokonnal túlzott, éneklő modorban beszélget. A násznép ólmos lassúsággal masíroz végig a falu főutcáján, nagy tarka illatos hernyó. A menet végét két zenész zárja. A dobos unottan veri a rekedt pergődobot, a szaxofonos vidám dallamokat ereget a szélbe, a szél felkapja azokat és messzire viszi, egészen a vasútállomásig, ott halnak, némulnak el a dallamok az üres tehervagonok fémszagában. A porták elé kiült nyugdíjasok hosszan nézik az előttük elhaladó menetet, hunyorognak. Úgy beszélnek egymáshoz, hogy közben alig mozog a cérnaszájuk, csendes megjegyzéseket tesznek az előttük felvonuló násznép érdekesebb részleteire. Napokig megélnek majd a látványból.

wedding_rings

Mint minden lakodalomban, itt is vannak a késők, az örök késők, akik mindig fél órával később érkeznek mindenhová. Az egyik koszorúslány családja is ilyen. Autóval érkeznek a menet mögött, nagy ívben kerülik ki a sort, mintha a rokonság neheztelésén úgy tudnának enyhíteni, hogy a lehető legnagyobb távolságot tartják a lassan gyalogló násznéptől. Valaki elkurjantja magát, néhányan felnevetnek.

Az érkező autóban izgatott emberek ülnek. Apuka vezet, anyuka izzad az anyósülésben, próbálja úgy törölni arcáról a verejtéket, hogy közbe ne kenje el a sminket. Elkeni. Apuka vihogva mondja neki, hogy úgy néz ki, mint egy csatába induló apacs indián, anyuka erre vidáman vállon bokszolja apukát. A hátsó ülésen az egyik illatos koszorúslány végez korrigálásokat a sminkjén, majd felnézve rögzíti arcán az általános koszorúslánymosolyt. Az előtte ülőket nézi. Anyuka blézerén, hátul, a váll irányába pók mászik, de a lány nem mer szólni, mert úgy emlékszik a régi filmekből, hogy az apacs indiánok hirtelen haragúak. Közben a pók irányt változtat és mikor az autóval a presszó előtt haladnak el, már anyuka haján gyalogol. A nyolclábú minden lépés után újat kell fogjon, minden lépést megismétel, mintha bizonytalan lenne. De az is lehet, hogy csak anyuka hatéves hajlakkjába ragad bele újra és újra. Apuka vezetés közben egy pillanatra megnézi a presszó bejáratát, mintha ismerőst keresne, vagy valami megnyugtató témát. A presszó előtti rozoga asztalnál két melós ül micisapkában, sört isznak, közben apukára néznek és biccentenek a fejükkel. Mindenkinek biccentenek, a falubeli ismerősöknek valamivel mélyebbeket. Ezen a koszorúslány annyira meglepődik, hogy ő is visszabiccent. Közben azon csodálkozik, hogy a melós sapkákban miért nem izzadnak a kocsma előtt ülők. A sor eleje felé közeledve apuka lassít, majd megáll, a koszorúslány kiszáll, szaporán belépdel a menetben megbeszélt helyére, arca kipirult. Kipirult, mert nyár van, kipirult, mert fiatal és kipirult, mert szégyelli, amiért késtek. Automatikusan gyorsabban gyalogolna, mint a többiek, tizenkét másodperc kell, hogy felvegye az évszázados, ösztönös lakodalmasmenet-ritmust.

A polgári és az egyházi esküvő után visszaindul a násznép. A visszafelé utat már felszabadultabban teszi meg. Egyelőre mindenki a szertartás hatása alatt van, néhány kislány arra gondol, hogy neki is ilyen szép esküvője lesz, a menetben úgy próbálnak nézni, mint az oltár előtt térdeplő menyasszony az igen kimondása előtti századmásodpercben. A korosabb férfiak és nők közül többen saját ifjúkorukra gondolnak párás tekintettel, néhányan irigykednek, miből lehet pénze az ifjú házasoknak új autóra. A násznép huszonhárom tagja már a hamarosan fogyasztandó húsleves felszínén úszkáló zsírpötty-flottákról ábrándozik, további tizennégy ember (9 férfi és 5 nő) reméli, hogy a rántott hús panírja a nekik megfelelő módon omlós lesz. A násznép öt tagja a paleolit étrendre esküszik, közülük két férfi azokat a gondolatokat próbálja most összeszedni, melyekkel egy esetleges későesti vitaszituációban egy ittas mindenevővel szemben kellő súllyal tud majd érvelni a paleolit étrend mellett.

A násznép egyik férfitagja unatkozik az ünnepi menetelés közben, ám mivel vidéki filmrendező, fejben dolgozni kezd. Lehetne jobb is a rendezés, gondolja visszanézve a mögötte gyalogló násznépre, a világítás sem előnyös nekik, folytatja a belső monológot.  Még nem sejti, hogy a kultúrházba visszaérve, a harmadik pálinka után arról fog előadni a hivatalos videósnak, hogy a szakember a végén a polgári esküvőből nyugodtan húzhat majd egy keveset, és szerinte a statiszták gyengén teljesítenek, nem érdemlik meg a gázsijukat.

Az egykori focista világoszöld zakóban ballag a sorban. Nem szeret szerepelni, ezért kissé zavarban van a sok régi és új rokon előtt. Feleségével otthon, indulás előtt hosszan vitáztak a kanapéra fektetett ruha felett, a férfi cikinek tartja, a nő fessnek, már az anyjának is mennyire tetszett ez a ruha 1992-ben. A focista két kézzel mutogatott a ruha irányába, hosszan részletezve az előnytelen részleteket, a világoszöld színre, mint refrénre egy popslágerben (melynek íze salétrom és vaníliapuding elegye), többször visszatért. Végül, mikor az érvek áradása már a rokoni kapcsolatok partjait kezdte nyaldosni, a feleség (valamikori gépírónő a téeszi időkből), hangosat dobbantott bal lábával, mindig ez volt a pont a vita végén. A csattanásban megállt az idő, a tér egy pillanatra megdermedt. Erre, a régi falak között visszhangzó, majd lassan elhaló dobbantásra gondol most a focista. Mellette haladó felesége az előttük gyalogló strandmester rokon hurkás tarkóját nézi. Közben arra gondol, van aki tarkóval harapja a levegőt. A focista meg, hogy melyik oldalról szerelné a strandmestert, ha éppen akcióban lenne és a köpcös rokonnál volna a labda. Az izzadt tarkó redői ritmikusan rugóznak, szét, majd össze, ahogy lépdel a strandmester.

A lagzis menet időközben visszaért, éppen beveszi a kanyart a főútról a kultúrház udvarának irányába. Füttyögés, autódudaszó, a távolban jégkrémes autó bugyuta dallama. A szomszédos portákról ugatni kezdenek a kutyák. Kövér konyhás nénik állnak a konyhaajtóban, és a gőzölgő katlanok körül kezüket kötényeikbe, konyharuháikba törlik hunyorogva. Csípőre tett kézzel nézik a közeledő násznépet, mint akik mindent tudnak a rokoni kapcsolatok rezdüléseiről, a rokoni szálak színeiről és fonákjairól, a nászéjszakák szenvedélyeiről, a földhöz vágott tányérok csörömpölései utáni csendek kilométeres, ködös, nehéz mélységeiről. Mosolyognak a konyhás nénik: pörköltillatú angyalok. A kultúrház díszítése közben az egyik világoskék lufi rögzítő madzagja kilazul, majd, miután teljesen kibomlik, vidám mozdulatokkal engedi át magát a nyári szélnek, épp a konyhás nénik és a főzés utolsó fázisában rotyogó ipari mennyiségű húsleves irányába. A konyhás nénik, korukról és egészségi állapotukról egészen megfeledkezve, önfeledten veszik célba az ugráló, pattogó kék gumihólyagot, nehogy a készülő ételben landoljon. A kazánház ajtajáig kergetik kuncogva-huhogva, ám mielőtt még a jelenetet látó focista felkiáltana, hogy a Teri néni lesen van, már eltűnik a kék lufi a kazánház sötét ajtónyílásában.

