Quantcast
Channel: KULTer.hu
Viewing all 6748 articles
Browse latest View live

Átadták az idei Fonogram-díjakat

$
0
0

Pajor Tamás és az Ámen, Rúzsa Magdi, a Jónás Vera Experiment, a Hősök, Palya Bea és a Lóci játszik is Fonogram-díjat kapott szerda este a Várkert Bazárban rendezett gálán. Életműdíjjal Fenyő Miklóst és Nemes László hangmérnököt ismerték el.

A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MaHaSZ) által rendezett díjátadón tizenkét hazai és hat külföldi kategóriában adták át a szakmai zsűri által odaítélt Fonogram-díjakat.

Az év hazai klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele: Pajor Tamás – Ámen Fénykor (szerzői kiadás)
Az év hazai modern pop-rock albuma: Rúzsa Magdi – Érj hozzám (Magneoton)
Az év hazai alternatív vagy indie rock albuma vagy hangfelvétele: Jónás Vera Experiment – Tiger, Now! (Launching Gagarin Records & Management)
Az év hazai elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele: Belau – The Odyssey (szerzői kiadás)
Az év hazai rap vagy hip-hop felvétele: a Hősök dalcsokra – Lepörög a film / Életút / Felejtés / Ha én lennék a főnök / Legjobban / Menj tovább / Nem vagy egyedül (Gold Record)
Az év hazai hard rock vagy metál albuma: Asphalt Horsemen – Brotherhood (GrundRecords)
Az év hazai hagyományos slágerzenei albuma vagy hangfelvétele: Márió – Duett Album (ko records)
Az év hazai kortárs szórakoztató zenei albuma: Rakonczai Imre – Az éjszaka fényei (Schubert Music Publishing)
Az év hazai gyermekalbuma: Farkasházi Réka – Tintanyúl Bumm, Bumm, Bumm (Tom-Tom Records)
Az év hazai dzsessz albuma: Péter Kaszás – Infinity Project (Magneoton)
A év hazai világ- vagy népzenei albuma: Palya Bea – Tovább nő (szerzői kiadás)
Az év felfedezettje: Lóci játszik (Prime Event Management)

Idén is díjazták azon külföldi kiadók lemezeit, amelyek a hazai piacon is jelen vannak:

Az év külföldi klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele: David Bowie – Blackstar (Sony Music)
Az év külföldi modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele: Bruno Mars – 24K Magic (Magneoton/Warner Music)
Az év külföldi alternatív vagy indie rock albuma: Radiohead – A Moon Shaped Pool (XL Recordings)
Az év külföldi hard rock vagy metál albuma: Metallica – Hardwired…To Self-Destruct (Universal Music)
Az év külföldi elektronikus zenei albuma: The xx – On Hold (Young Turks Recordings)
Az év külföldi rap/hip-hop albuma: Drake – Views (Universal Music)

Életműdíjat vehetett át Fenyő Miklós, aki előtt a Group’n’Swing Hungária-egyveleggel tisztelgett a gálaesten, és szakmai életműdíjat kapott Nemes László hangmérnök.

A Fonogram-díj valamennyi kategóriában egy művészi kivitelű aranyozott mikrofon. A Fonogram – Magyar Zenei Díjat – Arany Zsiráf-díj néven – a magyar hanglemezkiadás kiemelkedő teljesítményeinek, valamint a nemzetközi hanglemezkiadás Magyarországon kiemelkedő sikerű és értékű albumainak díjazására alapította a MAHASZ közgyűlése 1992 szeptemberében. A díjra az elismerés odaítélésének évét megelőző két naptári évben Magyarországon megjelent album nevezhető.

Forrás: MTI


„Nincs többé kontroll”

$
0
0

Mar hónapokkal ezelőtt elkapkodtak minden jegyet a Kensington zenekar február 20-ai koncertjére. A bandának számos fellépése volt már hazánkban, többször megfordultak az A38 Hajó fedélzetén és a Sziget Fesztiválon is, most pedig az Akvárium Klubot hódították meg. Azonban nem csak mi rajongunk értük, a Kensington is nagy rajongója Magyarországnak.

Done with it című dalukhoz olyan videoklipet forgattak, melyet nálunk készült felvételekből vágtak össze. A zenekar gitárosával, Casper Starrevelddel és a dobosával, Niles Vandenberggel beszélgettünk a negyedik album lemezbemutató turnéjáról, magyarországi élményeikről és jövőbeli terveikről.

DSC_1428

KULTer.hu: Tavaly októberben jelent meg a Control című negyedik albumotok. Hogy alakul eddig a lemezbemutató turné? Hogyan fogadták a rajongók az új dalokat?

