Az Isteni színjáték fordításáért Nádasdy Ádám veheti át az Artisjus Irodalmi Nagydíjat 2017-ben. A Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület irodalmi díjazottjai között van Ladik Katalin, Ménes Attila, Dérczy Péter és György Péter is.

Az egyesület irodalmi díja próza, líra, tanulmány, valamint esszé/kritika kategóriákban jutalmazza az elmúlt év meghatározónak ítélt műveit, ezzel ösztönözve a művészek további alkotómunkáját. Az irodalmi nagydíj célja egy kiemelkedő, különösen értékes alkotás elismerése.

Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, esszéista, egyetemi tanár 1970-ben szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) angol-olasz szakán. 1972 óta az ELTE Angol Nyelvészeti Tanszékén tanít, 1997-től 2003-ig tanszékvezető volt. 2006-ban habilitált, 2012-ben egyetemi tanárrá nevezték ki, 2017-től professor emeritus. Tudományos munkája mellett a nyelvi ismeretterjesztésben is aktív, valamint szépírói tevékenysége is jelentős. Több verseskötete jelent meg, műfordításai hangos sikereket arattak.

Grecsó Krisztián a laudációjában kiemelte, hogy a 2017-es nagydíjas, Nádasdy Ádám „nyolcéves gigászi munkája, Az Isteni színjáték magyarítása kizökkentette a magyar irodalmi hatástörténetet, új medret váj, mert miatta a Dante-olvasás kikerülhetetlenül része lett annak, ahogy magunkra nézünk, illetve, ahogy a mai magyar irodalom lát minket, és ennél többet költő, fordító nem is remélhet”.

2017 irodalmi díjazottjai az Artisjusnál:

Artisjus Irodalmi Nagydíj: Nádasdy Ádám – Isteni színjáték fordítás (verses epika)
Artisjus Irodalmi Díj: Ladik Katalin – A víz emlékezete (líra)
Artisjus Irodalmi Díj: Ménes Attila – Folyosó a Holdra (próza)
Artisjus Irodalmi Díj: Dérczy Péter – Között. Orbán Ottó költészetéről (tanulmány)
Artisjus Irodalmi Díj: György Péter – Az ismeretlen nyelv. A hatalom színrevitele (esszé/kritika)

A díjazottak az idei elismeréseket március 28-án veszik át a Budapest Music Centerben (BMC).

A korábbi években az Artisjus Irodalmi Díj kitüntetettjei között volt mások mellett Kukorelly Endre, Pintér Béla, Spiró György, Tandori Dezső, Háy János, Zalán Tibor, valamint Cserna-Szabó András és Závada Pál is.

Forrás: MTI

Azt mondják, a házasságról és az anyaságról le lehet késni (igen, a biológiai óra), de azt még nem hallottam, hogy az önmegvalósításról is lecsúszhatunk. Az önmegvalósítás hogyan pótolható? Darida Veronika kritikáját olvasva egyértelműen semmi közöm nincs a releváns színházi kritikaíráshoz és Ibsen Nórájának műfaji és színháztörténeti megközelítéséhez. Azzal a kicsit több mint másfél órával foglalkozom, amit a Katona József Színházban töltöttem – és néhány gondolatommal.

A Nóra egy unalmas történet is lehetne, mert unalmas rájönni arra, hogy a szerelem nem az, aminek hinni akarjuk, és nem is az, ami a romantikus regényekben van. Ahogy az sem túl érdekfeszítő, hogy a házasság és a gyermekvállalás külső hatás miatt bevállalt kötelesség is lehet, a „posztutánposzt”-feminizmusnak a definiálása se nyújt sok izgalmat. A kételkedés és a jó színészek a színpadon, az bezzeg sohasem unalmas. Vajon ha ők egy szerep mögé bújva kiábrándulnak a valóságból, a függöny mögött el tudják felejteni az eljátszott keserűséget?

A gyermek a babaházról álmodozik, ahol az ismert szerepeket játssza, azokat, amiket a mesékből ismer, a szüleitől és a környezetében élő emberektől lát. Talán vannak olyan gyerekek is, akik a munkáról álmodnak, például arról, hogy egy asztalnál ülnek, cigarettáznak az iroda előtt, megbeszélésekre járnak, egy házat terveznek, esetleg tanítanak, magyaráznak krétával a kezükben. A gyerek utánoz, és ha az utánzáshoz nem párosul öntudat, mérlegelés, akkor felnőttkorára is egy babaházban rekedhet, ahol úgy húzhatják „megkötött kezénél fogva” kötélen, ahogy Nóra lányát húzza a testvére Székely Kriszta rendezésében.

Nóra, Nóra, Nóra, ki vagy te a színpadon, és mit akarsz? Eljátszottam azzal a gondolattal, mi lenne, ha Kristine (Nóra fiatalkori barátnője) maga a címszereplő volna, a belső hang, aki a nő bizonytalanságát és titkát közvetíti. Nóra szeretné, ha férje elolvasná a levelet: a vég gyakorlatilag öncélúságának lesz a következménye. Meg akarja látni a valóságot, akkor is, ha igaz az idill, és akkor is, ha lehullik róla a lepel. Kegyetlen bevallani, hogy valaki a házasságba, az anyaságba belefárad, és felvállalni a kilépést, hiszen azt is mondhatnánk, hogy bűn a szeretettel, a gyermeki ártatlansággal és kiszolgáltatottsággal szemben öncélúan döntést hozni. Bár ez a vallomás Nóra részéről nem történik meg, menekülni vágyik. Nem beszél nyíltan arról, hogy mihez is akar kezdeni pontosan, ha kilép az ajtón. Úgy tűnik, hogy a gyerekeihez sem ragaszkodik. Valami hiányzik az idegösszeomlásából. Szinte várja, hogy a férje egoizmusa végleg kiábrándítsa addigi életéből és önmagából, de meg sem próbálja megfogalmazni, hogy mit akar.

Mihez kezdünk a kihagyott, vissza nem térő lehetőségekkel? És mihez kezdenénk, ha meg sem tudnánk fogalmazni azt, hogy miről maradtunk le? Jó helyen és jó társaságban vagyunk-e? Milyen hatással vannak ránk a minket körülvevő emberek? Tudunk-e önállóan döntést hozni, saját céljainkat előtérbe helyezve? Látjuk-e az életünket kívülről? Félelemből, gyávaságból vagy mások elnyomása miatt ragadunk-e bele egy számunkra kényelmetlen helyzetbe? Ki tudunk-e lépni a komfortzónánkból? Meg tudjuk-e fogalmazni, hogy mit szeretnénk? „Úgyis olyan szar ez a világ – mondja Kristine Krogstadnak –, legalább legyen valaki, aki miatt az ember értelmét látja az életnek.” Vagy legyen valami. „Oly cél, minőt óhajthat a kegyes.”

Ilyen kérdésekért megéri színházba menni, de izgalmasabb válaszokra is lelhetünk. Van is egy fontos válasz, az, amit még a színpadon, de már az előadás után láttam meg: Ónodi Eszter arckifejezése az átszellemült játékát követően. Fáradtságot láttam rajta, de nem olyat, ami megtörtnek mutatja az embert. Egy olyan színész arcát láttam, aki szakmájában is megtalálta önmagát. Más ez, mint ami Nórát borította el: az a megszokott és unalmas élet kötelező viselésének fáradtsága. Míg az előző abból ered, hogy az ember másoknak ad, addig az utóbbi esetben az emberből mások vesznek el azért, mert képtelen irányítani saját életét.

Az Elviszlek magammal című műsorban, a Nóra próbájára menet, Ónodi mint színésznő és anya jelent meg. Egy nő, aki letörli a sminkjét, hogy ne vegyék észre az utcán, és aki szereti megfigyelni az embereket. Egy nő, aki távol tartja magát a céltalan médiaszerepléstől, és tud magához hű szakmai döntéseket hozni, ha színházról, sorozatról, filmről van szó. Számomra Nóra személyiségének összeomlása, identitásának megkérdőjeleződése Ónodi tükrében jelent meg, így vált valódivá női sorsának tétje is.

Henrik Ibsen: Nóra – Karácsony Helmeréknél. A színpadi változatot írta: Kúnos László fordítása alapján Szabó-Székely Ármin és Székely Kriszta. Rendezte: Székely Kriszta. Játsszák: Ónodi Eszter, Fekete Ernő, Keresztes Tamás, Pelsőczy Réka, Kocsis Gergely, Varga Koppány/Uhri Domonkos Farkas, Varja Zorka/Varga Szonja, Engárd Emil/Balassa Zsigmond. Zenészek: Himmler Andris, Szalai Álmos. Katona József Színház, Budapest, 2017. február 12.

A fotókat Horváth Judit készítette.

Mennyi a túl sok

Amikor 17 voltam, elmentem Dabason a Motelba.
Találkoztam egy 35 körüli férfival,
aki azt mondta,
mire 30 leszek,
több, mint 30 férfival fogok csókolózni.
Az arcába nevettem.
Azt mondtam, ez lehetetlen,
azt mondtam, hogy én egy hölgy vagyok,
hogy a Cosmo bizony azt mondta, hogy az túl sok.
Hat évvel később itt vagyok.
Nem olvasok Cosmot,
már nem megyek Dabason a Motelba,
35 éves férfiakkal csókolózok,
és decemberben volt a három éves
évfordulóm Tinderen.
5 férfi még oké.
Hogyha próbálkozol egy nővel,
ribanc vagy.
10 férfi is oké.
Ha az egyik kikötözött az ágyhoz,
akkor szintén ribanc vagy.
15 férfi. Túl sok.
Ha az egyik egyéjszakás kaland volt,
kiszöktél, mielőtt a nap
meglátott volna titeket,
és megkérdezhetted volna a nevét,
akkor még nagyobb ribanc vagy.
20 férfi. A jó Isten mentse meg ezt a lányt.
A 20 a szám.
Ha több férfival szexeltél,
akkor örök rabja leszel a testednek,
egyedül fogsz meghalni,
magányos leszel,
a macskáiddal fogsz megöregedni,
és kirakhatod a homlokodra azt az ‘R’ betűt.
25. Jézus.
Pornóznod kéne.
Az anál pornóba való.
Az anál olyan nőknek való,
akik nem tisztelik magukat,
a Bibliát,
a macskáikat
és a szüleiket.
30…
Ennyi.
Csak a macskáid,
a HIV
és te.
30 fölött?
Nem mész a purgatóriumba.
Egyenesen a pokolba vezet az utad.
A Bibliáddal,
a macskáiddal
és a szüleiddel együtt.

Kedves társadalom!
Kérlek, nagyon szépen kérlek,
vágd tarkón magad egy ásóval.
Megszégyeníted a nőket,
megszégyeníted a nagy homo sapiens sapiens-t.
A saját szemeidbe köpsz.
Feminizmus.
Menjen a harc,
legyen egyenjogúság,
Disney, mese, királynők meg minden szar.
A gyerekeidnek annyit sem tudsz
tanítani,
hogy semmi, de semmi sem túl sok.
Te, társadalom, te vagy a túl sok.

Borítófotó: Pexels

Mivel nincs már annyi pénzem, mint korábban, visszaköltözöm a kisebb lakásba. Egy időre ismét becsúsztatom a postaláda névtartósínjébe a papírt a nevemmel: nagyon nehéz pontosan méretre vágni, mindig túl széles vagy keskeny lesz. Nincs nálam mérőszalag vagy vonalzó, a viszonylag egyenes falú fűszertartó doboz oldalán található, látszólag egyforma geometriai alakzatok segítségével próbálom felmérni a névtartó hosszát és szélességét, eddig nem sok sikerrel. Ha nagyobb papírdarabot mérek le, akkor még tudok rajta igazítani, ha viszont túl sokat vágok le belőle, akkor kidobhatom. Már háromszor vagy négyszer gyűrtem össze és dobtam ki a nevem, de még mindig nem sikerült elfelejtenem, ki vagyok.

Az első dolog, amit érkezésem után teszek, hogy átrendezem kicsit a lakást. Nem kell semmi komolyra gondolni, egyszerűen csak arrébb tologatok pár széket, a szoba közepére húzom az asztalt. Nagyon félek attól, hogy találok valamit, ami túlságosan ismerős. Pedig még anyámat is megkértem, nézzen be, takarítson ki egy kicsit, mielőtt jövök. Persze én is képes lennék rá, egyszerűen csak arról van szó, hogy nagyon lehangoló lenne megtalálni mondjuk a konyhaszekrény mögött azt az üres borosüveget, amiből tavaly nyáron ittam, vagy a fürdőszobában a kád szélén annak a szappandarabnak a maradványait, amivel a zoknim próbáltam kimosni, amikor elfogyott a mosópor. Mindez arra emlékeztetne, hogy ez a lakás olyan, mint az életem: semmi sem történik benne, amíg nem vagyok itt.