A vőfély megálljt int. A násznép, mint egy színes-langyos tehervonat, lassan megáll. A rokonság az emberi kíváncsiság és a kimondatlan, íratlan lakodalmas törvényeknek engedelmeskedve fél karéjba rendeződik a lelkesen mutogató vőfély körül. A focista hátrahúzódik, eltávolodik a rokonságtól, cigarettára gyújtva számolgatja, ha innen kellene szabadrúgást végezni úgy, hogy a kultúrház kitárt kapuszárnyai képeznék a kapufákat, a félrészeg vőfély lenne a kapus, akkor milyen szögben, milyen erővel kellene a labdába rúgnia a gól érdekében. A rendező a borostás, csálé orrú focistában azonnal meglátja a vadnyugati hőst, aki a vadnyugati naplementébe néz éppen. Odamegy hozzá, és azt javasolja, menjenek be, igyanak valamit. A rendező szerint a vőfély egy szánalmas ripacs, látni sem bírja. A focistának mindegy, addig sem ácsorog tanácstalanul, bólint, mehetünk. A bejárati ajtó melletti kis asztalra előkészített nagy kerek tálcán kitöltött pálinkák sorakoznak, mint különös miniatűr hadsereg. A fogadó személyzet is a kapu felé iramodott, mikor hallották az érkező tömeget, így most felügyelet nélkül maradtak a vastag illatú, karcos szeszek. A két férfi a násznéptől elfordulva iszik meg két-két pálinkát, véreres tekintettel néznek vissza, nem jön-e valaki. Abban közösen és immár összetegeződve megegyeznek, hogy ez a derék falusi ital kemény, mint a vasúti sín. Elindulnak a sós sütemények halmai felé.

A rendezvényház ajtajában egy kisfiú és egy kislány tűnik fel. A kisfiú elcsen egy habos, krémes süteményt, rátesz a habra egy bogarat, így adja oda a kislánynak, és közben azt ígéri, egyszer elveszi feleségül. Kacag a kislány. A zenészek a színpadra lépnek, egyikük gyorsan enni kezd, legyen erő estig, mert a jóllakott, szeszes hangulatú násznép talpa alól nehezen kopik ki a csárdás. Gyorsan rántott húst harap, mellé almás lepényt, nincs idő rendes köretre. Újabb kisfiú érkezik. A két fiúcska spannolja egymást. Egyikük azzal próbál imponálni a kislánynak, hogy nagy túlzásokkal köszön a násznép tagjainak, mintha mindenki közeli ismerőse lenne. A józanokat magázza, kezicsókolom, jó napot, a már kissé italosakat tegezi, szevasz Laci bácsi! A násznép leül a hosszú asztalsorok közt, és a vőfélynek engedelmeskedve evőeszközeivel kocogtatni kezdik az előttük lévő tányérokat. Az ifjú pár összecsókol, az első csókot még további tizenkettő követi majd.

Nyilas Atilla: Harmadik kör

$
0
0

CCCXVI.

Valamiképpen ők intézték, talán inkább
keresztpapa, a mandulaműtétemet.
Szeretem-e a hagymát, kérdezte
a fehér köpenyes néni, és hiába rázom
vadul a fejem, arcomra szorítja a gézt.

CCCXVII.

Álmomban ugyanabban a teremben voltam,
ugyanúgy leszíjazva a székszerű fémszerkezethez,
de rajtam kívül nincs más ott, csak egy oroszlán,
rémülettel nézem, ahogy farkát meg-megmozdítva,
finoman bólintgatva lépeget felém a pepita kövön.

CCCXVIII.

Két nappal reszketett mandulaműtéte előtt,
s a rákövetkezőn, hogy megismerte szabályait,
amikor apja sorban a negyedik
ostáblajátszmájukat is megnyerte,
a kislány keserves sírásra fakadt.

CCCXIX.

Vízért könyörgő lányod cserepes ajka.
Kézfejre húzott rózsaszín zoknin a vér.
Könny, mely annyira sós, hogy a szemet marja.
Ugató tündér, kötözve mélyen belé,
teste gyötörve, hányva most jobbra-balra.

CCCXX.

Sok mindent ők intéztek nekem,
például két munkahelyet,
nyárra, és amikor otthagytam
a gimnáziumot, és általuk
tudtam üzenni vér szerinti apámnak.

CCCXXI.

Amikor küzdelmes évek sora után
arra jutottam, hogy kudarcot vallottam,
pusztán öngyógyítással nem boldogulok,
keresztmama hozott össze pszichiáteremmel,
és mindaddig fizette, míg engedtem neki.

CCCXXII.

És amikor kértem keresztpapát,
dedikálja harmadik kötetét,
de elértette morfiumtól bódulatban,
keresztmamára nézett, és azt mondta,
hogy megpróbálják elintézni.

A 3D és ami mögötte van

$
0
0

13_bab_berciPaul Bush, az idei Kecskeméti Animációs Filmfesztivál zsűrijének brit származású tagja is kiemelte, óriási eredménynek tartja, hogy ilyen sok animációs sorozat készül jelenleg magyar műhelyekben, sőt, meg merte kockáztatni, hogy ez a mennyiség még talán az angol gyártást is túlszárnyalja.

A brit függetlenfilmes azonban a minőséggel már kevésbé volt elégedett, e véleményhez pedig mi is csatlakozni tudunk. Bár voltak színvonalas és egyedi darabok a versenyprogramban szereplő 17 sorozatepizód között, sok olyan alkotást is láttunk, melyekre negatívan hatott az animációs technika mostanság oly népszerű formája, vagyis a 3D animáció, vagy épp a gyártás során kivesztek belőlük az eredeti gondolatok.

A TV-sorozatok programjának legkeserűbb tanulsága volt a felismerés, hogy a hollywoodi rajzfilmkészítést évtizedek óta meghatározó 3D-s animációs technika nálunk egyszerűen nem elég fejlett ahhoz, hogy egyedi látványvilágú, esztétikai szempontból kielégítő darabok kerüljenek ki vállalkozó szellemű filmeseink műhelyeiből. Sok sorozatepizód esetén köszönhettek vissza rossz emlékek a Gát György által rendezett, óriási anyagi és kritikai kudarcba fulladt Kis Vukról, legalábbis ami a térhatású animáció minőségét illeti. A kiforratlan 3D-s technika azonban a KAFF-on látott filmeknél sokkal inkább fájó, hiszen amíg Gát fércmunkája épkézláb forgatókönyv és koncepció nélkül készült, addig a TV-sorozat programban vetített epizódok mögött komoly alkotói munka és szakmai odafigyelés rejlik.