Casper Starreveld: Szerencsések vagyunk a visszajelzések terén, úgy tűnik, az emberek szeretik az új dalokat. A turné szinte minden koncertje telt házas. Németországban, Lengyelországban, Csehországban és Ausztriában zenéltünk ezelőtt, mindenhol nagyon jól sikerültek a fellépések, remekül éreztük magunkat. Az emberek velünk éneklik a dalszövegeket. Úgyhogy elég boldog zenekar vagyunk.

KULTer.hu: Miért éppen a Control lett a lemez címadó dala?

Niles Vandenberg: Azt gondolom, azért, mert nincs többé kontroll. Néha úgy érezzük, hogy elvesztettük.

C. S.:  „No control, how wonderful, how horrible” – így kezdődik a dal. Az album koncepciója nagyrészt ezen alapul, mert az ember élete néha fordulatokat vesz, és ezt olykor abszolút nem tudjuk kontrollálni. Szóval valahogy egyensúlyba kell hoznod ezeket a dolgokat. Ez nem könnyű, mert ha bizonyos események megtörténnek, beleragadhatsz az adott helyzetbe, ami körülvesz téged. Mint zenekar eléggé a kontroll megszállottjai vagyunk. Ez volt a központi témája az életünknek ezen a ponton, ezért úgy éreztük, így értelmet nyer a cím.


KULTer.hu: Van már terv a következő single-re?

N. V.: Mindig van terv! Egyébként nemrég forgattunk egy új klipet, ami nemsoká ki fog jönni. Nem mondhatok el róla sok mindent, de nagyon érdekes lesz!

KULTer.hu: Többször koncerteztetek Magyarországon az elmúlt években, videoklipet is forgattatok nálunk. Van esetleg olyan emlékezetes történetetek, amit szívesen megosztotok velünk?

N. V.: Fantasztikus volt, mikor legutóbb felléptünk a Sziget Fesztiválon! Egy nappal előtte pedig koncerteztünk az A38 Hajón is, már az is őrület volt!

C. S.: Emlékszem, annyira nagy volt a hőség a Szigeten, hogy mindenki levette a pólóját és azzal integetett, nagyon király volt. Mindenképpen az egyik legkedveltebb fesztiválunk a világon. Szerencsések vagyunk, mert idén nyáron visszatérhetünk. Alig várjuk!

KULTer.hu: Mit gondoltok, mitől különleges fesztivál a Sziget? Szerintetek találó név rá a Szabadság szigete (Island of freedom) elnevezés?

N. V.: Azt hiszem, először 2001-ben voltam itt, és teljesen más fesztivál volt még akkor, mint ma. Egyszerre szervezett és szervezetlen.

C. S.: Egy gyönyörű káosz! Szerintem nagyon találó név. Olyan egy hétig, mint egy kisebb város. Igazából ez elég hosszú idő.

DSC_1435

N. V.: És az is jó, hogy ennyire nemzetközi. Amúgy az egy hét tényleg hosszú idő, nem is tudom, hogy élik túl az emberek. Nekem egy éjszaka is elég és kész vagyok. De tavaly játszhattunk egy másik fesztiválon is Magyarországon (Campus Fesztivál – a szerk.).

C. S.: Igen, és nagyon érdekes élmény volt, mert egy hotelben laktunk egy olasz futballcsapattal.

KULTer.hu: Milyen célokat tűztetek ki a 2017-es évre?

N. V.: Ha befejeztük a turnét, elkezdődnek a nyári fesztiválok. Később lesz még öt fellépésünk Hollandiában.

C. S.: Az a cél, hogy minél több emberhez eljuttassuk a lemezt, mert nagyon büszkék vagyunk rá. Tulajdonképpen ez a dolgunk bandaként, hogy annyit koncertezzünk, amennyit csak bírunk, és meglássuk, hogy hol végződik ez az egész. A turnén eddig is nagyon jól éreztük magunkat, nyáron pedig sok európai fesztivál vár ránk. Rengeteg helyre eljutunk majd, aminek külön örülünk.

A fotókat Dancs Enikő Bianka készítette.

26 előadással vár az idei Deszka Fesztivál!

$
0
0

A Színházi Világnapon, március 27-én nyitja meg kapuit a XI. Deszka Fesztivál a debreceni Csokonai Színházban. Itt megvalósul a kortárs magyar drámáért dolgozók régi álma: a klasszikus színházi alkotófolyamat kiindulópontja és végeredménye ugyanott és ugyanakkor szemlélhető, tanulmányozható. Az esemény április 2-ig tart majd.