Állok a tükör előtt, mozgatom a szám. A leheletem foltot hagy az üvegen, de hiába erőlködöm, nem jön ki hang a torkomon. Mióta néma vagyok, folyamatosan beszélek valakihez. Általában mindig mást képzelek magam elé, és olyan dolgokat mondok el neki, amiknek a megfogalmazásáig korábban sosem jutottam el. Mert nem vettem a fáradságot, hogy végiggondoljam és kimondjam, vagy mert egyszerűen nem volt rá időm. És mert ilyen módon magam elé idézett beszélgetőpartnereim ebben az állapotban még kevésbé tudnak beszélni, mint én, természetesen magam gondolom ki, mit válaszolnának. Amit néha elég nehéz kitalálni, mert korábban alig figyeltem rájuk, nem ismerem őket elég jól. Emiatt sokszor érzek lelkifurdalást, és azzal büntetem magam, hogy ezekben a beszélgetésekben mindig az övék lehet az utolsó szó.

Épp értekezletet tartottunk a munkahelyemen, amikor elment a hangom. Egy tervezettel kellett volna előállnom bizonyos kiadási tételek csökkentésére vonatkozóan. Hetekig dolgoztam a megoldáson, és alig vártam, hogy előadjam, mire jutottam. Aztán végre rám került a sor, felálltam, és próbáltam megkeresni a főnököm tekintetét, hogy egyenesen hozzá intézhessem a szavaimat. De amikor felnéztem, hirtelen megakadt a tekintetem a plafonon: számtalan apró, fekete pötty tarkította. Néhány másodperc múlva rájöttem, mik azok. Mivel elromlott a légkondicionáló, és még nem jöttek ki a szerelők, ki kellett nyitni az ablakot, és a légfrissítő édeskés illatára beszálltak a kertből a bogarak. Mielőtt bejöttünk, a takarítók valószínűleg agyonnyomták őket a partvisaikkal. Mivel kezdődött az értekezlet, nem volt idejük letakarítani őket. Oldalra néztem, és láttam, hogy a fal is tele van bogarakkal. Nem mindegyik volt halott, néhánynak a teste csak félig volt összenyomva, még mozgatták apró, fényes szárnyaikat, de már nem tudtak elrepülni. A kelleténél több idő telt el, mire elfordítottam a tekintetem. A főnökömre néztem, és nem jött ki többé hang a torkomon.

Fekszem a kanapén, felemelem a lábaimat, és elképzelem, hogy a plafonon állok, mint a bogarak, amik berepültek a szobába. A nyakam lelóg a matrac széléről, a vér a fejembe tódul, kipirosodik az arcom. A szomszédból zene szűrődik át, innen bentről lehetetlen lehalkítani. Arra gondolok, hogy bekopogok a szomszédhoz, de nem tudnék mit mondani. Nem csak azért, mert nincs hangom. Nem jutna eszembe semmi. Mégis mit mondjak neki? Halkítsa le, mert zavar? Nem, ez így nem lenne igaz. Halkítsa le, mert nem akarom, hogy szóljon. Ez így már sokkal pontosabb. Én akarom meghatározni, hogy mit hallgatok a lakásomban, és mit nem. Hogy mi történik az életemben.

Az idő néha azt a látszatot kelti, hogy nem megy tovább, megáll, mint a folyók, amikor befagynak. Azonban csalóka az örökkévalóságnak ez a látszata, mert nem bír el minket, nem bírja el a valóságot, ha közlekedni próbálunk rajta, rögtön megreped. Mégis, ennek ellenére úgy érzem, hogy akkor élek igazán, amikor elvesztem a kapcsolatot az idővel.

Nem tehetek mást, minthogy megpróbálom elnyomni a szomszédból átszűrődő zenét, és bekapcsolom én is a lejátszót. Megittam éhgyomorra két kávét, ettől felgyorsult a szívverésem, valóságos révületbe kerültem, a hangfalakból üvölt a zene, én a ritmusára ringatózom, nem énekelek, hanem némán újraformálok a számmal minden szót, ami a dalban elhangzik, olyan vagyok, mint az a hegy, amelyik már nem visszhangozza, amit odakiáltanak neki, mert túlságosan beépítették, túl nagy teret hódítottak rajta a megszokások, az elvárások, egyszóval a civilizáció.

Van itt a közelben egy tenger felé nyitott park és egy kis étterem. Munka előtt mindennap ott iszom meg a kávém. Ez azóta sem változott, mióta betegszabadságon vagyok. A folyamatosan keleti irányba fújó szél olyan egyformára fésüli a fák lombkoronáját, mint a fantáziátlan fodrászok a szomszéd nénik haját. A mellettem lévő asztalnál egy külföldi nő egy kutyát idomít valamilyen ismeretlen nyelven, a mondatai egyre rövidülnek, mint a póráz, amivel közelebb húzza magához az állatot. Egy kis sárga gumilabda van a kezében, biztosan azzal szeretne kezdeni valamit. Leteszi a labdát az asztalra. A kutya tanácstalanul néz rá, hiába gondolkodom, én sem nagyon értem, mit akar. A szavak hosszúságából, ritmusából és a hangsúlyokból következtetni tudok arra, mikor hangzik el a parancs, de mindezt nem tudom összekötni a nő föld felé irányuló kézmozdulataival. De ő nem adja fel, folyamatosan ismételgeti az instrukciót. Ekkor feltűnik egy koldus, körbejár az asztalok között, és kéregetni kezd. A legtöbben oda sem figyelnek rá, nem adnak neki semmit. Amikor odaér a nőhöz, az még mindig az értetlenkedő kutyájával bajlódik. A férfi nem megy tovább, hallgatja egy darabig. Megpróbálja megszólítani a nőt, de az nem törődik vele, továbbra is csak azzal van elfoglalva, hogy megtanítsa engedelmeskedni a kutyáját. A férfi arca egyszerre felderül, megértett valamit. Hirtelen letérdel a nő lába elé, és a fogai közé veszi az asztalon lévő kis sárga labdát, és reményteljes várakozással néz fel a nőre. A nő borzalmasan megijed, sikítani kezd, a labda kiesik a koldus szájából, messzire gurul. Mielőtt elmegyek, lehajolok érte és zsebre teszem.

Már az utcán vagyok, amikor elered az eső. Behúzódom egy kapualjba, onnan figyelem, hogyan változik meg a város: a hatalmas kavalkád apró elemeinek széttartó mozgása egyszerre csodálatos módon összehangolódik, az emberek fedezéket keresnek, helyet szorítanak egymásnak a buszmegállók fedett részei és a kávézók napernyői alatt. Egyszerre teljesen természetesnek érezik egymás közelségét, amitől korábban minden bizonnyal idegenkedtek volna. Nekem is kedvem lenne megkérdezni a mellettem álló lányt, hogy hol vette a szemüvegét, vagy kérni egy kockát a csokiból, amit a szomszédos kapualjban guggoló gyerek eszik. Persze ha lenne hangom, akkor sem tudnám, hogyan kezdjek hozzá, nem találnám a megfelelő szót. Pedig mindig van egy szó, amivel a legreménytelenebb helyzetben is ki lehet bontani egy beszélgetést úgy, hogy az a lehető legspontánabbnak tűnjön. Olyan ez a szó, mint a távolsági buszok ablakai mellett a kis csákány, amivel szükség esetén ki lehet törni a jármű ablakát, ha a rendes kijáraton már nem lehet kimenekülni. Mindig csodáltam azokat, akiknél mindig van kéznél egy ilyen kis kalapács, és egy-egy mozdulattal át tudják törni a hallgatás burkát akkor is, ha a helyzet szinte reménytelen. Én soha nem találtam ezt a szót. Valószínűleg nem kéne gondolkodnom rajta. Csak el kellene kezdenem beszélni.

Eláll az eső, néhány perc alatt odaérek a munkahelyemre. Még nincs dél, tele vannak az irodák, senki sem indult el ebédelni. Nem tudom, mit keresek itt. Még nem vett észre senki, sarkon is fordulhatok, elmehetek. De nem mozdulok. Aztán egészen halkan beszélni kezdek. Csak néhány mondatot mondok, aztán többször elismétlem az egészet, hogy magam is elhiggyem. Nem azt, hogy visszajött a hangom, hanem azt, amit mondok. Hogy ne számítsanak rám, ezentúl mást akarok csinálni, nem jövök vissza. Tudom, hogy ezúttal hiába keresném a főnököm tekintetét, mert ő a szomszéd szobában ül, amit csak egy vékony üvegfal választ el ettől a teremtől, azon keresztül bármikor ráláthat a dolgozókra. Hozzá semmiképp sem hallatszik be a hangom, ezért pontosan tudom, hogy a következő pillanatban egy picit közelebb lépek majd, és a zsebemben lévő kis sárga labdával megcélzom az üvegfalat. De most még nem mozdulok, csak beszélek. A többieknek egy ideig fel sem tűnik, hogy ott állok, és mondani akarok nekik valamit, mert amíg ott dolgoztam, a sok év alatt megszokták a hangom, mint otthon a mosógép zúgását, vagy azt, ahogy a víz áramlik a radiátorok csöveiben. Egy kicsit később azonban észbe kapnak, és feltűnik nekik valami. Először csak az írást és az akták lapozgatását hagyják abban, aztán felemelik a fejüket és elkezdenek figyelni, mert észreveszik, hogy ezúttal nem csak az előző féléves gazdasági eredményeket ismételgeti, és nem is a pénzügyi jelentéseket olvasgatja félhangosan valaki, észreveszik, hogy aki beszél, az én vagyok.

Borítókép: Static Flickr

Néhány napja ütötte fel a fejét az interneten az a jópofa őrület, hogy a könyvesboltok dolgozói az arcukat kitakarják egy-egy kötettel, így mosva össze a borítók képi világát a valósággal. A kezdeményezés Franciaországból indult, de hamar elterjedt mindenhol, így hazánkban is: több magyar bolt osztott már meg hasonló fotósorozatokat a közösségi felületén.

A bordeaux-i Librairie Mollat-ból indult játék kreativitásra ösztönzi a boltok dolgozóit – akik a vásárlókat sem kímélik –, és minden bizonnyal sok más könyvbarátot is inspirálnak. Habár nem egy új és eredeti ötlet, hogy az emberek könyvet tartanak az arcuk elé, látványos montázst alkotva ezzel, ez a közösségi médiába tökéletesen passzoló tevékenység most terjedt el igazán.

Magyarországról többek között a Pagony könyvesboltok csatlakoztak, a budapesti Pozsonyi úti és a Sugárban lévő, illetve a székesfehérvári bolt szintén, ezek mellett pedig a Babel Antikvárium dolgozói is kísérletezgetnek…

A francia bolt képei közül néhányat itt találtok…

A magyar boltok képei közül néhány…

A Librairie Mollat rendszeresen tölti fel ezeket a könyves fotókat az Instagram-oldalára, ahol már több mint 37 ezer követőt sikerült összegyűjteniük a kreatív ötleteknek hála.

Borítófotó: Pagony a Sugárban

A 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál idén három budapesti helyszínen várja a mozirajongókat, akik április 6. és 13. között látogathatják majd az esemény programjait.

Az egyhetes fesztivál filmjeit hagyományosan az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Toldi moziban vetítik, új helyszínként kapcsolódik be az Ódry Árpád halálának 80. évfordulójára emlékezve mozivá változó Ódry Színpad.

A 2005 óta versenyfesztiválként is működő Titanic idén is átfogó, sokszínű válogatást ad a kortárs nemzetközi filmek legizgalmasabb alkotásaiból. A nézők befutott rendezők új filmjeit, elsőfilmesek debütáló alkotásait és a kevésbé ismert régiók filmművészetének izgalmas darabjait is megtekinthetik majd – közölték a szervezők.

A program egyik fénypontjaként levetítik Török Ferenc 1945 című filmjét, amelyet Magyarországon elsőként a Titanic látogatói láthatnak majd. Az alkotás februárban nagy sikert aratott a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Berlinale Panorama nevű programjában, és a közönségszavazatok alapján a harmadik lett, továbbá a miami filmfesztiválon a játékfilmek mezőnyében elnyerte a közönségdíjat.

A Titanicot Johannes Nyholm svéd rendező Óriás című filmje nyitja meg, amelynek főhőse Rikard, az autista, deformált arcú férfi, akit születésekor anyja magára hagyott, ő pedig egy skandináv petanque verseny megnyerésével akar változtatni a sorsán. A fesztiválhoz kapcsolódó első vetítésre már március 21-én várják a nézőket a Ludwig Múzeumban. Az ingyenes előadáson az Anya című észt filmet lehet megtekinteni, amelyet később a fesztivál idején is bemutatnak.