A 3D-s animációval készült versenyművek mindegyike a népi kultúrából merít, és főként a fiatalabb közönséget célozza meg, tartalmi minőségüket tekintve pedig alkalmasak is lennének arra, hogy az esti mesék vagy a hétvégi matinék állandó darabjai legyenek.  Üdvözlendő próbálkozás például az erdélyi származású Tóth Árpád sorozata, mely székely népmeséket dolgoz fel, ezek közül A likaskő című epizód szerepelt a KAFF versenyprogramjában. A történet fordulatos, az alkotók pedig minden korosztály számára élvezhetően mesélnek, így a likaskő köré szövődött mítoszt sikeresen adaptálja Tóth és csapata. Talán a 3D-s animáció elhagyásával a Magyar népmesék korszerű testvérsorozatát üdvözölhetnénk. Kár érte.

01_likasko

Hasonló sorsra jut a Balázs Béla-díjas Horváth Mária két, ugyancsak a TV-sorozat programban szereplő projektje is. Tóth Árpád munkájához leginkább a Cigánymesék című sorozat hasonlít, mely, ahogy a cím is mutatja, a roma mondakörből merít. A Doja, a cigány tündér című darab a vándorló nép eredettörténetét meséli el hét percben, Tóth megoldásaihoz hasonló narratív eszközökkel. A Cigánymesék fontos szerepet játszhatna a gyermekek egészséges, előítéletektől mentes társadalmi értékrendjének kialakításában, ám a 3D-s animáció esetlensége sokat ront az élményen. Furcsa, hogy épp ez a mű kapta meg végül a legjobb 3D-s megvalósításért járó különdíjat az idei KAFF-on, hiszen a TV-sorozat versenyprogramjából nemcsak A likaskő, hanem Horváth Mária másik munkája, a Négyszögletű kerek erdő, továbbá a Lázár Ervin meséit adaptáló sorozatból a programba nevezett Szörnyeteg Lajos, jaj, de álmos című epizód is szebbek voltak, mint a cigánytündérről szóló mese. Utóbbi már csak fanyar, kissé abszurd humora miatt is érdekes: Szörnyeteg Lajos kisszerű célja és az ahhoz vezető rögös út (aludni akar, de az erdő állatai inkább különféle praktikákat javasolnak neki a meleg-hidegvizes fürdőtől elkezdve a favágásig) a bohém lelkű felnőttek számára talán még szórakoztatóbb lehet, mint a gyerekközönségnek.

f53914e5742c01ef41563cca7b147ba6

A 3D-s termés fekete báránya stílszerűen egy bárányról szóló animációs etűd, a Goda Krisztina által rendezett Berti, a rózsaszín barika. A sorozat vélhetően ismert mesei motívumokból és mintázatokból fog építkezni, a szinopszis szerint pedig nem titkolt cél, hogy a gyermekek olyan értékekkel ismerkedjenek meg, mint a tolerancia vagy épp az önálló gondolatok fontossága. Ironikus fordulat, hogy az alkotók számára épp az eredetiség volt a legkevésbé mérvadó szempont a munkálatok során. A KAFF versenyprogramjába válogatott epizód a Rút kiskacsából merít, és egy, az Andersen-mese történetéhez hasonló alaphelyzetből indít: Berti szüleit, valamint a csordát vezető vének tanácsát is zavarja, hogy a bárányka kilóg a többi közül (mert ugyebár rózsaszín), ezért mindent megtesznek azért, hogy sikeresen integrálják a közösségbe. A mese tanulsága végül kimerül annyiban, hogy el kell fogadnunk mindenkit úgy, ahogy született, hiszen mindannyian különbözőek vagyunk, és lényegében ettől szép az élet. Goda Krisztina meséje célzottan gyerekeknek szól, ami önmagában dicséretes gesztus, azonban az élvezhetőséget rontó 3D-s animáció, valamint az eredeti ötletek hiánya miatt Berti kalandjai vélhetően nem tudnák lekötni még a legkisebbek figyelmét sem.

04_berti

Annál inkább a gyermeki lélek bugyraiba férkőzik Krizsanics Antonin és a Maestro című rövidfilmjéért Oscar-díjra jelölt M. Tóth Géza Bogyó és Babócája, melynek Pihe síel című epizódját láthatta a KAFF közönsége. M. Tóth projektje, mely Bartos Erika meséjén alapul, szinte csak 7 év alattiaknak nyújt tartalmas szórakozást, ám nem is vállal többet. Egyszerű, kedves, szép és érthető.

05_bogyo

Akárcsak az Oscar-díjas Rófusz Ferenc Hoppi mesék-je, melynek leginkább alapötlete érdemel dicséretet: a hoppik olyan figurák, akik az ünnepekért felelnek a Földön, a KAFF-on látott epizód például a születésnapokról szól, igaz csak érintőlegesen, hiszen, mire beindulnának az események, az Újréti László hangján megszólaló narrátor közli, hogy a történet folytatásához bizony a következő részt kell megnézni. Rófusz sorozata sikerrel teljesíti a „szórakoztatva tanítani” elvárást, a Hoppik, hasonlóan Bogyó és Babóca kalandjaihoz egy teljesen vállalható, oktató-nevelő célzatú széria lehet majd, technikai megvalósítását tekintve pedig talán felül is múlja M. Tóth munkáját.

06_hoppik

A TV-sorozat versenyprogram nevezettjei közül Richly Zsolt a kisebbeket és a középiskolás korosztályt is sikerrel szólította meg, tette ezt két teljesen eltérő karakterisztikájú sorozattal. A gyerekeknek szóló A nyulacska csengője népmesei ihletésű darab (akárcsak A likaskő, vagy épp a rövidfilmes merítés több filmje), egy bejáratott sémán alapul, mely a Kakas és a pipe vagy épp A répa (tudjuk, „anyóka húzza apókát, apóka húzza a répát”) című fabulákból már ismerős lehet. A fő konfliktust a címszereplő kisállat fán akadt csengője jelenti, aki így a magyar vidék összes állandó szereplőjétől (pulikutya, parasztgazda, bika stb.) kénytelen segítséget kérni. Szórakoztató és lendületes animációs epizódról beszélünk, az azonban kérdés, hogy Richly vajon az egész sorozatot régi népmesékből építi-e majd fel. Amennyiben igen, úgy könnyen lehet, hogy megvan a Z generáció Magyar népmesék-je.

07_nyulacska

Richly másik versenybe válogatott sorozata Luther címen fut, melyet a reformáció emlékévére készít a Balázs Béla-díjas alkotó. A Luther alapötlete kiváló: az egyes epizódok rendhagyó történelemórákként funkcionálnak, melyekből stílusos számítógépes animáció által ismerhetjük meg Luther Márton életének történetét és a hittel való kapcsolatát. A KAFF-on vetített első epizód, a Miből lesz a cserebogár? az ifjú Luther iskolai éveibe enged betekintést, más oldalról megközelítve ezt az évszázadok során erősen mitizálódott figurát. A Luther a TV-sorozat program egyik legígéretesebb darabja, melyet a történelemtanárokon kívül az igényes és tartalmas animációs filmek kedvelői is bátran fogyaszthatnak majd.