A Csokonai Színház évente megrendezett művészeti fesztiválja keretében zajlik majd a Nyílt Fórum harmadik fordulója, melyet a Színházi Dramaturgok Céhe szervez. A program az épp most születő friss magyar drámákba enged bepillantást úgy, hogy közben megismertet az alkotókkal is, másfelől pedig az érdeklődők a színpadi előadások formájában ténylegesen megvalósult kortárs magyar drámai szövegek szokásosan magas színvonalú seregszemléjének résztvevői lehetnek.

deszkafeszt

Az utóbbi négy évben, amióta a Csokonai Színház művészeti műhelye a jelenlegi felállásban szervezi a fesztivált, minden alkalommal százhúsz-száznegyven előadás szerepelt a válogatólistán, s az idei Deszka Fesztivál programjába végül huszonhat előadás került be. Mivel a válogatás ismét kiterjedt a teljes Kárpát-medencére, négy romániai, egy ukrajnai és egy szlovákiai kortárs magyar szerzőjű előadás is látható lesz az eseményen az anyaországból érkező tizenegy vidéki és kilenc fővárosi produkció mellett. Közülük egy román nyelven (Székely Csaba: Idegenek – Négy politikai gyerekdarab) egy pedig szlovákul (Esterházy Péter: Mercedes Benz). Az utóbbi előadás jelentőségét tovább növeli, hogy Esterházy Péter legutolsó színpadi műve alapján készült, amelyet kifejezetten a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház számára írt, és Magyarországon először Debrecenben lesz látható.

Az utóbbi évek során igen népszerűvé vált, kortárs magyar szerzőjű gyermek- és ifjúsági előadásokat felvonultató Gördeszka programfelületen az idén nyolc előadással találkozhatnak a nézők, közülük egy osztálytermi nevelési profillal készült (Peter), egy pedig felnőttek számára is élményt nyújtó bábelőadás (Gimesi Dóra: Az időnk rövid története).

Az elmúlt évek során a szakmai beszélgetések váltak a Deszka Fesztivál „lelkévé”, és ez az idén sem lesz másként. Az úgy nevezett „házi bölcsek” vezetésével itt kapnak komoly szakmai visszajelzést az egyes produkciók, és itt lehet megismerkedni az előadások létrejöttének titkaival. A XI. Deszka Fesztiválon Árkosi Árpád rendező, Kiss Csaba rendező, drámaíró, Láposi Terka színházpedagógus, Nánay István kritikus, egyetemi tanár és Visky András erdélyi magyar író, drámaíró, dramaturg, egyetemi tanár vállalták a „házi bölcsek” felelős tisztét.

A kötetlen beszélgetések során, amelyekbe bárki bekapcsolódhat, szélesebb esztétikai és színháztörténeti kontextusba helyeződnek az előző nap látottak, és a résztvevők nem ijednek meg a szakmai alapú vitáktól sem. És ami egy kortárs drámafesztiválon a legfontosabb: az előadások szerzőivel, dramaturgjaival és rendezőivel is a szakmai beszélgetéseken találkozhatnak a kíváncsiak. Visky András ezen kívül a fesztivál díszvendége is lesz, ugyanis a rendezvényen három előadás is látható lesz, amely a nevéhez kötődik. Munkásságát, nem mindennapi élettörténetét és alkotói univerzumának főbb elemeit egy portrébeszélgetés keretében ismerheti meg a debreceni közönség.

Závada Pál, Székely Csaba, Bartis Attila és Dragomán György írókkal is terveznek közönségtalálkozót, melyeknek levezetését − a Deszka Fesztivál és az Alföld folyóirat között egyre szorosabbá váló szakmai kapcsolat jeleként − Szirák Péter irodalomtörténész, egyetemi tanszékvezető, az Alföld folyóirat főszerkesztője vállalta.

A fesztivál előadásaira március 3-tól válthatók jegyek. Részletes programleírás a Csokonai Színház honlapján érhető el.

Támogasd bulizva a rászorulókat!

$
0
0

Napjaink egyik legüdítőbb budapesti civil kezdeményezése a Food Not Bombs Budapest mozgalom, melynek aktivistái minden hétvégén a piacokról összeszedett, kidobásra szánt, de fogyasztásra alkalmas zöldségekből és gyümölcsökből készítenek több fogásos meleg ételt a rászorulóknak. Most, a jó ügy érdekében március 10-11-én a Louder than Bombs Support Show-val készülnek, ahol a hazai hardcore, punk, post rock szcéna zenekarai játszanak, hogy zenéjükkel ők is beleadjanak a „közös üstbe.”