További információ a fesztivál Facebook-oldalán olvasható. A teljes program március 21-én válik nyilvánossá.

Forrás: MTI

Őszi gondolat

Aranyszín szárnya nem volt, sem szélből sörénye,
mégis megszökött a nyár.

Az inas vadászok, akik a szerelmet hajtva járták a mezőket,
száraz levelekként hullottak el.

Hegyeim, erdőim, tengerem partjai megteltek már
sebesült madarak és vadak sírásával.

Az idő hömpölyög. Vajon visszatérnek-e még egyszer
a Nap nyomát űző emlékeim?

Kegyetlen Hold fénye ragyog
szerelemtől és gyűlölettől meggyötört, meztelen, vézna testemre.

Vérem többé nem akar énekelni,
megállíthatatlanul hullatja csillagait az éjszakai ég.

El nem bírható

Eddig jöttem –
a csatorna vizén túlról fű integet felém hajladozva.

Az ég, amiben eltűntél,
egészen idáig ér.

Arcát kezébe temetve
magas házak mögé bújt a Nap.

A szív fája egészen lecsupaszodva
kapaszkodik görbe, fekete árnyékába.

Nem maradt semmim, amit elveszíthetek,
csak a szeretetem a rég elveszítettek iránt.

Az évszak sietősen lépked lefelé
az emlékek hegyi ösvényén.

Most tehát a hangoknak vége,
innentől nincs mód sírni többé.

Fordította: Simon Márton

Borítófotó: Yamamoto Masao

Vranik Roland Az állampolgár című filmje nyerte el a legjobb drámának járó díjat a kaliforniai San José-ban megrendezett 27. Cinequesten, egy másik magyar érdekeltségű film pedig a komédiák között szerepelt az élen.

A Magyar Nemzeti Filmalap közlése szerint a Szilícium-völgy népszerű filmfesztiválja idén 50 ország 132 alkotását vonultatta fel az elmúlt héten.

A magyar mozikban jelenleg is futó Az állampolgár című dráma egy megrázó szerelmi történeten keresztül, amatőr színészekkel, minimalista eszközökkel és sok humorral mutatja be egy másik országba való beilleszkedés emberi oldalát. A film nemrég a legjobb forgatókönyv díját kapta meg a Fantasporto filmfesztivál rendezők hete (Semana dos Realizadores) programjában Portugáliában.

A kaliforniai Cinequesten egy másik magyar érdekeltségű filmet is díjaztak: a szakmai zsűri Anca Miruna Lazarescu rendezését, az Utazás apánkkal című német-román-magyar-svéd koprodukciót választotta a legjobb filmnek a komédia kategóriában. A kelet-európai alkotás elkészítésében számos magyar filmes szakember mellett – a müncheni filmfesztiválon a legjobb filmzenéért járó díjjal elismert – Darvas Ferenc zeneszerző is részt vett.

Forrás: MTI

A debreceni Aranybika Szállóban rendezett Pirítós bulik emléke előtt hajt fejet az NKA Cseh Tamás Program tizedik poptörténeti emléktáblája, amelyet a Grand Hotel Aranybika épületében avattak fel.

Az NKA Cseh Tamás Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja az egykori Budai Ifjúsági Park területén, a Várkert Bazárban avatta első poptörténeti emlékpontját 2015-ben, A Zene Ünnepén, amelyet a Lágymányosi Közösségi Házra emlékező tábla átadása követett.

2016. január 22-én, Cseh Tamás születésnapján újabb helyszínnel bővült a könnyűzenénk legfontosabb helyszíneit bemutató útvonal. Bródy János és a Szörényi testvérek jelenlétében a Balzac utcai Bosch Klub homlokzatán helyeztek el emléktáblát, majd január 28-án a 20. kerületi Csili Művelődési Ház színháztermének előterében a negyedik poptörténeti emlékpontot is átadták.

Április 21-én a BME E-Klubjának helyszínére, május 11-én az MHV Rottenbiller utcai stúdiójának homlokzatára is emléktábla került, május 21-én pedig a Fővárosi Művelődési Házban avattak táblát.

Az első vidéki emlékpontot Debrecen egy több mint százéves múltra visszatekintő épületében, az egykori IPK tiszteletére avatták fel – a tábla a Debreceni Művelődési Központban található –, 2017 januárjában pedig Pécsett rendeztek ünnepélyes táblaátadót.

A tizedik tábla az Aranybika Szálloda Bartók-termében megrendezett Piritós bulik előtt hajt fejet. A Pirítós bulik a cívisváros beatmozgalmának kultikus alkalmai közé tartoztak. Játszottak itt a nagy budapesti bandák, az Illés és az Omega például, de felléptek a kor világsztárjai is, mint a Nashville Teens. Verekedés állítólag sohasem volt, a balhézóknak ugyanis örökös kitiltás járt, és ez komoly visszatartóerőnek számított. A Pirítós népszerűsége a hetvenes évek elejéig tartott.

Az emléktáblát Váradi Ferenc, rádiós műsorvezető, illetve Vass Norbert, az NKA Cseh Tamás Program munkatársa leplezték le március 10-én.

Aradi Nóra A szocialista képzőművészet jelképei című könyvének kritikai reflexióiból készült kiállítás az OSA Centrális Galériában. A már ismert jelentésű motívumok mellett a tárlat olyan jelképekkel is foglalkozik, amelyeket ma nem feltétlenül sorolunk a szocialista művészet szimbólumai közé. 

A jelképeket betűrendben (az ablaktól a vörös zászlóig) feldolgozó, szótárszerű kiadvány ismerete nélkül is összefoglaló képet nyújtó munkabemutatónak lehetünk befogadói. Ritkán szentelnek egy művészettörténésznek és könyvének ilyen átfogó figyelmet. Az első ránézésre tanulmányi kiállításnak tűnő tárlat egy életrajzi anyag sokrétű elemzését és feldolgozását tűzte ki céljául. Szőke Annamária előadása alapján erről az anyagra is elmondható, hogy „amiatt nevezhető ez a kiállítás tanulmányi- vagy munkakiállításnak, mert lehetőséget ad arra, hogy végiggondoljuk és megvitassuk ennek a szelekciónak a mibenlétét, szempontjait. Jóllehet, a kiállításkutatás eredménye, nem egy úgynevezett lezárt kutatásé.” A kiindulópont a (nemcsak) szocialista képzőművészet motívumkincsét ikonográfiailag feldolgozó kiadvány, amelynek teljességigénye adja a kortárs reflexiók érvényességét.

A történeti kiállítás (a Balos Ügyek című programsorozat részeként megvalósult) lezáratlan kutatás eredménye, amelynek kritikai felvetései most képződnek meg dokumentumokkal és kortárs munkákkal kiegészülve. A kiállításdizájn keretrendszerét – kritikai aktualizálásokkal – az idézett szócikkek tablószerű bemutatása képezi. A műtárgyak tulajdonképpen – Aradi Nóra könyvéhez kapcsolódóan – kísérletet tesznek a jelképrendszer akkori és mai jelentésének bemutatására, illetve a kutatás jelenlegi állapotát illusztrálják. Ahogy Mélyi József – a kiállítás Aradi Nóráról szóló részének kurátora – megnyitószövegében elhangzott: „Már azt sem tudjuk pontosan megmondani, hogy 1974-ben, amikor kiadták Aradi Nóra múltba néző könyvét, ki mennyire tekintette kortárs szemmel relevánsnak, és Aradi maga mennyire látta még benne a jövőt.” Az eredeti kontextus megvilágítása helyett azonban az újraértelmezésre helyeződik a hangsúly. Aradi Nóra szerepének vizsgálata mellett a szocialista jelképrendszer örökségének kritikájával foglalkoznak a művek.

A kiállított anyag motívumai hol lazábban, hol szorosabban fűződnek egymáshoz, illetve árnyalják a koncepciót. Központi elemek a tűz, a város, továbbá utópikus vagy disztópikus elemek. A Randomroutines narratív kerítéskockái távolról kapcsolódva egy disztópia történetét mesélik el. A kordonná vagy karámmá is összeállítható Tájrács elemei egy égő város rajzolatát vetítik a (nem túl távoli) jövőbe, ahol az összedőlt civilizáció romjain új élet sarjad. A fűtengeren keresztül „menekülők” határátlépéseinek fázisai és a háztetőt eltoló mutatóujj a lehetséges alternatívákat vázolja fel. Murálokon megszokott patetikus témák helyett egy sajátos fikció jelenik meg, amely inkább az alulról jövő történetmesélés formáit ötvözi a népi és urbánus motívumokkal.

Galántai György Aradi szócikkeit a mindennapi életre vonatkoztatva használta fel. Szentendrei akció című munkája írógéppel írt idézetekből áll, amelyeket Szentendrén valós tárgyakon helyezett el. Az akció felveti a mindenkori kortárs művészet és a hétköznapi valóság kapcsolatának kérdését. Szalay Péter talált vastárgya, a Háború és Béke is a neoavantgárd tendenciákhoz köthető. Az átformált kasza és a militarista sisak kisajátított tárgyakból áll össze. A művész a múlt szimbólumait újrapozicionálva építi fel egyéni motívumrendszerét, vizuális játéka egyszerű gegnek tűnhet.

Adela Babanova munkája egy történelmi, dokumentarista elemekkel átszőtt, de fiktív montázsfilm. A Visszatérés Adriaportra című videómunka bemutatja Csehszlovákia tervét, hogy az Adriai-tengerhez földalatti csatornát épít. A részben meseszerű elemekből összeálló történet a megalomán utópiák ábrázolása mellett egy hétköznapi vágyat is bemutat: a tengertől távol élők utazását vizionálja. Patetikus hangvétellel mutatja be a České Budějovicéből Koperig ásott alagút földjéből épült félsziget (Adriaport) nyaralóinak történetét. Furcsa állatok és paranormális jelenségek felbukkanását is megmutatja. A montázs különleges hangulatával metaforikusan ábrázolja az egyéni képzelet szabadság utáni vágyát és kollektív határait. A mű a történelemhamisítás és a személyes emlékezet témájával foglalkozik.

Jan Pfeiffer Még mielőtt ott jártam című grafikus animációja Szófiáról készült a művész prekoncepciói alapján. A tulajdonképpeni fiktív képeslapgyűjtemény egy látogatás előtti pillanatot örökít meg, amelynek elemei más, poszttotalitárius fővárosok emlékképeiből táplálkoznak. A videó költőien személyesíti meg a várost és metaforikus kérdéseket intéz hozzá.

Katarina Sevic fából készült tárgysorozata, a Hírek Seholországból William Morris regényétől kölcsönözte címét. Az utópikus formák a múlt jelképrendszeréből táplálkoznak (stilizált pajzs, fényképezőgép, pódium, ágyú vagy színpad), mégis hétköznapinak tűnnek, és egyedi, fiktív jelentéssel ruházhatóak fel. A regény kiindulópontja egy futurisztikus vízió, amely a funkciójukat vesztett tárgyak formájában is felismerhető. Az újraértelmezett motívumok alapjai közül több a kollektív emlékezetben megtalálható, de ebben a formájában használaton kívüli.

Kedvelt „műformáját” használta a Kis Varsó művészpáros, Unmemorial címen állította ki Beck András Olvasó munkás című, 50-es évekbeli szobrát. Az „instauráció” új környezetekbe – a bécsi Sezessionba, majd jelenleg a Centrális Galériába – emeli át a munkát, ahol mindig új olvasatot kap. Ezt az Unperson címmel 14 archív fotóval egészítik ki, amelyeken Rákosi Mátyás ül modellt készülő mellszobrához. A megszemélyesítettségétől és emlékezetétől (unperson és unmemorial) megfosztott személy és emlékmű furcsa paradoxonára világít rá a readymade-szerű műegyüttes.

Anna Baumgart egycsatornás videója egy oknyomozó riportra hasonlító kisfilm, amely szintén dokumentarista és történeti elemekkel dolgozik. A nap meghódítói című filmben a vonat, amely Malevics által válogatott szuprematista műveket szállított, soha nem érkezett meg végállomására, Berlinbe. A modernista avantgárdra való sajátos reflexió egy rögzült narratíva újragyártására törekszik.

A Société Réaliste művészpáros Bíró Mihály klasszikus 1919-es plakátját értelmezte újra. Az eredetihez képest egyfajta pop-artos változatban, négy színben készítették el. Az évszám egy számjegyének helyére kérdőjel került, ezzel utalva a történelem folytonos relativitására és ismétlődésére. A felejtés, emlékezés és kihagyás – mint a jelen kiállítás kulcsszavai – a történetmesélés egyéni átírására tett kísérlet metaforáiként értelmezhetőek.