08_luther

Richlyn kívül csak egy, egyébként szintén elismert alkotó választott történelmi témát. Jankovics Marcell Árpádok emlékezete című sorozatával érezhetően a Mondák a magyar történelemből nyomdokain halad. Az ismeretterjesztő animációs film az Árpád-házi királyok történetével szeretné megismertetni a nézőt, hasonló szellemben, mint Richly Lutherje. Ám, míg az előbbi esetben a rendező képes volt új megközelítésmódot alkalmazni, és a reformáció közegét stílusosan ábrázolni, addig Jankovics nem tesz mást, mint túlhajtja saját vizuális eszközeit, mellyel önmaga paródiájába fordítja a művet. Így aztán az egyébként informatív epizód káoszba fullad a túlzottan extrém és sokszor követhetetlen vizuális megvalósítás miatt. Jankovics remélhetőleg még dolgozni fog a sorozaton, hiszen égetően hiányzik a hazai palettáról egy élvezhető, a magyar történelemmel foglalkozó animációs széria.

09_arpadok

Szerencsére népszerű volt a Lutherhez hasonló koncepció az idei KAFF-on bemutatott sorozatok körében, azaz több olyan sorozatból is ízelítőt kaphatott a közönség, melyek egyszerre szóltak a fiatalabb és a felnőtt közönséghez is. Legsikeresebben talán Gyulai Líviusz érzett rá erre az alkotói módszerre. Az Egy komisz kölyök naplója című sorozat Betty néninél című epizódja a gyermeki fantázia elevenségéről szól, melyhez remekül passzol a naplóforma, valamint Eszenyi Enikő narrációja. A Metta Victoria Fuller novellái alapján készült sorozat a főszereplő, Georgie naplóbejegyzéseit dolgozza fel, aki nyolc éves létére elképesztő kalandokba keveredik. A KAFF-on látott epizódban például egy cowboy viszi el a fiút Betty nénihez, ahol aztán találkozik egy indiánnal és a saját, kedvesen naiv és lelkes világlátásával vonja le a következtetéseket az őt körülvevő dolgokról. A sorozat, amellett, hogy szép rajz animációval készült, a narrációnak köszönhetően valóban olyan, mintha egy kisiskolás naplójába lapozna bele a befogadó. A fiatalabb közönség vélhetően átérzi, milyen is naplót írni (csapongó gondolatok, ferdítések, nagyotmondások), a felnőttek pedig remekül szórakozhatnak a különféle kikacsintásokon (például az MGM logó megidézése az epizód elején), valamint a szépen felépített poénokon (a Betty néninél dolgozó indián, Golyós Toll valójában nem is indián, csak azt képzeli magáról). A Komisz kölyök naplója egy újabb ígéretes sorozat, mely akár az egész család számára tartalmas szórakozást jelenthet, ha majd egyszer (remélhetőleg) a TV-ben is látható lesz. Nem véletlen, hogy a KAFF zsűrije Gyulai Líviusz munkájának ítélte oda a legjobb sorozatnak járó díjat.

10_komisz

Komoly kihívója volt Georgie naplóbejegyzésének a Nyóckert is jegyző Gauder Áron Kojot és a szikla című sorozatepizódja. Gauder is mesei forrást választott, az indiánok mitológiájából merített, így a KAFF-on versenyző etűd különös hangulatával és pompás látványvilágával a TV-sorozat program egyik legjobbja volt. A Kojot és a szikla nemcsak a különleges mondakör adaptálása miatt érdemel dicséretet, hanem a fanyar humor és a vizuális megvalósítás okán is. Az alkotók szépen kidolgozott rajz animációs technikát használtak, a három szereplő (Kojot, a farkasember, Iktomi, a pókember, valamint Ilya, a szikla) mindegyike szimpatikus figura, az egyszerű konfliktusból (Kojot kölcsönadja a takaróját Ilyának, ám aztán szeretné visszaszerezni, mert fázik) pedig örökérvényű tanulság és erkölcsi útmutatás rajzolódik ki, bár Gauder érezhetően inkább az idősebb közönségnek szánja a terméket. Epekedve várjuk, hogy ez a sorozat is megjelenjen valahol.

11_kojot

Különös, de a KAFF TV-sorozat válogatásának egyik legerősebb koncepcióval rendelkező sorozata a mindössze húsz éves Kapitány Frigyes Gyurmók című műve volt, melyből a Van köztünk egy színes című epizód került be a versenyprogramba. Bár a sorozat alapvetése nem kimondottan eredeti (mintha a Gusztávot ötvözték volna a Menő Manóval), a Kapitány által használt stop-motion technika és a vicces kinézetű, hablatyolva beszélő (ez manapság úgy tűnik, reneszánszát éli, gondoljunk csak a Minyonokra) gyurmafigurák, valamint az elképesztő gondossággal megalkotott képi világ könnyen kultikus státuszba emelhetik a Gyurmókat (akik egyébként Rudolf Péter, Szabó Győző vagy épp Kálloy Molnár Péter hangján gügyögnek). Sőt, a Van köztünk egy színes című epizód áttételesen olyan komoly témákat is érint, mint például a rasszizmus. Remek hír, hogy Kapitány sorozatát már vetíti a Petőfi TV, így érdemes figyelni a műsorújságot, és megismerkedni a gyurmók világával.

075508c1c5f304fb9528ca84088f7dc1

Az egyébként főként a 3D-s technológia erőltetéséből adódó mellényúlások ellenére is kijelenthető tehát, hogy nincs veszélyben a magyar animációs sorozatgyártás, mi pedig reménykedünk, hogy a közeljövőben a KAFF versenyprogramjában szereplő műveket egyre többször láthatjuk majd a tévéképernyők előtt ülve is.

Egyfajta függelékként pedig még két sorozatot ajánlanék a KAFF-on látottak közül: Kovács Márton Bab Berci-adaptációját (aki egyébként Lázár Ervin mesekönyvének figurája), valamint Javorniczky Nóra Hát (m)ilyenek a macskák? című munkáját. Előbbi szépen ülteti át a mesekönyv világát mozgóképre, míg Javorniczky projektje az állatokkal ismerteti meg a közönséget, mely a kicsik számára informatív és kedves, a felnőtt közönségnek pedig rendkívül szórakoztató, köszönhetően a szellemes forgatókönyvnek és a remek humornak.

12. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, Kecskemét, 2015. június 24-28.


Csobánka Zsuzsa Emese regényrészlete

$
0
0

Megérinteni egy nőt

A hangjára figyeltem fel. Létezik egy rekedtes férfihang, amit már többször hallottam, az egyik szerelmemé is hasonló volt, egyszerre van benne kásásság és erő, nyerseség és kamaszos dac, a mutálás félárboca. Válassz, melyik oldalra ülnél, szólította fel a fiát, akkor még nem tette hozzá, hogy „fiam”, ezt később folyton, mintha a kimondással nyerne érvényességet.

Sréhen előttem ültek, az ülések között a cipőjét és a nadrágszárat figyeltem. Olcsóbb fajta és rosszabb minőség, ez már a szabásból látszott, messzire elállt a vádlitól, a cipő műbőrén megült a por, félúton szálltak fel a gyerekkel, de nem tudtam eligazodni azon, hogy mi a két állomás között a kapcsolat. A fiú az ablak mellé ült, a szemközti ülésre rakta az apja a fekete aktatáskát, hirtelen mozdulattal hajtotta ki, akkor már jól látszott, hogy mennyire hosszúak a végtagjai. Mindenében volt valami kamaszos, langaléta, a ruhájában, a testében és a hangjában egyaránt éreztem egy leheletnyi elnagyoltságot, olyat, amibe kódolva vannak a tévutak.