A FNB Budapest csoport aktivistái melegételeket osztanak rászorulók számára, akcióik pedig egyben békés demonstrációk is. Fel szeretnék hívni az emberek figyelmét, hogy koránt sincs minden rendben a szociális ellátórendszerrel, és ezzel kilépve az utcára nap mint nap szembesülhetünk, látva az aluljárókban vagy más, mélyszegénységben élő embereket. A kidobásra szánt ételek újrahasznosításával szeretnék érzékeltetni, jelentős a túlfogyasztás és a pazarlás hazánkban sem ismeretlen, olyannyira, hogy emberek tömegei élhetnének és élnek a gazdagok kukáiból. Az akcióikkal így a túlfogyasztás és élelmiszerpazarlás, illetve sokak létminimum alatt élése ellen is demonstrálnak, mert hiszik, hogy az ételhez és a hajlékhoz való jog alapvető emberi jog.

food_not_bombs_csapat2

A működésükhöz semmilyen állami, önkormányzati vagy egyéb pályázat útján megszerezhető támogatást nem kapnak, de nem is kérnek. Önkéntesek, aktivisták és szimpatizánsaik támogatásából tartják fenn és működtetik az akcióikat. A szükséges forrást pedig a minden évben megrendezett támogatóbulival alapozzák meg, ami idén is egy két napos koncertsorozat formájában valósul meg. Mindkét nap a hazai hardcore, punk, post rock szcéna zenekarai fognak játszani a Yuk BP és Dürer Kert klubokban. Csak néhány együttest említve: Anchorless Bodies, Fashion Week, Központi Hatalom, Hanøi, Tango Underground. A koncertekre a belépő, ajánlott adomány 1.000 forint.

fnb_koncertek_cover

Ami viszont újdonság, hogy idén először nem csak a koncerteké a főszerep. Március 11-én az Élesztőben hagyományteremtő jelleggel indítanak napközbeni programokat is, ami idén a Civil simogató néven fog futni, hiszen a nap témája is a civilek lesznek. Elég aktuális a téma, mikor olyan nyilatkozatok röppennek fel, mint a „Minden eszközzel el kell innen takarítani a civil szervezeteket.” Nem, ez így nincs rendben, ezért egy egész napot szentelnek a civileknek. Akik ott lesznek: TASZ, A Város Mindenkié Csoport, Pride Budapest, Kétfarkú Kutya Párt, Amnesty International Magyarország.

food_not_bombs_fozes

A Civil simogató eseményen azoknak is lesz lehetősége támogatni az FNB Budapest tevékenységét, akik nem tudnak az esti koncerteken jelen lenni, de szívesen hozzájárulnának a csapat működéséhez.

A pénteki és szombati programok részletes leírása a Facebookon megtekinthető.

Macsó a pácban

$
0
0

Egy férfias férfi igazi terepe a hadviselés. De mi van akkor, ha az élet más területein is csak a győzelem és a vereség alternatíváiban tud gondolkodni? Jászberényi Sándor új novelláskötete, A lélek legszebb éjszakája kapcsán ennek is nyomába eredhetünk.

Jászberényi Sándor közel-keleti haditudósító, sajtófotós és író első (Az ördög egy fekete kutya és más történetek) novelláskötetéről három éve még nem vett tudomást a hazai kritikai közvélemény. Pedig a kötet nemzetközi fogadtatása kedvező volt, hét országban adták ki. Lehet, hogy ebből is okulva a szerző pár hónapja megjelent új novelláskötetéről már elismerően írtak. Dicséretet nem csupán a hideglelős vagy szokatlan témáival – a közel-keleti háború, az afrikai nyomor és prostitúció vagy a kábítószeres víziók, hallucinációk ábrázolásával – érdemelt ki az új könyv, A lélek legszebb éjszakája, hanem drámai jeleneteivel, klasszikus novellaszerkezeteivel és mesteri történetvezetésével is. A többé-kevésbé elismerő vélekedésekkel szemben azért maradtak kételyeim a kötet szépirodalmi értékeit s valóságvonatkozását illetően. Vajon szerzője nem él-e túlzott leegyszerűsítésekkel, és általuk nem erősíti-e meg olvasóit olyan szokványos, sőt divatos viselkedési módokban, melyeket a realisták Flaubert-től Hemingway-ig, Császár Istvántól Raymond Carverig önveszélyesnek láttattak?