A művészettörténet átpolitizálásának kritikájaként olvasható a rijekai Fokus Grupa ceruzarajz-sorozata. A Dallal múlatom az időt különböző (művészet)történeti pillanatokat dolgoz fel narratív módon, és újrafogalmazza a szocialista mozgalmak és a művészet kapcsolatát. Az újságcikkekből vagy archív fotókból másolt és manipulált képek a társadalmi kontextus elemzésével foglalkoznak.

A kiállítás Aradi Nóra életművének részleges bemutatása – könyvek, életrajz, interjúk – mellett vizuális szótárának tematikus keretét igyekszik körbejárni. Az életút ismertetése és a kortárs reflexiók egy teljesebb képet adnak a művészeti közélet konkrét szereplőjéről és a szocialista művészet befogadásáról.

A szocialista művészet jelképei című kiállítás az OSA Archívum / Centrális Galériában tekinthető meg (keddtől vasárnapig 10.00-18.00 óra között) 2017. március 19-ig.

A fotókat Végel Dániel készítette.

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából állami művészeti és miniszteri szakmai kitüntetést kaptak többek között a debreceni Csokonai Színház színészei, Varga Klári és Csikos Sándor, valamint a Vojtina Bábszínház igazgatója, Asbóth Anikó. Elismerést kapott az Oscar-díjas Mindenki rendezője, Deák Kristóf is.

A következő kitüntetéseket osztotta ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár: Magyarország Babérkoszorúja, Magyarország Kiváló Művésze, Magyarország Érdemes Művésze, valamint a Balázs Béla-díjat, Balogh Rudolf-díjat, Jászai Mari-díjat, Blattner Géza-díjat, Harangozó Gyula-díjat, Martin György-díjat, Erkel Ferenc-díjat, Liszt Ferenc-díjat, Ferenczy Noémi-díjat, Munkácsy Mihály-díjat, József Attila-díjat, Márai Sándor-díjat, Táncsics Mihály-díjat, valamint Bánffy Miklós-díjat.

Kiemelkedő irodalmi – költői, írói, műfordítói, irodalomtörténészi – tevékenysége elismeréseként József Attila-díjban részesült:

DR. CS. VARGA ISTVÁN irodalomtörténész, kritikus, szerkesztő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsésztudományi Kar nyugalmazott egyetemi tanára

CSENDER LEVENTE író

DR. FILIP TAMÁS, a Kortárs című folyóirat volt szerkesztője, költő, irodalomtörténész

JÁMBORNÉ BALOG TÜNDE prózaíró

KOLLÁR ÁRPÁD, a Fiatal Írók Szövetségének elnöke, költő, műfordító, irodalomszervező

LOVAS ILDIKÓ író, műfordító, kritikus, szerkesztő

MOLNÁR VILMOS író, szerkesztő

DR. SIPOS LAJOS irodalomtörténész, szerkesztő, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja

A magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Magyarország Babérkoszorúja díjat kapott:

DR. KABDEBÓ TAMÁS József Attila-díjas író, költő, műfordító, a georgetowni The University of Guyana Library és az írországi Maynooth University Library volt igazgatója, a dublini University College volt tanára

PETŐCZ ANDRÁS József Attila-díjas író, költő

VÁRI FÁBIÁN LÁSZLÓ József Attila-díjas költő, műfordító, néprajzkutató, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja

A magyar művészet értékeinek gyarapítása érdekében végzett magas szintű, igényes teljesítménye elismeréseként Magyarország Kiváló Művésze díjban részesült:

CSIKOS SÁNDOR Jászai Mari-díjas színművész, színházi rendező, Érdemes Művész

DÖRNER GYÖRGY színművész, Érdemes Művész, az Új Színház ügyvezető igazgatója

IGÓ ÉVA Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész

KATHY-HORVÁTH LAJOS hegedűművész, zeneszerző, érdemes művész, az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja

KOVÁCS LÁSZLÓ, Liszt Ferenc-díjas karmester, Érdemes Művész, a Kodály Filharmónia Debrecen vezető karmestere, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Eötvös Művészeti Együttesének művészeti igazgatója, a Miskolci Szimfonikus Zenekar volt művészeti vezetője

MOLNÁR EDIT, Balázs Béla-díjas fotóművész, Érdemes Művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja

SZARVAS JÓZSEF, Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes Művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja

TORDAI HAJNAL, Jászai Mari-díjas jelmeztervező, Érdemes Művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja

A magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészi értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjat vehetett át:

DR. BUBNÓ TAMÁS Liszt Ferenc díjas-karnagy, énekművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene Tanszékének oktatója, a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola főiskolai docense, a Szent Efrém Férfikar alapítója és művészeti vezetője

FORGÁCS PÉTER, Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a Győri Nemzeti Színház igazgatója

HAMAR ZSOLT, Liszt Ferenc-díjas karmester, zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a pécsi Pannon Filharmonikusok volt karmestere

KABAY BARNA, Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, filmproducer

KÁEL CSABA, Nádasdy Kálmán-díjas rendező, a Művészetek Palotája vezérigazgatója

KLIGL SÁNDOR, Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész

KOCSÁR BALÁZS, Liszt Ferenc-díjas karmester, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatója, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető tanára

KŐVÁRY KATALIN, Jászai Mari-díjas rendező

PETÉNYI KATALIN, Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, művészettörténész

SÁRA ERNŐ, Ferenczy Noémi-díjas tervezőgrafikus, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja

SCHELL JUDIT, Jászai Mari-díjas színművész

SÖPTEI ANDREA, Jászai Mari-díjas színművész

ÜTŐ ENDRE, Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a Magyar Állami Operaház címzetes nyugalmazott főigazgatója

A mozgókép területén végzett kiemelkedő alkotótevékenysége, valamint művészi teljesítménye elismeréseként Balázs Béla-díjat kapott:

BALAJTHY LÁSZLÓ, a Wersatil Animációs Betéti Társaság rendezője, animátor

DEÁK KRISTÓF, Oscar-díjas magyar filmrendező, vágó, forgatókönyvíró és filmproducer

MOSONYI SZABOLCS, a NATFILM HUNGARY LTD. filmrendezője, operatőr

SZÁSZ ATTILA filmrendező

Kiemelkedő fotóművészeti, fotóriporteri tevékenysége elismeréseként Balogh Rudolf-díjban részesült:

CHOCHOL KÁROLY fotóművész

HAMARITS ZSOLT fotóművész

Kiemelkedő színművészeti, színészi, rendezői, dramaturgiai és színháztudományi, színházelméleti tevékenysége elismeréseként Jászai Mari-díjat vehetett át:

CRESPO RODRIGO, a tatabányai Jászai Mari Színház igazgatója, színművész

FEHÉR TIBOR, a Nemzeti Színház színművésze

G. ERDÉLYI HERMINA, a Szabadkai Népszínház színművésze

LENGYEL TAMÁS, a Vígszínház színművésze

PELSŐCZY RÉKA, a budapesti Katona József Színház színművésze, rendezője

SAÁROSSY KINGA, az egri Gárdonyi Géza Színház, színművésze

TRESZ ZSUZSANNA, a pécsi Nemzeti Színház díszlet- és jelmeztervezője

VARGA KLÁRI, a debreceni Csokonai Színház színművésze

Kiemelkedő bábművészeti tevékenységének elismeréseként Blattner Géza-díjban részesült:

ASBÓTH ANIKÓ, a debreceni Vojtina Bábszínház igazgatója, bábszínész

Kiemelkedő táncművészeti tevékenysége elismeréseként Harangozó Gyula-díjat vehetett át:

APPELSHOFFER JÁNOS, a Magyar Táncművészeti Főiskola művésztanára, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes korábbi tánckarvezetője

LEBLANC GERGELY, a Magyar Állami Operaház – Magyar Nemzeti Balett első magántáncosa, balettművésze

MOLNÁR ZSOLT, a Pécsi Nemzeti Színház – Pécsi Balett táncművésze, magántáncosa

Kiemelkedő népművészeti munkásságának elismeréseként Martin György-díjban részesült:

BORBÉLY JOLÁN néptánckutató, etnográfus, pedagógus

DR. DIÓSZEGI LÁSZLÓ, a Teleki László Alapítvány igazgatója, a Martin György Néptáncszövetség elnöke

HÉRA ÉVA, a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség elnöke, népművelő

VAVRINECZ ANDRÁS, a Hagyományok Háza népzenekutatója

Kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenysége elismeréseként Erkel Ferenc-díjban részesült:

DUBROVAYNÉ MÉNES ARANKA, az MTVA szerkesztő-műsorvezetője

VIRÁGH ANDRÁS GÁBOR, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanársegédje, a Szent István Bazilika orgonistája, zeneszerző

Kiemelkedő zenei előadóművészeti tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjat vehetett át:

FÜLEI BALÁZS, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa, tanszékvezetője, zongoraművész

PÁLÚR JÁNOS, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa, orgonaművész

SCHÖCK ATALA operaénekes

SZABÓ SOMA, a Nyíregyházi Cantemus Kórus művészeti vezetője, karnagy

SZALÓKI ÁGI énekesnő, előadóművész, dalszerző

Kiemelkedő iparművészeti, ipari tervezőművészeti tevékenysége elismeréseként Ferenczy Noémi-díjban részesült:

HARMATI HEDVIG (DLA), a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Textiltervező Tanszékvezető egyetemi docense, textiltervező iparművész

KEREZSI GYÖNGYI keramikusművész

KISS KATALIN, az Magyar Képzőművészeti Egyetem Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium művésztanára, szakvezetője, textilművész

PÁPAINÉ ÁCS ILONA, az ÁP Stúdió Kft. ügyvezetője, bőrtervező iparművész

ZELENÁK KATALIN iparművész, a zuglói Ifjúsági Centrum művészeti vezetője, kárpitművész

Kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjat vehetett át:

CSURKA ESZTER képzőművész

KÉRI LÁSZLÓ festőművész

NEMERE BEATRIX RÉKA, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanársegédje, festőművész

NEMESSÁNYI KLÁRA festőművész, restaurátor

SZAKÁLL ÁGNES festőművész

SZMRECSÁNYI BOLDIZSÁR BOLDI szobrászművész

VEREBES GYÖRGY festőművész, a Szolnoki Művészeti Egyesület művészeti vezetője

Kiemelkedő újságírói tevékenysége elismeréseként Táncsics Mihály-díjban részesült:

KERESZTES ILONA, az MTVA Kossuth Rádió vezető szerkesztője

MÓDOS MÁRTON, az InfoRádió vezetője

ZIMÁNYI ÁGNES, a Magyar Katolikus Rádió szerkesztő-műsorvezetője

A kultúra érdekében – hosszabb időn át – művészeti vagy kulturális intézményben, illetve szervezetnél végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Bánffy Miklós-díjban részesült:

DR. BALOGH JÚLIA, a Magyar Televízió, a Duna Tv és az MTVA szerkesztő-műsorvezetője

LUKÁCSHÁZI GYŐZŐ, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója

PÁL LAJOS zenész, zenetanár

Forrás: EMMI

Ismét irodalom és zene töltötte be a Nagyerdei Víztorony H2O Galériájának terét. A KULTerdő rendezvénysorozat legutóbbi estjén az érdeklődők Németh Gábor író és Tóth Gergő zenész-énekes közös produkcióját tekinthették meg.

Az estét Tóth Gergő zenei blokkja indította: a fiatal zenész gitárjával versfeldolgozásokat és saját számokat adott elő. A néhol nyugodtabb, máskor pedig hangosabb és erőteljesebb gitárjáték már az est kezdetekor elnyerte a nézők tetszését, a kiválasztott Ady Endre- és József Attila-feldolgozások pedig kellemes alaphangulatot teremtettek az ezt követő beszélgetéshez.

Az Egy mormota nyara könyvbemutatója rendhagyó módon kezdődött, köszönhetően a moderátor, Herczeg​ Ákos által az asztalra kiültetett plüssmormotának, ugyanis a szerző, Németh​ Gábor rögtön magához ragadta a szót, s ennek kapcsán elmesélte, hogy is bukkant a címben megidézett állatra. Megtudhattuk, hogy regényének címe tulajdonképpen egy félrefordítás eredménye, és hogy az állathoz kapcsolható jellemzők tökéletesen passzolnak a könyv megalkotásának folyamatához, a regény ugyanis egy hosszabb írói szakasz után csupán a tavalyi Könyvfesztiválra jelent meg.