Mennyire más volt, mint apám. David soha nem vett volna fel ilyen nadrágot, és ennyi zacskót sem gyűjtött volna maga köré. Ugyanis a férfi különböző méretű és tartalmú nejlonokat vett elő a táskából. Az elsőben nem volt semmi, abba az almát pucolta, apa, légy szíves, adj almát, tessék, fiam, a férfi éles késsel nyeste körbe a gyümölcsöt, némán hullottak az ölébe az almahéjak, barnult a hús, jó étvágyat, fiam, a mozdulatai gépiesek voltak és következetesek, ekkor még nem tudtam eldönteni, egyedül neveli-e. Később vált bizonyossá, amikor a végállomáson a vonatról leszállva rászólt a gyerekre, hogy fiam, megállunk, és az, mint az idomított, legszelídebb állatok, egy tapodtat sem mozdult, úgy nézte végig, ahogy a férfi újra leveszi a nemrég felvett széldzsekit, egyiknek sem volt semmi értelme, sem felvenni, sem lerakni a porba, de így tett, ledobott mindent a porba, a táskához hajolt, és elővette a cseresznyés zacskót, a sínek fölé hajolt, és önteni kezdte belőle a vizet, aztán hirtelen vége szakadt, nem értettem, miért engedi el a zacskót. Zuhanni kezdett a sínek felé a sok piros szem, a tompa puffanás után szanaszét gurultak, az apa fel sem szisszent, és nekem akkor már muszáj volt nem nézni, mert ahogy utánanyúlt, abban benne volt, hogy ez a feleslegesség vele még százszor megtörténhet. Benne volt az elvesztett asszony minden mosolya, a halottak hűvössége, az a megszámolhatatlan sok éjszaka, amikor kínjában a nejlonokat hajtogatni kezdte. Valamit muszáj volt csinálni, ha már ő nincs, és most, hogy elment, de a fiú maradt, kell valamit találni, amiben megmenthető az élet, összehajtogatható, élek védik a külvilágtól a benne élőket, az sem baj, ha műanyag, csak át ne ázzon, meg ne száradjon, ilyenekre gondolt, hogy ment volna el előbb ő, mert a nők erősebbek, vagy nem gondolt semmire, egyszerűen csak a gyengeséget érezte, az összecsukló lábait minden ébredés után.

Akkor szokott rá arra is, hogy rögtön négy karéj kenyeret vág, mintha enne az asszony is, a két-két szelet közé szabályos csíkokban vágott paprikát, az egyikbe szalámit tett, a másikba csípős kolbászt, így osztoztak az életen is, és most, a vonatban mindebből én csak annyit láttam, az alma után jönnek a kenyerek, alkarnyi, hatalmas fehér kenyér a szalvétában.

Melléjük egyetlen retek, azt a balban fogta, és a kenyér után harapott bele, miután jól megnézte, nem értettem, a kolbászosnál már rákiabáltam volna, mit néz azon a retken, miért nem elég, hogy hallja, ahogy harsan, úgyis összekeveredik belül minden, kár volt a szalámi holdjait olyan szabályosan rendezni el a végek mentén.

A gyerek ez alatt csócsálta az almát, és a kőolajfinomítókról beszélt, de nem hallottam, viszont jött a cseresznye. Jól nevelten kért mindent, amit megkívánt, megvárta, míg az apja épp megpihen két falat között. Valami nem stimmelt. A fiú minden egyes cseresznyénél énekelni kezdett, dalolva mondta el, ez barna és piros és sárga és édes, ez barna és savanyú és kukac van benne (hol vagy, mama), ez édes és sárga és barna pöttyök vannak rajta (könyörgöm, hagyd már abba, legyen elég), de egyre gyűltek az almahéjak mellett a magok, a késre most nem volt szükség. Miután megettek mindent, a fejét a férfi jobb combjára tette, a bal vádli rángatózásából raktam össze, mi történhet, pöcegödör, tam-tam-tam-tam, pöcegödör, hallottam a férfi kásás hangját, a gyerek minden ütem végén felsikoltott, tam-tam-tam-tam, pöcegödör, rázkódott a comb, a fej és az egész vonat, a gyerek sikoltozott, de a mozgásában végig maradt darabosság, darabosság és csikorgás, hiába rázogatta ki belőle az apja, mintha aranyat mosna. Na, jól van, fiam, megérkezünk. Az meg vörös füllel feltápászkodott, nem ellenkezett, mint aki most ébredt, más világból ért ide, az apja combjain messzire vitt az út, ott nem volt sem árvaság, sem ítéletidő.

Miért is lepett meg, hogy az apja kezéből a nejlon kiszakadt, a síneken gurult végig a sok cseresznye, de hamar elfordítottam a fejem, nem akartam látni, hogyan nyúl újra a szemüveghez, kézháttal tolta közelebb a homloka felé az úton, hogy lásson, szinte percenként, akár egy kényszeres, pedig olyan mindegy volt már, a gyerek ugyanúgy meredt a semmibe, akkor értettem meg, hogy ez a fiú vak, de próbáltam az őrületben rendszert találni, mondván, nem, az nem lehet, és teljes testtel feléjük fordultam, magamban mormoltam, hogy nézz a szemembe, te, gyerek, a gyerek viszont újra énekelni kezdett, jött a cseresznye színeivel, miközben mozdulatlanul állt a peronon, jó, legyen ez, gondoltam, és halkan dúdolni kezdtem a barnát, a pirosat és a sárgát, az apja már a sínek között guggolt, úgy szedegette a szemeket, állj fel, ember, az élő istenre kérlek, álljál már fel, hallatszott mögülem, megzavarva és összekenve a színeket, gyere ki, te, jön a vonat, de az mintha nem hallotta volna, az elgurult szemek után kutatva lapogatta az üres csigaházakkal teleszórt murvás földet a sínek között.

Visszagondolva, egy szempillantás alatt történt minden, de akkor úgy éreztem, örökkévalóság. Ha van sors, az csak közhelyekkel tud élni, nevetségesek ezek a frázisok is, ezek a túlzó, nagy szavak, mintha attól könnyebb lenne, megfoghatóbb, sors és elrendelés és ítélet, míg egyetlen szemért lehajol (hol vagy, mama), de ennyi szem a világon nincs, nemhogy egyetlen zacskóban. Ezt már csak most gondolom, mint azt is, valahogy vissza lehetett volna fordítani mindazt, ami történt. Biztos, hogy volt egy pont, amikor még máshogy is alakulhatott volna, ha például megszólítom, vagy kérek cseresznyét, és akkor nem jut eszébe kiönteni a vizet, mert elfecsegjük az időt, elfelejti a kabátot, nincs se fel, se le, se por, se sín.

Úgy látszik, mégis van bűn, amit az ember úgy követ el, hogy nem csinál semmit. Mert ott és akkor a fék csikorgása mindent felülírt, ez édes és sárga és barna is, ez savanyú és zöld, és van rajta egy piros folt is, apa, légy szíves, töröld meg a kezem, ragadok. Apa, légy szíves. Apa.

„Ha madarat szeretsz, égbolt légy, ne kalitka”

$
0
0

senkimadara03Az első szerelem megbonthatatlannak tűnő kötelékéről és a még azt is felülírni képes szabadságvágyról mesél Senki madara című ifjúsági kisregényében Szabó T. Anna, aki ismert versei és drámái után most először jelentkezik prózakötettel.

Az alapvetően gyermekeknek szánt, mégis sok felnőtt olvasó érdeklődését felkeltő mese az idei Könyvfesztiválra jelent meg. A Rofusz Kinga rajzaival illusztrált, igényes megjelenésű kötet egyik érdekessége, hogy a mese témájából adódóan ezúttal a szerző japán eredetű második keresztneve (Kyoko) is felkerült a borítóra.