51026_jaszberenyialeleklegszebb

Mielőtt kételyeimet megosztanám, tartozom annyival Jászberényinek és kötetének, hogy leszögezzem: remek novellák vannak a könyvben, s ezek a realista hagyományoknak megfelelően a legnyersebb valóságról szólnak fotografikus és fonografikus hűséggel. Általában meghökkentő az indításuk, csattanós (igaz, helyenként kimódoltan csattanós) a zárásuk, s az információkat is feszültségkeltőn, fokozó jelleggel vagy kellő késleltetéssel adagolják. A szituációk pedig az esetek többségében önmagukban is izgalmasak. A kutya kölyke például drámai közelképet ad a kairói utcagyerekek életéről és a gyermekviadalokról. Főhőse, Kisoroszlán halálos sérülést kockáztat az őt befogadó (és viadalokra benevező) gazdájáért, no meg a kishúgáért. A szerző nem facsarja a könnyeinket, csak gondosan felkészít becsület és jóság szükségszerű vereségére a nyomor világában. Megrendítő A pávaangyal alaphelyzete is. Az Iszlám Állam ellen harcoló kurdokra minden egyes falujuk visszafoglalásakor füstölgő tömegsírok várnak. Mert a dzsihádisták nem hagynak maguk után élőket. Egy ilyen háttérhez viszonyítva a főtörténet, a kurd katonák bajtársiasságának példázata mindössze elégikus ellenpont lehet a természeti katasztrófák elemi erejével ható emberi kegyetlenséghez.

Van még jó néhány megrázó írása Jászberényinek (Megölni egy arabot, Tél az ígéret földjén, Isten országa úton van felénk), de ezekben már érzek némi újságírói didaktikusságot. Mert nem hinném, hogy az olvasó szájába kellene rágni, hogy az európai jogrend alkalmatlan a háborús adok-kapok szabályozására. Az olvasó – szemben a Megölni egy arabot narrátor szereplőjével – nem kiált a genfi konvenció után, ha egy kurd városba fegyverrel beszökő, angolul kifogástalanul beszélő arab tizenéves az életéért könyörög. Rábízza a fiú sorsát a város katonai vezetőjére. Ez esetben az olvasónak nem is kell revideálnia a nézeteit, ha ugyanez a siheder feltűnik az ISIS egy korábbi videóján – magasba tartva egy jezidi nő levágott fejét.

A fenti történetek hitelességét (a térségből érkező híreken túl) az első személyű elbeszélés szavatolja. Ő, Maros Dániel (fotós és haditudósító) a háborús írásokban többnyire a tanú, a szemlélődő kívülálló pozíciójából mesél. Ezekben a szövegekben a figurák egydimenziósak, társas kapcsolataik is elnagyoltak, ám az olvasó mindezt az adott szituációkban nem veszi rossz néven, mert a lehetséges cselekvések köre nem függ a szereplők személyiségétől vagy az egymáshoz való viszonyuktól. Tetteiket egy rajtuk kívül álló erő, a háború határozza meg.

27886_jaszberenyisandor

Más az elvárásunk a könyv nagyobb részét kitevő személyes jellegű írásokban (a könyv alcíme ezekre utal előre: Történet álmatlanságról és őrületről). Itt már szívesen látnánk árnyaltabb jellemrajzot és az interperszonális kapcsolatoknak teljesebb körű megjelenítését, ám Jászberényi nem változtat a metódusán. Pedig a narrátor, Maros Dániel ezúttal már nem a közel-keleti krízisről tudósít, hanem a saját válságáról: házassági kudarcáról és annak következményéről, a krónikus álmatlanságról. Inszomniáját okozhatná a háborús stressz is, hisz idegpróbáló, életveszélyes munkát végez, ám elmondása szerint ő kizárólag amiatt szenved, hogy a tőle 3500 kilométerre élő felesége, Rebeka elhagyta. Hogy miért, az nem derül ki. A férfi törli a múltat, abból csak azt őrzi meg, ami őmellette szól. Például hogy négy évig tartotta el a feleségét, aki most hálátlanul zsarolja a közös gyerekükkel. Mert magával vitte. Az álmatlanság ellen Maros Dániel whiskyt nyakal, altatót szed, ópiumot szív, chatlevelet rág és szudáni meg kongói prostituáltakkal kufircol. Szegény! – mondanánk némi iróniával, merthogy az egyszerű olvasó mindebben nem terápiát, hanem hedonista élvezkedést lát, amely ráadásképpen meghozza a hős számára (az egyébként általa is óhajtott) erkölcsi lenullázódást, az író számára meg egy trendi macsó (egy ingerült, cinikus és agresszív figura) megteremtésének a lehetőségét.