A moderátor kérdésére válaszolva a szerző a mű témájaként olyan manapság aktuális problémaköröket jelölt meg, mint az idegenség, az előítéletek és a másság. Németh fontosnak érzi természetesen azt is, hogy az ember hogyan reagál ezekre a kényes kérdésekre, amelyekhez az olvasó a filmes helyszínvadász elbeszélő utazásainak élményein, tapasztalatain keresztül kerül közelebb. Véleménye szerint ezek a témakörök már nem jelentenek újdonságot az irodalmi és társadalmi diskurzusban, mégis nagy igény mutatkozik rájuk mind a közönség, mind az írói közösség részéről.

Ezt az igényt kielégítve vette elő a szerző a fent említett témákat, s járta körül őket egy sajátos perspektívából. A történetalkotás során fontos szerepet kaptak az író emlékei, az idegenségről és a kulturális különbségekről szóló személyes meglátásai is. Szóba került például egy külföldi utazásból való hazatérése, amikor is a pályaudvarra megérkezve teljesen új perspektívából tekintett Budapest azon részére, amit gyerekkora óta úgy ismert, mint a tenyerét. Ő az ehhez hasonló (újra)felfedezési élményeket sok szempontból fontosnak találja, így azok nagy hatást gyakorolnak műveire.

Zárásként az eseménynek keretet adva Tóth Gergő dalait hallgathatták meg a nézők. A zenész ismét feldolgozásokat játszott, ami kellemes levezetőt nyújtott ennek a baráti légkörű kedd esti programnak. Ezután a moderátor minden érdeklődőt meginvitált a KULTerdő következő eseményére, ami március 21-én lesz 18.00-tól, szintén a H2O Galériában. Ekkor ifjúsági könyvekről lesz szó: Molnár T. Eszterrel és Tallér Edinával, a Tilos az Á Könyvek szerzőivel fog beszélgetni Péczely Dóra szerkesztő.

KULTerdő: #Egy mormota nyara, #versmegzenésítés, Debrecen, Nagyerdei Víztorony, H2O Galéria, 2017. március 7.

A fotókat Juhász Tibor készítette.

Kijött a Junkies új nagylemeze, köszöni szépen, jól van. Ostromolja a toplistákat, igazi közönségsiker a várva várt album. Egyébként a Mol és az Agip kutakon kapható, a címe: Buli volt, buli van, buli lesz. Hozza a régivonalas témákat, szövegeket, és zeneileg is visszaköszön az ős-Junkies-hangulat. 

A lemez kiadásának apropóján csíptem el Andrist egy „életút” interjúra – nem volt könnyű, hiszen ezerrel megy a próbálás, a fellépések. A több mint 20 éves zenészmúlt mérföldkövei a nagylemezek, videoklipek és a hatalmas bulik. Ezek mentén haladva jutunk el a jelenbe.

Kevesen tudják Andrásról, hogy Szentpéterváron – akkor még Leningrád – született, édesanyja orosz, édesapja magyar. A család Dunaújvárosba költözött, ami akkor nagyon jó helynek számított, hiszen sok volt a fiatal, egyfajta olvasztótégelyként működött a város. Szülei fiatal mérnökök voltak, gyerekkorát a gondtalanság jellemezte, ahogy mondja: „mindenki elvolt, mint a befőtt…” Hat éves korától hegedülni tanult, majd a gimiben is zenei osztályba jelentkezett. A hegedű után már könnyen ment a gitár. Aztán jött a rock ’n’ roll.

KULTer.hu: Kezdjük az elején. Az első albumotok a Káros az egészségre. Már ez meghozta a közönségsikert, majd jött a Nihil, ami szintén nagyot robbant. Ez a züllés időszaka volt a zenekar tagjainak?

A „züllés” időszaka összeköthető azzal, hogy Pestre költöztem. Felvettek az ELTE angol-orosz szakára, de másodévesként inkább a zenét választottam. Az egyik kiszorította a másikat. Egyébként már gimiben is megvolt az a vízió, hogy egyszer majd ezzel fogok foglalkozni. Jött a rock ’n’ roll, a sodródás, az első nagy bulik, tök jó feelingje volt az egész dolognak. Mindenhol új barátokat találtunk a városban, akik pörögtek velünk. Csak 30 éves korunkra nőtt be a fejünk lágya, úgy-ahogy.

KULTer.hu: A Nihil egyik legemlékezetesebb slágere a Miattad iszom te állat. Mesélnél erről egy kicsit?

Ezt a dalt Attila írta, és csomó ideig meg sem merte mutatni nekünk, mert azt hitte, szar. De aztán rávette magát, az egész zenekarnak tetszett és hatalmas közönségsiker lett belőle. A mai napig az egyik kedvenc nótánk.

KULTer.hu: Kronológiailag haladva a következő albumotok a Tabu, amely 1999-ben készült, hogyan jellemeznéd ezt az időszakot?

Sok volt ekkoriban a csapaton belüli konfliktus, de ennek ellenére összetartottunk. 1999-ben már a Sziget Nagyszínpadán játszottunk, szóval kénytelenek voltunk megtalálni a közös hangot. A Könnyű dalt például Rikivel együtt írtuk. Riki hatalmas kvalitású zeneszerző, és ezt itt ki is tudtuk használni. Az angol az anyanyelve, ezért úgy tudja könnyebben kifejezni magát.

KULTer.hu: 2001 az SX7 éve. Mit kell tudni erről a lemezről?

A Tabu hangzásvilágát nem találtuk elég jónak, ezért a következő lemezünkhöz, az SX7-hez Németországból importáltunk egy drága producert. Ezt Magyarország akkori legnívósabb stúdiójában, az Aquáriumban vettük fel. Egy hónapig csak meló, meló, meló, stúdióztunk, és meg is lett az eredmény. Nagyon jól sikerült a lemez, a mai napig büszkék vagyunk rá, és azt mondom, hogy ezt a minőséget azóta – tizenöt éve! – sem tudtuk felülmúlni, kivéve a most megjelent Buli volt, buli van, buli lesz című albumunkkal!

KULTer.hu: Nagy siker lett erről az albumról az Élni tudni kell és a Jó vagyok. Mesélsz egy kicsit ezekről is?

Az Élni tudni kell Attila dala – érdekes, hogy a közönség nagyon szereti. Nekem nem tartozik a kedvenc számaim közé, évekig nem is játszottuk, aztán egy idő után mégis felvettük a repertoárba.

KULTer.hu: A közönség követelte?

Igen, és természetesen eljátsszuk, de ez akusztikusan is nagyon jól megszólal. Ami miatt mégiscsak kedvelem az az, hogy egy sztorit dolgoz fel. Egy történetet, ami elindul valahonnan és eljut valahova. Teljesen Barbaró Attila, 100%-ig ő van benne.

KULTer.hu: Elérkeztünk 2003-ba, a Hat című lemezhez.

Erről az időszakról nem beszélek szívesen, nekem nem tetszik az az album, annak ellenére, hogy a közönség jól fogadta. Szerintem ez a valaha készült legrosszabb lemezünk, amit csak egy-két jó dal vitt el a hátán. Ráadásul nagy harc volt zenekaron belül, hogy melyik számhoz készítsünk klipet. Én az Üzenet a föld alól című trackhez akartam, Barbaró pedig mindenképpen az Ahogy én akaromot erőltette, és végül ő nyert. Utólag már megbántam, hogy engedtem neki.

KULTer.hu: Hogy reagált a közvetlen környezetetek a sikeretekre?

Örültek. Tulajdonképpen már a Káros az egészségre album óta fent voltunk a térképen, tehát ez egy permanens dolog volt, csak a videók megjelenése és a több fellépés miatt lett az egész szembetűnőbb. Zenei fronton pedig erős az összetartás, rengeteg más zenekarral vagyunk barátok. Persze mindenhol vannak seggfejek, de szerencsére nem túl sokan, mi összezárunk, összetartunk, egymást segítjük, és ez nem csak duma.

KULTer.hu: Ugorva egyet az időben: 2009-ben a Degeneráció következik. Mesélj erről a lemezről is egy kicsit!

Az akkori dobosunkat szörnyű baleset érte, újabb és újabb műtétek következtek, mi pedig csak vártunk, hogy teljesen felépüljön, és vele tudjuk elkészíteni a lemezt. Két évet csúsztunk, aminek az lett a vége, hogy hatalmas munka árán saját stúdiót nyitottam. Belegondolva, a Nihil most húsz éves, a Mi van veled? Semmi? pedig öt! Durva.

Igazából ebben az időszakban egy nagy sötétséget láttam magam előtt, kiáltástalannak éreztem a zenekar sorsát. Nem volt kedvem az akkori menedzsmenttel folytatni a munkát abban a formában. Egyetlen megoldást láttam: szakítottunk velük, lassan már öt éve. Azóta én csinálom, kontrollmániás vagyok, nem bíznám senkire. Másnak ez csak egy projekt lenne, de nekem az életem. Kicsit a bokszolók karrierjéhez hasonlítanám. Profi szinten már nem engedhetünk meg magunknak nagy fiaskókat. Egy profi, ha nem védi meg a világbajnoki címét, alacsonyabban jegyzett lesz. Ez egy mindennapi küzdelem.

KULTer.hu: Milyen terveitek vannak hazai terepen?

Már csak évi négy nagy koncertet vállalunk Budapesten a korábbi nyolc-tízhez képest, és mindegyiktől többet várunk, mint az előzőtől. Ezt pedig nyilván fel kell építeni. Át kellett magunkat pozicionálni, nem engedhetünk meg amatörizmust. A nyári fesztiválokat vég nélkül próbáljuk behúzni – nyilván a téli turnézás nem a legkellemesebb dolog, hidegben semmit nem jó csinálni, csak otthon kell ülni a kandalló előtt.

KULTer.hu: Külföldi fellépéseitek is vannak?

Mivel a zenekar 22 éves, azt találtuk ki, hogy jó lenne egy kicsit utazgatni, a világ különböző tájait megismerni, hiszen mindenhol élnek magyarok. Mindenhol meg lehet mutatni a zenekart, még Koreában is volt ennek létjogosultsága, volt közönségünk és élvezték a bulinkat! Igaz, ott nagyon pici diaszpóra van, de sokan eljöttek és kíváncsiak voltak ránk. Van egy csomó magyar lakta terület például Londonban is, ahova visszajárunk, és szuper közönségünk van. Egyre bővül a bázisunk, most Amerikát tervezem, majd meglátjuk, mi sül ki belőle.

KULTer.hu: A következő kérdésem kicsit intimebb jellegű. Lányos családapa vagy. Hogy megy ez a szerep?

Attól függetlenül, hogy zenélünk, párkapcsolataink vannak, amikből előbb-utóbb házasság lesz, abból meg előbb-utóbb gyerek. Az lenne a gyanús, ha ugyanolyan punk hülyegyerekek lennénk, mint húsz évvel ezelőtt. Nem ópiumbarlangokban fetrengünk, teljesen normális családi életet élünk. Tamara, a kislányom karatézik és hegedül, pont, mint én, annyi idősen, hiába próbáltam lebeszélni róla. Törekszem rá, hogy jól érezze magát és mindene meglegyen, amire vágyik.

KULTer.hu: A szerelem valahogy kimaradt a munkásságotokból, de a Szerelmedtől lettem ilyen mégis becsúszott.

Ezt a dalt én írtam, ez egy szerepbe való belehelyezkedés. Itt kezdtünk el ezzel is kacérkodni. Egyébként ez a szám a zenekar egyik legnagyobb sikere, sőt mondhatom, hogy az elmúlt tizenöt év legnagyobb sikere, ha a dalokat nézünk az SX7 óta. De most meglátjuk, hogy mit hoz az új lemez.

KULTer.hu: Mennyire jelent kihívást megfelelni a fiatalabb generációk tagjainak?

Elsősorban magunknak, a saját mércénknek szeretnénk megfelelni és önazonosak maradni. Vannak olyan sztenderd arcok, akiknek megmutatjuk a készülő dolgainkat, de az elsődleges és fő szűrő a zenekar.

Egyébként volt egy dal, ami végül nem került fel a lemezre, mert egy belső poénra épült, így attól tartottunk, hogy csak nekünk lenne vicces, másnak meg az jönne le, mekkora bunkók vagyunk. De aztán ki tudja, lehet, hogy egyszer egy bulin eljátsszuk viccből…

KULTer.hu: Milyen projekteken dolgozol most? Mik a jövőbeli tervek?