A különleges képességekkel megáldott juhászfiú és daruvá változó kedvesének története A daru halála című japán mese feldolgozása, amely nálunk Patrick Ness regényváltozata által lehet ismert (A daruasszony, Európa, 2014). Habár Szabó T. Anna jellegzetes magyar környezetbe helyezte át a történetet, a könyv mégis a számunkra misztikusnak tetsző keleti kultúrát idézi meg, már külső megjelenésében is. Rofusz Kinga képei nem csak kiegészítik, hanem szerves részét képezik a szövegnek, megteremtve egy jellegzetes távol-keleti légkört, és tovább gondolva néhány a szövegben elrejtett értelmezési lehetőséget. A keleties stílus meglepő módon a mese szövegében is végig érzékelhető, a magyar népmeséket felelevenítő tájelemek és szimbólumok jelenléte mellett is. Ha elvonatkoztatunk a szerző személyétől, ehhez a hangnemhez társíthatjuk a prózai formájú mese erős líraiságát. A sodró lendületű, szinte „lebegő” mondatokból építkező szöveg költői képekben is igen gazdag, nyelvezete ugyanakkor egyáltalán nem bonyolult, könnyen érthető és követhető, rendkívül olvasmányos.

covers_341848

A Senki madara kifejezésmódjában sok tekintetben eltér a hagyományos meséktől. A szövegben a dialógus, vagy egyáltalán a beszéd mint kommunikációs forma másodlagos szerepbe kerül olyan kifejezési formák mellett, mint a tánc, a dallam és az érintés. „Nem volt elég szava, hogy a kérdéseire válaszoljon. Régen, egészen kicsi korában, még azt hitte, hogy a dallam és az érintés elég, hiszen az édesanyja is csak így felelt az ő szólongatására: dúdolással, zümmögéssel, ringatással és cirógatással.” (5-7.) A két főhős kezdettől fogva rendhagyó módon kommunikál, a fiú dallamok segítségével veszi fel a kapcsolatot a külvilággal, míg a lány kezdetben tánccal, majd leginkább festményeivel tudja kifejezni magát. Kettejük kapcsolatában nincs is igazán szükség a beszédre, hiszen szavak nélkül is azonnal megértik egymást a zene és a tánc, később pedig érintések, ölelések által.

A szavak nélküli kommunikáció azért is hangsúlyos a mesében, mert a főszereplők kezdetben nem is érthetnék meg egymást, hiszen különböző nyelvet beszélnek, két különböző kultúrát képviselnek. Tátos, az árva juhászfiú, a magyar pusztán nevelkedik, személyében a jellegzetes magyar népi kultúra fejeződik ki, amelyet tovább erősítenek a környezetére jellemző népmesei tájelemek és tárgyi szimbólumok. A természettel kialakított különleges kapcsolatában saját kezűleg faragott furulyája és hűséges kis pulikutyája játszik meghatározó szerepet. A kissé földhözragadt fiú szöges ellentéte a vándormadarakkal daru képében a messzi Keletről érkező gyönyörű és titokzatos japán lány, Tori. Az ő viselkedése, ruházata és szokásai egyértelműen a japán kultúrához köthetőek, melynek egyik legfontosabb jelképe éppen a daru. A japán mitológiában az 1000 évig élő daru a becsület és a béke szimbóluma, emellett pedig ez a fenséges madár, amely örök életre választ párt magának, a hűség jelképe is. Nem véletlen, hogy Tori éppen a hűséget is szimbolizáló daru képében érkezik meg szerelméhez, aki egy japán szokás szerint 1000 papírdarut hajtogat, hogy legnagyobb kívánsága végül teljesüljön.

szabo-t

Tátos kívánsága, nevezetesen hogy kedvesét örökre magához kösse, a kisregény egyik fontos mozzanata, de a mű egészét tekintve is elmondható, hogy a szöveget leginkább a vágyak, az érzelmek uralják. Kezdetben a leghangsúlyosabban jelenlévő érzelem a magány, melyet bizonyos értelemben önként választ a két főszereplő. Tátost, aki ért az állatok nyelvén, és képes a holt lelkekkel is kapcsolatba lépni, különcsége miatt kitaszítja a társadalom. Visszavonultan, egyedül él a pusztában, és csak a természettel alakít ki valamiféle kapcsolatot. „Emberrel alig beszélt, de mindig volt körülötte mozgás, élet.” (8.) Tori ellenben művészként éli meg a magányt, sőt igényli is azt, alkotás közben „senkivel” akar lenni. Ez az, ami Tátosból irigységet vált ki, hiszen egyrészt nehezen viseli, hogy a lánynak titkai lehetnek előtte, másrészt ő is el akarja sajátítani tudását. „Semmire nem vágyott jobban, mint utánozni, amit látott: ürességből hívni elő a teljességet.” (36.) A lány alkotásban kiélt szenvedélye az, ami annyira élővé teszi a képeit, melyekhez ugyan kizárólag fekete színt használ, minden alkalommal egy vörös jellel látja el őket, akárcsak Rofusz Kinga a könyv illusztrációit.

Kérdéses, mit jelképezhet ez az egész könyvön végigfutó, a fekete-fehér képeken igen szembetűnő vörös szín. Elsőre talán a vért juttathatja eszünkbe, ám annak ellenére, hogy az elmúlás, elvesztés fájdalma beleivódik a történetbe, a japán eredetivel ellentétben a Senki madarának mégsem a halállal való szembenézés a legfontosabb üzenete. A feketéből kiemelkedő élénkvörös itt sokkal inkább a vágy különböző megnyilvánulási formáit lehet hivatott jelképezni. Elsősorban természetesen a szerelemét, ami viszont Tátos részéről hamar birtoklási vágyba csap át. „Tátos egy pillanatra még úgy maradt, a puha fehér testnek dőlve, arra gondolt, hogy most kellene átölelni, a földre szorítani, végleg megtartani magának. (…) Érezte a madár szívdobogását, vagy talán csak a saját gyors szívverését, a doboló, követelő vért, a birtoklás vágyának erejét: enyém, enyém, enyém.” (20.) Ennek az érzelemnek a fiú olyannyira nem képes parancsolni, hogy Tori tiltása ellenére kilesi őt festés közben, ami végzetes hibának bizonyul. Merthogy Toriban éppen a szabadságvágy kerekedik felül a szerelemmel szemben. Ez értelmezhető egyfajta művészi szabadságként, de akár a női szabadság mindig aktuális kérdésére tett utalás is lehet. „Senkié vagyok” (47.), jelenti ki Tori, miközben a fiú kezét fogja, ám ezalatt a csillagokat kémleli. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy Toriban egy madár lelke lakozik, így nem képes bezárva, kalitkában élni. „És akkor a madár felsóhajtott. Egyetlen hangos, szinte emberi sóhajtás szakadt ki belőle, mint aki a magasságtól, a szabad levegőégtől búcsúzik.” (20.)

senki-madarabanner

Tori madár mivolta, pontosabban varázslatos átváltozása jellegzetes mesei fordulat, ám nem ez az egyetlen könnyen beazonosítható műfaji sajátosság a szövegben. Mint már említettem, Szabó T. Anna jellegzetes népmesei motívumokkal is dolgozott, emellett a mű ciklikussága is a mesei műfajmeghatározást erősíti. Tori ősszel érkezik meg a pusztára, majd pontosan egy évvel később távozik a vándormadarakkal. Az évszakok váltakozása mindig fordulópontot jelent a szerelmesek számára, és a könyv egészében is teremt egyfajta rendszert. Nem is az a kérdés, hogy a Senki madara mesének tekinthető-e, sokkal inkább az, hogy valóban gyermekek számára készült-e. A szerző saját bevallása szerint nem sikerült maradéktalanul teljesítenie a kiadó felkérését, hiszen művével nem a legkisebbeket szólította meg. Regényét kiskamasz kortól idős korig ajánlja, a lényeg, mint mondja, hogy az olvasó elég érett legyen ahhoz, hogy a szerelmet átérezze.