Úgy vélhetnénk, hogy Jászberényi egy olyan fiatalember szatirikus portréját rajzolja meg, akit ha kudarc ér, másokat hibáztat, dühöng és bosszút forral. Például egy szerencsétlen prostituálton veri le azt, amit a feleségén szeretne (Dögevő). Szatíráról azonban szó nincs: se gúnyt, se iróniát nem érzékelünk e személyes írásokban. (Ez a hangnem csak a Marhanyelv című karcolatban tűnik fel, ám ott kívülálló az elbeszélő.) Az énelbeszélésekben szentimentálisan önsajnáltató a narrátor hangja, a maga erkölcsi és fizikai széthullását szenvedéstörténetként adja elő, miközben a felelősséget olyan személy vállára helyezi, akit elmulaszt bemutatni. Leírásából csak az derül ki, hogy a hűtlen asszony olyan, mint a háború. Kifordítja az embert önmagából, demoralizálja, idegeit szétzilálja. A szerelemnek és a nőnek a démonizálása romantikus-szecessziós hagyomány, a realistáktól távol áll. A mindennapi vélekedésben és a populáris kultúrában viszont annál népszerűbb az ilyen misztifikáló leegyszerűsítés. Közhelyekhez igazodik a szerző akkor is, amikor hősét kimenti a szerelmi pszichózisból. Ehhez elegendő lesz egy újabb nagy erejű impulzus a külvilágból: felbukkan egy másik nő (Petra), vagy egy társ átvállalja a hőstől a virrasztás ódiumát. (A lélek legszebb éjszakája és a Valaki virraszt érted című novellákban történik ilyesmi.) Ha már a szegény hős képtelen az önmegváltásra (azaz vágyainak és viselkedésének a korrekciójára), hozzon áldozatot érte valaki más. Sajnos arról már nem tud az elbeszélő és az író, hogy az áldozathozók egy idő után menekülőre fogják, vagy ellenségessé válnak pártfogoltjukkal szemben. (Persze akkor is folytatni lehet a jó kis játszmát: engem mindenki elárul.)

Ahogy már az eddigiekből is kitűnhetett, a személyes történetfragmentumok élettörténetté, sőt fejlődéstörténetté állnak össze a kötet második felében. A zárónovellában, a Varjúlevesben Maros Dániel már egy ideális apa, a békés családi idillhez (egy háromnapos láthatás keretei közt) minden kellék adott: gyermeki bizalom és engedelmesség, gyermekét féltőn nevelgető, jó szándékú apa-én, a történetben magában pedig happy end és okítás a cigányok iránti tiszteletre. És hogy a szerző a művelt olvasónak még külön gesztust is tegyen, egyúttal példaképe, Hemingway iránti tiszteletét is kifejezze, a Varjúlevest Jászberényi az Indiántábor mintájára alkotta meg. Rájátszik a híres Hemingway-novella jellegzetes motívumaira (születés, halál, út, utazás, átmeneti napszakok, fehérek-indiánok ellentéte), a szereplők elnevezésére (Nick apja – Kristóf apja, George bácsi – Laci bácsi) és követi az Indiántábor szerkezetét. Idéz is belőle, igaz, nem szó szerint: „Nagyon sajnálom, hogy elhoztalak, Nickie”– hangzik el ott, emitt pedig: „Sajnálom, nem kellett volna magammal hozzalak.” (254.) Csakhogy a Hemingway-novellára való tudatos rájátszás egyáltalán nem kedvez Jászberényi szövegének. Hemingway a maga írásában egy valódi drámával szembesít bennünket (ahol élet fakad, ott van a halál), s ő az apai példamutatás és jó szándék meghiúsulásáról ír. Hemingway tudhatta azt, amit Esterházy: „ami az apaságból megtanulható és jószándékkal, érzékenységgel teljesíthető, az mind nem érdekes” (Harmonia Caelestis, 564.).

Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája – Történet álmatlanságról és őrületről, Kalligram, Budapest, 2016.

Borítófotó: ekultura.hu

Emlékének

$
0
0

Azt kérdezed, hogy milyen Göttingenben az időjárás? Éppen a hangulatomhoz illő: szeles, esős, sötét. Nincs kedvem semmihez. Azon morfondírozom, vajon azért hallunk-e ennyi halálesetről, öngyilkosságról, amelyek a családi, baráti vagy szakmai köreinkben történnek, mert nagyjából 4-5 éve, amikor igazán elterjedtek az okostelefonok, volt egy információs boom is? Esetleg tényleg megváltozott, elveszett valami? És a halál csak néz, nemtörődöm módján, és kipiszkálja körme alól a koszt.