A Junkies nagyon fontos, hiszen most jelent meg az új lemezünk, ennek az anyagával turnézunk egyet. Nem játsszuk le az egész albumot, csak kiválasztunk mondjuk öt dalt róla, azokat hallhatja a közönség. Emellett a koncertek gerincét a régi, jól ismert tételek alkotják. Mivel egy több mint húszéves zenekarról beszélünk, nálunk adott egy nagyon tág keresztmetszetű életmű.

Dolgozom a szólóprojektemen, készül a lemez, amit júniusban szeretnék megjelentetni, de előtte még lesz kislemez és videoklip is. Az első szólóalbumomnak, a Holnaputánnak a folytatása. Ez számomra elég izgalmas dolog, imádok lemezeket készíteni.

Emellett Takács Vilko barátommal van egy projektünk, amiben csak női előadók számait játsszuk. Ez jó kis csavar, Vilko egy kigyúrt srác, tele tetoválásokkal. Ezt a projektet szeretném kivinni Amerikába. Végtelenül élvezem az egészet. Látod, a zenésznek még a hobbija is a zenekar.

A fotók forrása a zenekar Facebook-oldala.

Kiosztotta a Kossuth Nagydíjat és a Kossuth-díjakat Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából. A nagydíjat Kallós Zoltán néprajztudós kapta meg, a további díjazottak között pedig olyan neveket láthatunk, mint Fésűs Éva és Radnóti Zsuzsa.

Kossuth Nagydíjat adományozott az állam:

KALLÓS ZOLTÁN Kossuth-díjas néprajztudós, népzenegyűjtő, a nemzet művésze, a Magyar Corvin-lánc kitüntetettje, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Néprajzi Társaság tiszteletbeli tagja, a Kallós Zoltán Alapítvány alapítója részére példaértékű életútja során őseink hagyatékának, népi kultúránk legszebb kincseinek továbbörökítése mellett a szórványvidéken élő magyar gyermekek anyanyelvének és kultúrájának megőrzését is odaadóan szolgáló értékmentő munkája, valamint az erdélyi és az anyaországi táncházmozgalom elindításában és fenntartásában vállalt szerepe elismeréseként.

Kossuth-díjat adományozott az állam:

BÁLINT MÁRTA színművész részére az erdélyi magyarság megmaradását és a Kárpát-medence kulturális kincseinek továbbadását közel öt évtizede töretlen hittel és alázattal szolgáló, a magyar és világirodalom legnagyobb klasszikusait mély átéléssel és gazdag drámai eszköztárral közvetítő, kivételesen magas színvonalú művészi pályája elismeréseként;

BERTALAN TIVADAR látványtervező, festő- és grafikusművész, író, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére számos, mára klasszikussá vált film és tévésorozat látványvilágát meghatározó, nagy hatású munkája mellett a festészet, a grafika és a könyvművészet területén is kimagasló, sokoldalú alkotóművészi pályája elismeréseként;

FÉSŰS ÉVA író, költő részére a magyar gyermek- és ifjúsági irodalmat gazdagító kiemelkedő életműve, tiszta és szép nyelvi eszközökkel megalkotott, örök érvényű emberi értékeket közvetítő meséi, valamint televíziós és rádiós gyermekműsorai elismeréseként;

FRENREISZ KÁROLY zeneszerző, előadóművész részére klasszikus zenei képzettségét a hazai rock-beat korszak több legendás, külföldön is sikeres zenekarának alapító tagjaként kamatoztató, a magyar könnyűzenei életet népszerű slágerek és film betétdalok sorával gazdagító pályája elismeréseként;

GALÁNFI ANDRÁS fafaragó népi iparművész, előadóművész, a népművészet mestere, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére a rönkbútor-faragás régi hagyományát mesteri módon folytató, a modern funkciót tradicionális stílussal ötvöző alkotásai, valamint a magyar népi tárgykultúra kincseinek továbbörökítését elhivatottan szolgáló munkája elismeréseként;

KAMP SALAMON, a Lutheránia Ének- és Zenekar Liszt Ferenc-díjas karnagya, a Magyar Bach Társaság alapítója és elnöke, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Karmester és Karvezető Tanszékének egyetemi tanára részére a klasszikus repertoár, főként a barokk zene és Johann Sebastian Bach életművének széles körű megismertetése mellett az egyházi kantáták és a kortárs művek megszólaltatására is nagy hangsúlyt fektető karnagyi és művészeti vezetői munkája, valamint értékes zenepedagógusi tevékenysége elismeréseként;

KELETI ÉVA Balázs Béla-díjas fotóművész, kiváló és érdemes művész részére a magyar vizuális kultúra egyik meghatározó szereplőjeként elsősorban a hazai színházi élet kulisszák mögötti világának dokumentarista stílusú, valósághű megörökítését szolgáló, példaértékű szakmai alázattal végzett művészi munkája elismeréseként;

NAGY-KÁLÓZY ESZTER Jászai Mari-díjas színművész, kiváló és érdemes művész részére páratlanul gazdag és sokszínű, a naivaszerepektől a legjelentősebb drámai hősnőkig terjedő, nagyívű színpadi, illetve számos felejthetetlen alakítást magába foglaló mozifilmes pályája, valamint jelentős szinkronszínészi tevékenysége elismeréseként;

PÉTERFY LÁSZLÓ szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére az erdélyi középkori és reneszánsz művészet, illetve a népi kő- és fafaragás hagyományait modern stílusokkal ötvöző, számos jelentős köztéri alkotást magába foglaló, kimagasló művészi életműve elismeréseként;

RADNÓTI ZSUZSA Jászai Mari-díjas dramaturg, szakíró, érdemes művész részére a kortárs magyar irodalom legjelentősebb alkotásainak hiteles, a szerzői koncepciót híven tükröző színpadra állítása mellett a hazai drámairodalom történetének kutatása és publikálása terén is rendkívüli munkája elismeréseként;

RICHTER JÓZSEF Jászai Mari-díjas artista, cirkuszművész, érdemes művész részére a magyar cirkuszművészet hagyományainak továbbélését és nemzetközi rangra emelését szolgáló, kimagasló színvonalú artistaművészi pályája, illetve világszerte sikeres produkciók sorát felvonultató társulatvezetői munkája elismeréseként;

SASS SYLVIA Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Állami Operaház volt magánénekese részére a világ legrangosabb operaszínpadain és koncertpódiumain egyaránt rendkívül sikeres, az operairodalom szinte minden fontos drámai szoprán szerepét felvonultató művészi pályája, valamint a fiatal tehetségek felfedezése és nevelése iránti elkötelezettsége elismeréseként;

TAHI-TÓTH LÁSZLÓ Jászai Mari-díjas színművész, kiváló és érdemes művész részére eredeti látásmódját és kivételes jellemábrázoló képességét a tragikomikus és groteszk műfaj mestereként zseniális alakításokban kamatoztató, sokoldalú színházi és filmes pályája, valamint hangjával számos emblematikus filmes karaktert feledhetetlenné tevő szinkronszínészi munkája elismeréseként.

Forrás: MTI

Visszatérhet a filmvászonra a Mátrix című nagysikerű sci-fi; a Hollywood Repoerter értesülése szerint a Warner Bros. stúdió azt tervezi, a Wachowski-testvérek legendás filmjét újra életre kelti.

A filmes szaklap forrásai szerint az új film forgatókönyvét Zak Penn írná és a főszerepet Michael B. Jordan alakítaná. Egyelőre még nem világos, milyen formát ölt a projekt, a Warner Bros. a fejlesztés korai szakaszában van – olvasható a Hollywood Reporter honlapján.

A HR úgy tudja, hogy Joel Silver, az eredeti trilógia producere állt elő állítólag a filmstúdió illetékeseinél egy esetleges újabb Mátrix film kiaknázásának a lehetőségével. A Washowski testvéreket, akik az 1999-ben bemutatott eredeti filmnek és két folytatásának a forgatókönyvét írták, illetve azokat rendezték, egyelőre nem vonták be az új feldolgozásba.

A Keanu Reeves főszereplésével Laurence Fishburne, Carrie-Anne Moss és Hugo Weaving társaságában bemutatott ausztrál-amerikai sci-fi egy disztópikus jövőt mutat be, amelyben az emberiség mesterséges intelligenciával rendelkező gépek alkotta szimulált valóságban él, ahol az embereket csak arra használják, hogy a gépek energiaforrásai legyenek. Thomas Anderson számítógép programozó azonban felismeri ezt az elnyomott létet, és az emberiség első számú reményévé válik az elnyomók megdöntésében.

A filmet 1999-ben mutatták be, és abban az évben a legnagyobb bevételt hozta az észak-amerikai mozikban és a negyedik legnagyobb bevételt világszerte. Egy évvel később négy – főként technikai – Oscar-díjat kapott.

Két folytatása – Mátrix – Újratöltve, Mátrix – Forradalmak – ugyan nem volt ilyen sikeres, de Keanu Reeves-t a három film Hollywood egyik leggazdagabb színészévé tette.

Reeves a minap úgy nyilatkozott, nyitott arra, hogy visszatérjen egy újabb folytatásban, ha a Wachowski-testvéreket is bevonják abban. „Nekik kellene írniuk a forgatókönyvet és rendezniük a filmet” – vélte.

Forrás: MTI

az örök visszatérés

aesz-nak

amikor költői képet keres az
ember, de mindhiába, és csupán
toposzok tolulnak elé, hogy egy
árnyékot véltem átsuhanni arcodon
és más közhelyek, pedig rád ennél
jellemzőbb nemigen ötlik most fel
előttem, jó, talán némi mosolyféle,
némi kedvesség, s némi lassúdad
odaadás a barátság balul sikerült
térfelén; mígnem eljött számomra
az önvizsgálat ideje, miután
megjártam valamennyi stációt,
kezdve a veszteség hosszan tartó
feldolgozásán, megmászván az
öngyűlöletből önsajnálattá válás
váltakozó terepeit, eljutva végül
a megvetéstől a közöny állapotába,
amikor már nem rólad szólnak
verseim, nem rólad olvasok fel
könyvbemutatókon, nem rólad
beszélek mindenkinek szánalmasan,
hanem rádöbbenek, hogy a magamra
maradt életem csendjében lassan
újra szeretni kezdelek.

a földön ültek

a földön ültek a bár teraszán
hátukat a lépcső és a bejárat
közötti falrésznek döntve s
fennhangon idézték fel párizsi
élményeiket hogy utcán és
pályaudvaron aludtak koldultak
és loptak ittak és drogoztak
na szép gondoltam és undorodtam
tőlük az ilyenek miatt van meg
nyugaton rólunk a vélemény
miközben valahol irigyeltem
is őket mert ott voltak ahová én
talán már sosem fogok eljutni

Borítófotó: Pexels

Plomba

Nem tehetek mást, sóhajtott, majd, hogy ne hallja a készüléket, egy vízzel teli vödörbe hajtotta fejét, és úgy maradt a legvégső pillanatig. Hogy a szédülés valódi okát tényleg a történések baljós menetében kell keresnie, azután fogalmazta meg, hogy megtett néhány lépést. Először a rekkenő melegre gyanakodott, és csak azt követően a bekövetkezett eseményre, amit, miután képes volt kiragadni összezavart agyának mélyéről, igyekezett gondosan rekonstruálni, és ezáltal szembesíteni gondolatait látogatásuk lehetséges okával, mert az, hogy ezen a napon nem a megszokott időben állítottak be a lakására, nem lehetett véletlen. Hogy otthon találták, az nem meglepő, ugyanis már régóta csak a legszükségesebb ügyek elintézése miatt teszi ki a lábát, mint szokta mondani, ha megkérdezik, mire föl ez a bezárkózás, nekem már odakint nincs dolgom, leszámoltam mindennel. Azt, hogy miért éppen őt keresték fel, nem tudná megindokolni. Sejtette ugyan, hogy miért éppen ma, mindazonáltal felettébb nyugtalanította; váratlan megjelenésük nem lehetett más, csakis rajtaütés. A rutinellenőrzés napja közvetlenül a Heti Bejelentés előtt esedékes, pontosan egy nappal előtte. A Heti Bejelentés, akár a reggeli ürítés, sosem maradhat el, úgynevezett igazodási pont ez a lakosság életében, mikor is tudomásukra hozzák, hogy az országban minden rendben van, hogy minden a lehető legnagyobb lendülettel halad a cél felé, tehát aggodalomra semmi ok, sőt minden lakos szívét büszkeség kell eltöltse a tempó láttán, ahogy elhúzunk mindenki mellett, legyen az akár egy világhatalom, hangzik a vezér szájából, miután rendre bejátszanak valamiféle kabaréröhögést, ahogy a közönség felröhög, mintegy iránymutatásként, hogy akkor most röhögni kell, bele kell röhögni a pofájukba, még hogy világhatalom, és valamiért ezen szinte az egész hallgatóság tényleg felröhög. Azon a hétfőn délben hallani, ahogy a város feletti légoszlopot megrázza a röhögés, és egy ideje, mi tagadás, ő sem kivétel, ő is röhög, leszámítva, amikor sikerül alámerülnie, mikor bejátsszák a felvételt, és előtte elhangzik a szó: világhatalom, mert ez minden egyes Heti Bejelentés panelja, ahogy szokta nevezni családi körben a passzust, ami kihagyhatatlan, mert a lendület ecsetelése új és új változatokban hangzik el, de a világhatalom, és annak pontosítása, vagyis hogy ez nem más, mint önkényuralom, változatlan, tehát mi, szabad országként suhanunk el az elnyomók mellett, akárhogy is, de suhanunk, mi, a szabad ország, és így tovább, szól minden hétfőn, pontosan délben. Közvetlenül a Heti Bejelentés előtt tehát, a készülékek hibátlan működését, az erre feljogosított egyenruhás szakemberek ellenőrzik, egy bizonyos rendelet szerint, ami előírja a beépített mikrocsip-sugárzóegység, köznapi nevén plomba felülvizsgálását, hogy nincs-e rendellenesség, a készülék napi nyolc órában folyamatosan üzem alatt áll-e, azaz megszakítás nélkül zajlik-e a sugárzás, mert van, aki érthetetlen okból megbütyköli a csipet, megesik, tájékoztatta a két szakember közül az, amelyik, miután félretolva őt, átviharzott az előszobán, nekilátott a fedőlap eltávolításának. Megesik, visszhangzott fülében, már kint az utcán ez a felettébb darabosan kiejtett szó, mely gyanakvásának alapot szolgáltatott, hogy, tudniillik, megfigyelik, és ez nyugtalanította a legjobban, hogy rá terelődött a gyanú, gondolta, miközben tapodtat sem mozdult, csak bámulta az árnyékát, ahogy előtte remegett.