A szerelem azonban korántsem az egyetlen hangsúlyos eleme a könyvnek, hiszen olyan fontos, mégis általában került témákat is érint, mint a magány, a halál, az elfogadás és mindenekelőtt az elengedés. Mindezt azonban olyan formában tárja elénk a szerző, amely által nem csak a felnőtt olvasók, de a fiatalabbak, a gyerekek is átélhetik ezeket az érzéseket. A befejezés pedig meséhez illően boldog véget is rejthet magában, hiszen végül nyitva marad a kérdés, hogy Tátos áldozata vajon elnyeri-e jutalmát, és teljesül-e a kívánsága. „Tudja: egyszer minden kívánság teljesül. Várja, csak várja a madarat, aki egyszer már visszatért hozzá.” (51.)

Szabó T. Anna: Senki madara, illusztrálta Rofusz Kinga, Budapest, Magvető–Vivandra, 2015.

Bende Tamás versei

$
0
0

Merülünk

A gyerekkor tavaiban elburjánzott a békalencse.
A hínár már nem kiirtható. Beleakad a lábfejem,
és görcsbe rándul az izom. Elsüllyedek, akár a kavics.

Mint asztronauták az űrben, halak lebegnek mindenütt.
Távoli, idegen bolygókra gondolok, olyanokra,
amiknek még nem adtak nevet. Talán tudnánk ott is élni.

Mert nem lehet, hogy tényleg ennyire egyedül legyünk.
Agyonnyom a sötétség, a hideg, táguló anyag.

Egyszer téged is elveszítelek.
És akkor tényleg semmi sem marad.

Távol egymástól merülünk.

Minden reggel

Mezítláb megyek ki a körfolyosóra,
leülök az ablak alá, és nézem,
hogyan mozdul az árnyék a szemközti falon.

Amíg alszol, a korán kelők szótlanságával
készítem magam arra, ami jön,
ami elkerülhetetlen.

Mert minden ébredés felhasítja bennem,
amit gyerekkorom óta próbálok csitítani,
hogy végtére is én nem idetartozom.

A nyugtalanság lovait nem bírom féken tartani.

Újra és újra szétfutnak a négy égtáj felé,
átgázolnak összefércelt álmainkon,
és feldúlják az első évtized kertjeit.

Nehogy azt hidd, hogy ez valaha másképp lehet.
Minden reggel meg kell küzdenem azért,
hogy elinduljon a nap és felébreszthesselek.

A szörny az relatív

$
0
0

1Ha vannak emlékeink az előző három Jurassic Parkról, nem várunk csodákat. Csak egy nagyobb és félelmetesebb újabb részt. Blockbusterről és folytatásról lévén szó, a néző bevonódása itt kezdődik. Egy percet sem láttunk belőle, mégis „ott vagyunk” a világraszóló látványosság helyszínén.

Az első részből mindjárt az elején két fontos ismerős tűnik fel: a labort ugyanaz a Dr. Wu vezeti, a régi helyszínen, Nublar szigetén. A referenciális jegyekkel csínján bántak a készítők. Egyrészt több önálló, látványos motívumot megőriztek, például a kezdő képsor tojásból kikelő hüllőbébijét, az eredeti kaput, melyen a parkba léphetünk, valamint a filmzenét. Viszont „az élet utat tör magának” alaposan átalakult a „mindig a fejlődés győz” szlogenévé, ami az erősebb kutya esete a gyöngébbel. Az ember is maradt, amilyen volt: intelligens csúcsragadozó, aki semmiből nem tanul.

Ami finomodott: etetéskor a T-Rexet jelzőfénnyel csalják a közönség elé, nincsen szükség ártatlan kecskére. Ám a Jurassic World menedzsere, Claire hangot ad nemtetszésének, amikor meglátja a kontrollszobában dolgozó informatikus, Lowery eBay-en vásárolt Jurassic Parkos pólóját, mert a hely egykori pusztulására emlékezteti őt. Egyébként éppen Lowery karaktere hasonlít Dr. Ian Malcolméra, aki 1993-ban matematikai törvényszerűségek alapján jósolta meg a szomorú véget. Most park helyett mindjárt egy egész világ áll a látogatók rendelkezésére, melyben a szórakoztatás új aspektusa, a génmanipuláció leegyszerűsíti a profitszerzést. Növekszik a nézőszám, dől a lé. Dr. Wu laborjában elkészült egy igazi hibrid, részben titkos összetevőkből. Protagonistánk, az egykori tengerészgyalogos, jelenleg raptoridomár Owen apránként rájön erre, s a sztori sava-borsát az irányításával végzett küzdelem adja.

jurassic-world-super-bowl-13

A rendező, Colin Trevorrow hatalmas örökséget vett át, ezzel párhuzamosan a filmben az egykori John Hammond álmát az indiai származású üzletember, Simon Masrani viszi tovább. Masranit a bollywoodi sztár, Irrfan Khan játssza, izgalmas, összetett karaktert hoz. Ügyesen lavíroz a buddhista természetvédő és a dollármilliomos befektető szerepe között.

A forgatókönyvírók lehetséges céljaként definiálható a történet önreflexiója. A karakterek önmaguk paródiáját is eljátsszák, elsődleges forrásuk az egocentrikus világ alapeszméje, az esztelenségbe torkolló törtetés, valamint a korunkra szintén jellemző, sokszor hiányzó együttműködés. Sőt, a szemfüles néző A bolygó neve halál, a King Kong és a Madarak egy-egy jellegzetes motívumát is fölfedezheti. Jó ötlet volt friss arcokat hozni a Jurassic Worldbe, hiszen amióta a dinók a szórakoztatóipar aktív résztvevői lettek, önmagukban nem izgalmasak. Számtalan tévésorozat született róluk, és már a paleontológia sem annyira ütős tudomány a filmvásznon, mint Sam Neill idejében.

jurassic-world-15-1940x1042

Spielberg után szabadon nehéz lejönni a szociomeséről, így a történet kerete egy nap a karácsonyi szünetből Costa Ricán. Ide, Nublar szigetére érkezik anyai nagynénjük, Claire meghívására a gimnazista Zack kiskamasz öccsével, Grey-jel. Claire szingli és karrierista, mindene a park menedzselése, de ahogy az lenni szokott, a hősök végig egymást is idomítják. Vic Hoskins, a Masrani Global biztonsági főnöke, megjelenésével fölkavarja az állóvizet. Először a raptoraival bensőséges kapcsolatot fenntartó Owent kezdi el fűzni, hogy az állatokat vessék be háborús terepen.  Majd egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy köze van az Indominus Rex névre keresztelt hibrid létrehozásához. Ahogy említettük, itt a genetikai eredmények hasznosítása teljesen átvette a paleontológiai kutatások helyét. Elegendő ismeret áll rendelkezésre ahhoz, hogy a két tudományt ötvözzék, mely akár a harcászati hatékonyság megnövelésére is alkalmas. A fikció keretén belül logikusnak tűnik az érvelés, ám az örök visszacsatolás sem marad el. Mielőtt lelki szemeink előtt a drónok és vadászgépek helyett csapatnyi raptorok jelennének meg, el kell fogadnunk a tudományos tények elsődlegességét a fantasztikummal szemben. Bár nem elképzelhetetlen a fenti gondolat, a laborban kikísérletezett koktélokból nem jönnek létre sem idomíthatóbb, sem engedelmesebb őslények. Hoskinsnak talán igaza van abban, hogy kihalt állatoknak nincsenek jogaik, ezzel viszont a kérdést a biológiáéból rögtön az etika hatáskörébe utalja. Hollywood nem megy szembe az állatok génekbe írt és ezért megváltoztathatatlan viselkedésével. A romantikus kalandfilm műfaja sem alkalmas erre.