Úgy rémlik, múlt kedden kezdődött, mert szerdán már az érdekelt, hogy minél kényelmesebben öltözzek fel, és nem az, hogy jól fogok-e kinézni vagy sem… De talán a keddet végigaludtam és hétfőn kezdődött… Azzal, hogy belenéztem a tükörbe, és ahogyan tükröződtem, egy fáradt, öreg arc nézett vissza rám. Olyan élethűnek tűnt, aztán ahogy jött, el is ment, s itt hagyta maga után a hiányt. Valami megmagyarázhatatlan szorongás tört rám… Lehetek bármilyen távol, nem menekülhetek el mindattól, ami történt, ami van, és ami már nincs. Mégsem találom a szorongás okát. Annyira sok élmény volt benne, annyira sok érzés, hogy nem tudtam és most sem tudom szétszálazni… Csak félelem, Csak reszketés, Csak görcsök, Csak félelem mindentől, tegnapoktól, mindig Csak félelem, mitől Csak féltem, mind eljön újra majd…

Már nem bírtam tovább, sírva jöttem a vaksötétben hazafelé, este 9 is elmúlt. Az emberek itt sem különbek, mint máshol: megnéztek, de zavartan továbbálltak. Igazuk volt és én sem szeretettem volna rájuk aggatni a bajaimat. Rohantam haza, fel a lépcsőn, babráltam a zárral, alig nyílt az ajtó, szinte beestem a lakásba. Gyorsan a szobámba, nehogy a házi néni megkérdezze, hogy „nah, wie geht’s dir?” – ezzel a gondolattal csuktam magamra az ajtómat…

Egyszer el akart nyelni, aztán kiköpött a tó… Az irodájában üldögéltünk, úgy mondta franciául, hogy mi a véleménye. Születtem. Itt vagyok. Felnőttem. S mire? Megint franciául válaszolt. Nem tudok franciául – mondtam. Nem tudok magyarul – mondhatta ő, mert a válaszában szerepelt a ne és a hongrois. Kint eleredt az eső, köddé vált… Megint csöpögni kezdett a radiátor. A falnak fordultam, nem bírtam kinyitni a szemem. Az élet, barátaim, unalmas. Nem kellene ezt mondanunk. Végtére is ragyog az ég, a tenger sóvárog, meg mi is ragyogunk és sóvárgunk… Ezt motyogtam félkómásan, még az esti gyógynövényes nyugitabletták hatása alatt. Nem bírok rendesen megtanulni egy verset, nem bírok rendesen verset sem írni, de teli van a fejem idézetekkel. Befészkelik magukat a gondolataimba és nem akarnak kimászni onnan.

Pénteken beszéltünk a professzor úrral. Nem érdekel, hogy mi történt a költőkkel. Vagyis irodalmárként nem, emberként igen, nem mintha ezt szét lehetne választani… Tudom, hogy öngyilkosok lettek, hogy nehéz sorsuk volt, de szeretném a verseiket kirángatni a kontextusukból, amennyire csak engedik magukat kirángatni. Persze, hogy valami újat szeretnék mondani, de ez mégsem pusztán irodalomelméleti hóbort. Ha ki is kerülnek a kontextusukból, bekerülnek az enyémbe. Ez még jelent valami kapaszkodót. Sok mindentől megment, úgy hiszem. Bántani a négert, és elkerülni a zsidót. Ez a tanrend – olvasom Shapiro egyik versét. Úgy tűnik számomra, hogy valamiféle várat és védőgátat épít versekből. Jól teszi.

Mert valami már nincs. Van helyette félelem, szorongás, feszültség, ki akarok szállni, hagyjatok, indulatok, elhallgatás, eltávolodás, eltávolítás, megölni, akit szeretünk, veszteségek, megromlott kapcsolatok, kétszínűség, kártékony hiszékenység, teperés, tolakodás, egymás figyelmen kívül hagyása, meg nem értés, a közelség hiánya, hazugságfolyam, lopás, kirekesztés, ki a hibás?, te vagy a hibás, ők a hibásak, én nem, mi nem, verbális erőszak, méltánytalan voltál, eszközként használtad a másikat, diktatórikusan elhallgattál.

Lehet, hogy valami tényleg megváltozott, lehet, hogy tényleg negatív előjelet kaptak a dolgok. Azt kérdezed, hogy milyen Göttingenben az időjárás? Éppen a hangulatomhoz illő: szeles, esős, sötét. Nincs kedvem semmihez. Néha, a könyvtárban, a katalóguscédulák között még kisüt a nap.

Borítófotó: Pexels

Kiosztották az idei Magyar Filmdíjakat

$
0
0

A martfűi rém című alkotás nyerte el a legjobb játékfilmnek járó díjat a Magyar Filmhét vasárnap esti gáláján.