Bunker

A szóbeszéd azt látszott igazolni, hogy tévúton jár, merő képzelgés, amit fejébe vett, egyszerű üldözési mánia, mert ugyan ki merészkedne el odáig, hogy ártson neki, ráadásul egy ilyen légből kapott híresztelés okán, amit kezdetben még arra sem tartott érdemesnek, hogy megcáfoljon, egész egyszerűen csak mosolygott annak valószínűségén, igaz senki sem állt elé, hogy szemtől szembe rákérdezzen: most akkor az tényleg úgy van-e? Ha jobban belegondol, nem is lett volna alkalma tisztáznia magát, és éppen ez az, ami szép lassan kikezdte az agyát, a lappangó híresztelésre adhatatlan felelet. Ez juttatta odáig, ahonnan már csak visszafelé vezetett út, ugyanis az, amelyen addig haladt, olyan méretűre szélesedett, hogy már nem lehetett útnak nevezni többé, így tévútnak sem, egyszerűen nem jelölt ki semmit a térben, sem az időben, ugyanakkor mégsem mondhatta: megszűnt vagy elveszett, hiszen épp ellenkezőleg, kitárulkozott előtte a felfoghatatlan végtelen, azáltal, hogy beletörődött, nem tehet semmit, a földbe vájt agyagbunkert mégsem temetheti be. Nem állt szándékában felásni az egész kertet, mindössze a fenyőfák alatt gondolta átforgatni a talajt, hogy szakszerűen végezze el a füvesítést, azzal együtt, hogy a vállalkozás sikerének fogyatékosságával tisztában volt, jó, ha néhány évszakot kibír a pázsit, a tűlevelek és a gyanta miatt savanyúvá vált talajban, de ez a majdhogynem megváltoztathatatlan tény nem szegte kedvét, sőt inkább felvillanyozta. Az aprócska esély, hogy a pázsit megerősödhet a fekete hunyor mellett, valóban feltüzelte, ugyanis jó ideje már, hogy elszokott ezektől a nüansznyi esélyektől, mert már sehol nem leli azokat, tehát nem kell magyaráznia, miért feledkezett bele a munkába, miért ocsúdott fel az ásásból már jócskán a fenyőtől távol, annál a dombocskánál, aminek sem formáját, sem elhelyezkedését semmivel nem tudja indokolni, mintha egyszerűen csak kinőtt volna a földből vagy éppen odapottyant volna, minden ésszerűség ellenére, egy kupac föld, amit ugyanúgy fű borított, mint mindent körülötte, leszámítva azt a sávot, amit merengése közepette ásóval ejtett, vagy, ahogy a dombocska oldalán állva látta, húzott maga után. Ha nem támaszkodik az ásó nyelére, nem nehezedik rá, hogy a pázsiton okozott kár felett elgondolkozzon, vagy ha el sem jut az ásással odáig, akkor minden máshogy alakult volna, de így, minden túlzás nélkül állíthatja, elindult a lavina. Tehetett volna ellene, ha a fejekben eluralkodó tévképzetek halálos voltát komolyan veszi, de abban a pillanatban, amikor az ásó körül beomlott a föld, és feltárulkozott valamiféle üreg, aminek kiterjedéséről éppen annyit tudott megállapítani, mint a majdani szóbeszéd formájában lesújtó csapás súlyáról és az azt követő szégyen mértékéről, hogy körülbelül ettől eddig terjedhet, két szélső érték között, tehát akkor, amikor találgatás helyett a kíváncsiság csiklandozásának engedve odaguggolt az üreg mellé, és annak száját nagyobbítani kezdte, nem tűnődött el azon, hogy még éppen ott tart, ahonnan vissza lehet fordulni vagy ahogy most gondolja, vissza kellett volna. Egyszerűen csak nekiesett, először kézzel, majd mikor látta, hogy nagyobb üreggel áll szemben, ásót ragadott, és azzal szélesítette a dombocskát lassan elnyelni látszó üreg peremét, ami pontosan olyan ütemben és mértékben tágult egy középpont körül, miként benne az aggodalom, és ezzel együtt az érzés, hogy mindennek van középpontja, és amire rábukkant, az a világ közepét jelöli ki, mert az a szabályos kör óhatatlanul is a mindent magába olvasztó egyhez igazította szilánkokra szétesett világképét, aminek egyik repedésében, valahol két szilánk között, tehát a semmiben határozta meg létének helyét, ott, ahol az egy értelme és értelmezhetősége egyszerűen nem indokolt és teljességgel lehetetlen. Vágyhat-e másra egy magamfajta senki, minthogy megbújjon az elemek mögött, a hézagban, mozdulatlanná váljon a mozdulatlanságban, csakhogy észre ne vegyék, fűzte még hozzá, miközben vetett egy pillantást hátra, és ezzel, úgy tűnt, berekesztette mondandóját, legalábbis semmi nem mutatott abba az irányba, ahová a történetnek tartania kellett volna, tehát a vége felé. Mindenki, aki csak látta a kert közepén tátongó gödröt, és hallott az esetről, hitetlenkedve fogadta a magyarázatot, hogy ez nem lehet más, a tapasztott falú, centrális építmény, ahogy nevezte, csakis a rettegés és a remény építménye, amely, ha békét és biztonságot árasztott is, gyanakvást és fenyegetést ébresztett körülötte, mert senki nem gondolt mást, minthogy saját kezűleg ásta meg száműzetésének helyét.

Borítókép: Pixabay

Kostyál Márk figyelemre méltó nagyjátékfilmes bemutatkozása egy izgalmas műfaji hibrid, azonban a vérgőzös, lassításokkal tarkított profi akciójelenetek és a westerneket idéző megoldások mellett a Kojot nagyon is aktuális társadalmi jelenségekre reflektál.

A magyar vidék kilátástalansága az utóbbi években gyakori témája a hazai filmeknek. Hajdu Szabolcs Délibábja egy hortobágyi rabszolgatelepet mutatott be mágikus realista szellemben, azonban a vidéki oligarcha figurája és a 21. századi rabszolgatartás jelensége a fiktív történet ellenére ismerősek lehettek a híradásokból. A Veszettek által ábrázolt közeg, azaz a Tarnád nevű vidéki kisváros szintén kitalált, de az ott zajló események (a szélsőséges politikai és társadalmi eszmék térnyerése, egy uniformizált galeri alakulása) ugyancsak valós történéseken (lásd még: Gyöngyöspata) alapultak. De például az Utóélet is a vidéki létállapotról tudósított, igaz, az előbbiektől eltérően inkább szatirikus hangvétellel.

Kostyál filmje a műfaji elemek felhasználása szempontjából a Délibábhoz, állításait tekintve pedig a Veszettekhez közelít, még közelebbi rokona azonban a román Bogdan Mirică Câini (Dogs) című filmje, melynek alaphelyzete sok hasonlóságot mutat a Kojotéval. A főhős, Bicsérdy Misi (Mészáros András) megörökli nagyapjától a Tűzkő nevű település határában fekvő birtokot, a papa végrendeletének szövege szerint azért, hogy unokájának „leszálljanak végre a tökei”. Misi úgy dönt, eleget tesz az öreg Bicsérdy utolsó kívánságának és párjával, Eszterrel (Dobra Mara) a fővárosból a Tűzkő határán fekvő házba költözik, ahol elég hamar megjelenik a helyi vállalkozó, Szojka Pál (Kovács Frigyes) a telek megvásárlásának nem titkolt szándékával. Szojka ugyanis amellett, hogy inszeminátorként dolgozik és a község vegyesboltját, tüzéptelepét, valamint kocsmáját üzemelteti, a földmutyiban is vastagon benne van. A bábként mozgatott polgármesterrel (Kovács Gyula) közösen svédeknek szeretnék kiárulni a Tűzkő határában fekvő telkeket, hogy az így szerzett pénzből üdülőfaluvá alakítsák át a települést. Misi azonban ragaszkodik az örökségéhez, így harcba száll a helyi Döbrögivel, és ezáltal a polgárőrséggel, a rendőrséggel, tehát mindazokkal, akik Szojkának dolgoznak. A helyzetet tovább bonyolítja Misi kedvese, aki egy komoly trauma feldolgozása mellett nehezen tud megbarátkozni az új helyzettel, ráadásul tanítónőként épp az öreg Szojka unokájának kezd el különórákat adni, a fiatal nőre pedig felfigyel a gyerek apja, Pali (Mátray László) is.

A Kojot első öt perce az elmúlt évek magyar filmjeinek egyik legerősebb nyitánya, az alkotók rögtön belecsapnak a közepébe: csontok törnek, állkapcsok zúzódnak, öklösök csattannak, emberek repülnek, vér folyik és por száll egy vidéki építkezésen. Csoboth Attila és Kostyál Márk operatőri munkája kiváló, Csillag Mano pedig lendületesen és jó ritmusban vágta meg az alapanyagot, így végre olyan akciójelenetek vannak egy magyar filmben, melyek ugyan erősen stilizáltak és sokszor már-már parodisztikusak, mégis hihetetlenül hatásosak és látványosak, minden ütés súlyát érezni lehet.

A filmben ábrázolt magyar vidék az első pillanattól kezdve nyomasztó hely, a Kojot minden jelenetében érezhető a kilátástalanság, az elkeseredettség és a düh. Kostyál és alkotótársai jó érzékkel tapintanak rá a vidéki életforma főbb elemeire (szocreál hangulatú kocsma vagy vegyesbolt, leginkább idősekből álló, zárt közösség, még az egyes mondatok hanglejtése is valóban olyan, mint egy falusi közegben), és az is érezhető, hogy komoly kutatómunka rejlik az oligarchaként működő vállalkozók bemutatása mögött. Létező jelenség, hogy a magyar vidék kisebb lélekszámú falvaiban egy-egy politikailag elkötelezett figura tartja kézben az egyetlen boltot, trafikot, tüzépet, a földüzletekkel kapcsolatos mutyiról nem is szólva. A Kojot tehát ebből a szempontból nagyon is hiteles darab, és egy pillanatra sem csillantja fel a remény szikráját: a magyar faluból vagy menekülni lehet, vagy belefásulni az életbe és kiszolgálni a hatalom ottani helytartóját.

Így a több mint kétórás játékidő alatt a film végig osztja a gyomrosokat, mely a kilátástalanság érzete mellett (ezt különösen nehéz jól ábrázolni, de Kostyálék viszont kiválóan ráéreztek, egy-egy elkalandozó beállítás – például ahogyan legyek telepednek meg egy tejeskannán – sokat hozzátesz a film hangulatához) a feszültségteremtésnek és fenntartásnak köszönhető. A Kojot westernes beütése ebből fakad: egy zárt, autokratikus uralom alatt megnyomorodott közegbe érkezik az igazságot képviselő hős, aki szembe mer szállni az elnyomással, és próbál rendet tenni egy olyan helyen, ahol a szabályok felborultak, a rendvédelmi szervek és a közösség szinte minden tagja egy ember befolyása alá tartozik. A klasszikus párbajhelyzet ugyan csak átformálva és kissé túlhajtva jelenik meg, ám néhány beállítás így is olyan, mintha csak egy westernből lenne átemelve, például azok a snittek, melyekben Misi dühödten halad a falu főutcáján és körülötte port kavar a szél.