A fiúknak indulás előtt anyjuk viccesen azt tanácsolja: Ha valami üldöz, futás! Nos, a Jurassic World nem futott túl a maga számára kijelölt határvonalon. Annak ellenére családi mozi lett, hogy kevesen vagyunk, akik valóban elutaznánk Nublar csodálatos természetvédelmi körzetébe egy kis dinónézésre. Ahogy Masrani mondja egy alkalommal: a Jurassic World emlékeztet bennünket, milyen kicsik vagyunk és halandók. A nézőnek ez a tisztes távolság bőven elég.

Jurassic World, 2014. Rendezte: Colin Trevorrow. Írta: Colin Trevorrow, Amanda Silver, Rick Jaffa és Derek Connolly. Szereplők: Chris Pratt, Bryce Dallas Howard, Vincent d’Onofrio, BD Wong, Irrfan Khan, Jake Johnson, Omar Sy, Nick Robinson, Ty Simpkins. Forgalmazza: UIP Duna Film.

Fiatalság, bolondság

$
0
0

Nemrég jött ki a magát undergroud lifestyle magazinként meghatározó PS Magazin legújabb száma, amely ezúttal a fiatalság témakörét boncolgatja az orgánumtól már megszokott alternatív, formabontó stílusban. Ha a hagyományos divatmagazinoktól eltérő tartalmakat kerestek az öltözködéskultúra, a design és az urban life témaköreiben, jó helyen vagytok! 

Bár mindig azt mondják, hogy ne a borító alapján ítéljünk, a PS Magazin tudja, hogy az első benyomás is nagyon fontos, így mindig figyelnek arra, hogy már a cover is figyelemfelkeltő legyen, és valami meglepőt mutasson. A niche fashion magazinok egyik legizgalmasabb magyar képviselőjeként számon tartott lap szerkesztői két éve okostelefonnal készítettek különleges címlapfotó-sorozatot, a 2014/2-es szám óta pedig rendre kétféle borítóval rukkolnak elő. A friss szám egyik címlapját a külföldön is egyre népszerűbb Gáldi Vinkó Andrea fotózta; a játékos és szuggesztív anyaghoz a DIARY management ifjú üdvöskéi, Rebecca és Eve álltak modellt, a fotósorozatot pedig Nancy Vu Just Little Things nevű gyűjteménye teszi még színesebbé, amelyben a művésznő frappáns mondatokkal fejezi ki az élet apró örömeit.

A magazin első fontos anyaga az egyik legsikeresebb magyar topmodellről, Palvin Barbaráról szól. Barbi a modellkarrierrel járó tanulóleckékről beszél a vele készített interjúban, amit az életét bemutató Instagram-fotók illusztrálnak. A modell alig volt 13 éves, amikor belecsöppent a divat világába, és elég hamar világsztár lett belőle, így természetesen van mit mesélnie a felnőtté válásról, a személyét övező sztereotípiákról és persze a sikereiről. A magazinban Abodi Dóra divattervezővel is olvashattok egy hosszabb interjút, aki a pályakezdőként átélt élményeit és külföldi tapasztalatait osztja meg az olvasókkal. A YOUTH issue rovat következő kulcsfigurája Dobó Kata színésznő, aki a PS hasábjain árulja el, milyen volt kitörni a  „gyönyörű nő”-skatulyából, és hogy hogyan dolgozta fel az elmúlt évek történéseit. Megismerkedhettek továbbá Ladányi Andrea balett-táncos magával ragadó személyiségével, Batykó Róbert festőművésszel, valamint Hitka Viktória formabontó művészi attitűdjével egy-egy tartalmas interjún keresztül.

dobo_8_Page_3

A PS szerkesztői olyan témákat is feszegetnek a legújabb számban, mint a pályakezdő modellek nehézségei vagy a Z generáció stíluskommunikációja, aminek kapcsán Keszeg Anna divatkutató és Guld Ádám kommunikációs szakértő, médiakutató is megszólalt. Bemutatkoznak a különböző kreatív szakmák kezdő tehetségei, illetve képbe kerül a hazai fiatal filmesek magyarságnarratívája is. Olvashattok a Hello Woodról, az egyik legdinamikusabb hazai építészeti kezdeményezésről, továbbá Stahl Barbi énekesnőről, Kovács Ágoston Noel balett-táncosról, Német Szilvi kurátorról és Kurta Niké színésznőről is, akik  révén friss energiák szabadulnak fel a legújabb számban.

A magazin különszámában megismerhetitek a PS társprojektjét, a The Magazine Hotelt is, aminek kapcsán a megálmodók és közreműködők, vagyis Strasser Orsolya, Bonta Gáspár és a POSITION Collective tagjai szólalnak meg. A Hotel Issue-hoz Barna Bálint készített fotósorozatot, amely a divat nyelvén reflektál a hotel „feketeöves geometriával” életre hívott, kortárs trendekhez igazodó belsőépítészeti stílusára. Az anyagból megszületett a szám másik borítója is, amelyen a DIARY másik múzsáját, Klaudiát láthatjátok. A The Magazine Hotel egy art deco stílusú épületben található, amely örök panorámát nyújt a Szent István Bazilikára. Az enteriőr inspirációjául a divatmagazinok haute couture világa szolgált, ahol a magas minőség mellett az egyediség kapja a főszerepet. „Nem szerettük volna sem a megrendelői, sem a kreatív oldalról azt, hogy a The Magazine Hotel a huszadik bulihostel legyen olcsó gagekkel a kétezres évek elejéről, de a repterek melletti szabványszállodák megoldásait sem akartuk kicsiben leutánozni.” – árulta el a hotel koncepciójáról Bonta Gáspár dizájner. A különszámban ezenkívül betekintést nyerhettek Böszörményi-Nagy Gergely sokoldalú, lendületes munkásságba, valamint a Brody House alapítóinak tevékenységébe is.

A lap képi világa is rendkívül izgalmas, ami nem meglepő, hiszen olyan elismert fotósok működtek közre, mint Gáldi Vinkó Andi, Éder Krisztián, Móró Máté, Oleg Borisuk, Mihály Zoltán, Dobos Tamás, Glódi Balázs, Pejkó Gergő, Tóth Kristóf, Kóti Réka, Talabér Géza és Turós Balázs. A PS Magazin legfrissebb számát ezeken a terjesztési pontokon érhetitek el.

PS Magazin, 2015/1.

Viewing all 6765 articles
Browse latest View live