Így a filmben a western és az akciófilm elemei keverednek, miközben a már említett társadalmi-politikai aktualitás mellett van egy hangsúlyos termékenységi vonatkozása is a történetnek. Misi és Eszter szeretnének gyereket, ám ez nem jön össze nekik. A film ezt Misi férfiatlanságával, határozatlanságával köti össze: a főhős eleinte konfliktuskerülő, nem szól vissza a vele alpári hangnemben beszélő ügyfélnek (bankárként dolgozik egyébként), illetve az őt a dugóban inzultáló motorost is menni hagyja, a Tűzkőn történő első támadásnál pedig azonnal a földre kerül. A papa hagyatékának tétje tehát Misi férfivá válása. A filmben ábrázolt helyszínen ez viszont csak úgy lehetséges, ha Misi is ösztönlénnyé válik és kiereszti mindazt a feszültséget, amely a nagyvárosi életforma és a konfliktuskerülő magatartás következtében lerakódott benne. A Kojot ebből a szempontból nagyon is pesszimista film: azt állítja, hogy az észérveket és a civilizált viselkedési normát egy megváltozott szabályrendszer felülírja, a vidéket fojtogató reménytelenség ellen csak üvöltve, erővel lehet küzdeni.

Misi fokozatosan felerősödő ösztönénje hihetetlenül rémisztő, az őt alakító Mészáros András kiváló munkát végez, érzékletesen bontja ki a passzív-agresszív figura testi és lelki elszabadulását. A színészek munkája egyébként Mészáros teljesítményén kívül is figyelemre méltó. Dobra Mara szinte zsigerből hozza a lelkileg megroppant, befásult Esztert, Kovács Frigyes tökéletes antagonista, közben mégis érthető saját demagóg motivációja (Tűzkőn évszázadok óta él az ő családja, és ezt a földet mindenáron meg kell védenie), Mátray László pedig ráérez arra, hogy a fiatal Szojka keménykedése egy felvett szerep, a férfi alárendeli magát az apja akaratának, a benne felgyülemlett frusztrációk innen erednek.

A Kojot tehát jól felépített karakterekkel dolgozik, és a színészvezetés is példás, azonban a film, minden előnye és a szinte tökéletes ritmus ellenére is hordoz magán elsőfilmes gyermekbetegségre utaló jegyeket. A legfőbb ezek közül a zsúfoltság: bár a maga két órájával a Filmalap által támogatott alkotások közül messze a leghosszabb, még így is kissé telített. Néhány történetszál elnagyolt és felesleges. Például a Misinek dolgozó Lajos nevű kőműves (Bocsárszky Attila végtelenül rokonszenves, annyira vidéki, amennyire csak lehet) lányának esküvőjén játszódó jelenet kevéssé megalapozott, kilóg a filmből, és mintha csak egy ürügy lenne arra, hogy egy újabb, ez esetben hihetetlenül szórakoztató és vicces falusi verekedés jelenet kerüljön a szüzsébe. Bár az alkotók igyekeznek fontossá tenni a történet szempontjából is ezt a jelenetsort, ezt talán rövidebben is el lehetett volna intézni.

Ezzel együtt a Kojot játékideje szinte észrevétlenül eltelik, köszönhetően a folyamatosan jelen lévő feszültségnek, a színészi teljesítménynek és a kidolgozott akciójeleneteknek. Kostyál filmje nagyon fontos állításokat tesz, és egy kiváló, ám sajnos fájóan alulértékelt és keveseket érdeklő midcult darabként vonul be a magyar filmtörténetbe, de megvan az a lehetőség is, hogy évek múlva kultstátuszba emelkedjen.

Kojot, 2016. Rendezte: Kostyál Márk. Írta: Lengyel Balázs, Lovas Balázs. Szereplők: Mészáros András, Kovács Frigyes, Dobra Mara, Mátray László, Bocsárszky Attila. Forgalmazza: HungariCom.

Kihirdették a 2017. évi Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíjpályázat nyerteseit.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által finanszírozott ösztöndíj havonta 100.000 Ft, amit egy éven keresztül folyósítanak a 13 nyertes pályázónak. A 2017. évre 116 pályázat érkezett be, melyek közül 5 nem felelt meg a pályázati kiírás feltételének.

A bírálóbizottság tagjai: Csepregi János (Fiatal Írók Szövetsége), Erős Kinga (Magyar Írószövetség), Gaborják Ádám (József Attila Kör), Horváth Györgyi (JAK), Neszlár Sándor (FISZ), Szilágyi Zsófia (Szépírók Társasága), Zsille Gábor (Magyar Művészeti Akadémia). A benyújtott dokumentumokat megvizsgálva és értékelve 111 érvényes pályázatot bocsátott a bizottság szavazásra. A kurátorok a döntéshozatal előtt nyilatkoztak érintettségükről (ezekben az esetekben nem vettek részt a szavazásban). Az érvényes pályázatokat a kuratórium egyenként tárgyalta át. Az első körből egyszerű többséggel 32, a másodikból 21 pályázat jutott tovább.

Ezek közül – mindegyik pályázatot újra megvitatva, további körökben lefolytatott alapos vitát követően – a kuratórium az alábbi pályázóknak szavazott meg ösztöndíjat a 2017-es évre:

• Dékány Dávid Dolgok C-hez című verseskötetéhez
• Hermann Veronika Az identitás performatívumai a kortárs magyar prózában című tanulmányához
• Horváth Előd Benjámin (Horváth Benji) Magyar átiratok című verseskötetéhez
• Juhász Tibor A Salgó blues – Jegyzetek egy szociográfiához című elbeszélésfüzéréhez
• Lengyel Zoltán az Argo Navis című regényéhez
• Makai Máté A szabadúszó című regényéhez
• Nagy Márta Júlia A cselédlány országa munkacímű verseskötetéhez
• Pataki Viktor Oravecz Imre lírájának poétikai problémái című tanulmányához
• Sepsi László Höksring című regényéhez
• Szarka Károly Az én hibám című regényéhez
• Tóth Tünde A marxista irodalomkritika és irodalompolitika értelmezése biografikus és irodalomtudományos munkákban című értekező prózájához
• Dr. Varga Zoltán Irodalmi adaptációk a magyar animációs filmben című tanulmányához
• Závada Péter Roncs szélárnyékban munkacímű verseskötetéhez.

Forrás: PIM

Közeledik az 5. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, melyet március 29. és április 2. között a Toldi moziban rendeznek meg. A fesztivál programját új nemzetközi és magyar rövidfilmekből állították össze.

A nemzetközi versenyprogram három blokkjának válogatásában olyan filmek szerepelnek majd, mint az idén februárban a Berlinalén bemutatott The Rabbit Hunt, az Európai Filmdíjra jelölt és számos rangos nemzetközi díjjal kitüntetett Small Talk, a Kristály Medve díjas Balcony, vagy az idei Oscar-díjra jelölt La femme et la TGV és a Timecode című filmek, de bekerültek a válogatásba olyan alkotások is, amelyek a Sundance vagy a Cannes-i Filmfesztivál hivatalos programjaiban versenyeztek.

A magyar programba összesen 36 filmet válogattak be. A hazai közönség a Friss Húson láthatja először Lovrity Anna Katalin Vulkánsziget című animációs filmjét, amelynek világpremierje az idei Berlinalén volt. Áprily Zoltán Ungvár című történelmi animációját a bristoli Encounters filmfesztiválon már látta a nemzetközi közönség, Magyarországon most lesz a premierje. A korábbi rövidfilmjeivel világszerte nagy sikereket arató, két évvel ezelőtti Friss Hús-díjazott Szilágyi Fanni két rövidfilmmel tér vissza a fesztiválra (A csatárnő bal lába életveszélyes, Minden vonal), de  mutatkozik be Tóth Barnabás, Szabó Simon és Hartung Attila új rövidfilmje is.

Emellett számos figyelemre méltó alkotás került a versenyprogramba a hazai filmes oktatási intézményekből (Budapest Metropolitan Egyetem, ELTE, MOME, SZFE), valamint a Média Mecenatúra által támogatott filmek is megjelenési felületet kapnak.

A fesztivál programjának összeállítói idén először külön blokkot szenteltek magyar rendezők külföldön forgatott filmjeinek. Az Expats elnevezésű blokk nem versenyszekció, azonban egy közönségdíjat itt is kiosztanak majd.

Az animációs és az élő szereplős filmek idén is közös blokkokban, de külön kategóriában versenyeznek. A fesztivál záróünnepségén idén három fődíjat osztanak ki: a legjobb magyar élőszereplős, a legjobb magyar animációs és a legjobb nemzetközi élőszereplős/animációs filmnek járó díjat, valamint díjazzák a legjobb magyar színészt és a legjobb magyar színésznőt is. Ezeken kívül több különdíjat is kiosztanak a filmfesztivál záróeseményén, a legígéretesebb 30 alatti rendezőnek járó OTP Junior díjat is odaítélik.

Kövesd figyelemmel a fesztivál folyamatosan frissülő Facebook-oldalát, ahol a vetítési időpontokat is láthatod!

A Friss Hús magyar válogatásának teljes programja:

A Birodalom utolsó napja (r. Halász Juli, Rubi Anna)
A csatárnő bal lába életveszélyes (r. Szilágyi Fanni)
Asszó (r. Fekete Tamás)
Balatoni jég (r. Szén János)
Balcony (r. Dell’Edera Dávid)
Csoszogj úgy (r. Szőcs Petra)
Ebéd előtt (Before Lunch) (r. Szabó Simon)
Egy karcolás (r. Császár Dániel)
Enyhén sós (r. Nagy Zoltán)
Földiek (r. Freund Ádám)
Graffiti (r. Barcsai Bálint)
Grand Prix (r. Sós Bálint Dániel)
Képzeletibeli barátok klubja (r. Szabó Saci)
Kisegér (r. B.Nagy Ervin)
Kockaember (r. Dombrovszky Linda)
Kötelék (r. Wunder Judit)
Kötött pálya (r. Mayer Bernadett)
Láthatatlanul (r. Szentpéteri Áron)
Légmell (r. Fatér Ambrus)
Legyetek egyszerűek akár a galambok (r. Lukács Mihály)
Lufi (r. Pusztai Ferenc)
Minden vonal (r. Szilágyi Fanni)
Nem történt semmi (r. Csoma Sándor)
Non-Places: Beyond the Infinite (r. Lichter Péter)
Paparazzi (r. Hartung Attila)
Partizánok (r. Szonja Szabó)
Peron  (r. Csata Hanna)
Superbia (r. Tóth Luca)
Uchebnik (r. Csicskár Dávid)
Ungvár (r. Áprily Zoltán)
Van egy határ (r. Tóth Barna)
Vér-erdő (r. Dobi Ferenc)
Vulkánsziget (r. Lovrity Anna Kata)
Welcome (r. Balázs Dudás)
Wellness (r. Szabó Virág)
Záridő (r. Reich Dániel)

Az Expats szekció programja:

A legvidámabb barakk (r. Varga Noémi)
Dark Chamber (r. Banovits Ottó)
Kényelmetlen kényelem (r. Fillenz Ádám)
Las Meninas (r. Béres Dániel)
Squamanciation (r. Varsányi Péter)
The Wild Boar (r. Szederkényi Bella)
Way Out (r. Steinmetz Anikó)

A nemzetközi válogatás programja:

10 Buildings Away (r. Miki Polonski)
Analysis Paralysis (r. Anete Melece)
Balcony (r. Toby Fell-Holden)
Cracks (r. Koen Van Sande)
Fantasia (r. Teemu Nikki)
Glass House (r. Nicolai Berg Hansson, Erik Ivar Sæther)
Happy End (r. Jan Saska)
La femme et la TGV (r. Timo von Gunten)
Latchkey Kids (r. Elad Goldman)
Nazha (r. Remi Itani)
OS Love (r. Luc Gut)
Parent, Teacher (r. Roman Tchjen)
Small Talk (r. Even Hafnor)
Sweet Maddie Stone (r. Brady Hood)
The Rabbit Hunt (r. Patrick Bresnan)
The Reflection of Power (r. Mihai Grecu)
Timecode (r. Juanjo Giménez Peña)
Umpire (r. Leonardo van Dijl)