A legjobb filmnek járó díjakat öt kategóriában – játékfilm, tévéfilm, dokumentum- és kisjátékfilm, valamint animációs film – kategóriában osztották ki. A legjobb színészi teljesítményt, forgatókönyvet, rendezést a játékfilmek mellett a tévéfilmek között is külön díjazta a Magyar Filmakadémia tagsága. A játékfilmes kategóriákban A martfűi rém összesen 9 díjat nyert, míg a Tiszta szívvel 5 elismerést kapott.

magyarfilmdij2

Játékfilm kategória: A martfűi rém – producer: Ferenczy Gábor, Tőzsér Attila (Big Bang Media)
Játékfilm női főszereplő kategória: Szamosi Zsófia (A martfűi rém)
Játékfilm férfi főszereplő kategória: Thuróczy Szabolcs (Tiszta szívvel)
Játékfilm rendező kategória: Sopsits Árpád (A martfűi rém)
Játékfilm forgatókönyv kategória: Till Attila (Tiszta szívvel)
Játékfilm operatőr kategória: Szabó Gábor (A martfűi rém)
Játékfilm női mellékszereplő kategória: Ónodi Eszter (Halj már meg!)
Játékfilm férfi mellékszereplő kategória: Fekete Ádám (Tiszta szívvel)
Játékfilm maszkmester kategória: Kriskó Ancsa (A martfűi rém)
Játékfilm smink kategória: Gerő Szandra (Tiszta szívvel)
Játékfilm jelmez kategória: Szakács Györgyi (A martfűi rém)
Játékfilm látványtervező kategória: Dévényi Rita, Sopsits Árpád (A martfűi rém)
Játékfilm hangmester kategória: Zányi Tamás (Jutalomjáték, Tiszta szívvel)
Játékfilm vágó kategória: Kovács Zoltán (A martfűi rém, Hurok)
Játékfilm zeneszerző kategória: Moldvai Márk (A martfűi rém)

Animációsfilm kategória: LOVE (rendező: Bucsi Réka)
Kisjátékfilm kategória: Mindenki (rendező: Deák Kristóf)
Dokumentumfilm kategória: Soul Exodus (rendező: Bereczki Csaba)

Tévéfilm kategória: Szürke senkik – producer: Lajos Tamás (Film Positive Productions)
Tévéfilm rendező kategória: Kovács István (Szürke senkik)
Tévéfilm forgatókönyv kategória: Tasnádi István (Memo)
Tévéfilm női főszereplő kategória: Kerekes Vica (Tranzitidő)
Tévéfilm férfi főszereplő kategória: Kovács József (Szürke senkik)

Közönségdíj: #Sohavégetnemérős – producer: Lévai Balázs (Select)

Forrás: MTI, borító: Balogh Zoltán/MTI

A megalázottság nem emlék – tudás

$
0
0

Magyarországon az oktatási rendszer személyközi (tanár-diák, tanár-tanár, valamint nem elhagyhatóan diák-diák) viszonyainak intézményes jellegén a poroszos struktúra hierarchiájának és a Kádár-korszak retorikájának visszataszító kevercse tükröződik. Nehezen cáfolható, hogy az iskola mint a társadalomba való betagozódáshoz vezető melegvizes kismedence mindent megtesz, hogy a nyugati típusú, szociális és közéleti felelősségvállalásra épülő polgári demokrácia hazai kiépülését ellehetetlenítse.

Ennek alátámasztására talán elegendő azt az örökérvényű igazságként feltüntetett képtelenséget megvizsgálnunk, mely szerint az iskolában nem politizálunk – már a mondatszerkezet önmagában hű egy jól funkcionáló kádári kiskáder példamutató retorikájához. Az oktatás mindennapjainak látszólagos liberalizálódása ellenére, amellyel párhuzamosan a miniszoknya viselése és a körmök kifestése ugrott egy T-nyi kategóriát, a probléma hihetetlenül komplex, az iskolarendszeren messze túlmutató maradt, a reflexek és berögződések a felszín alatt tovább élnek, a társadalom pedig a kétezres évek oktatási reformjait papírszélre tolva ismét szívesen akklimatizálódik az örömmel viszontlátott, régi mechanizmusaihoz.

250

Deák Kristóf Mindenki című Oscar-díjas kisfilmje pedig fogja magát, és ízlésesen, közérthetőségre és mértékletességre törekedve beleáll a kérdésbe. Eleganciával és kellő mértékű nagyvonalúsággal kibányássza a megmérgezett iskolarendszerünk legelemibb és legemberibb tanulságát, a minden szférára kiterjedő, a bagatellben is (és talán ott a leginkább) megélhető elnyomatás, megtöretés és mindebben bűnrészessé válás gyermeki tapasztalatát. Teszi mindezt a film huszadik percéig – utána pedig vesz egy mély levegőt, majd megcsonkítva és illegitimálva önnön érdemeit és teljesítményét hazudik bele a saját nézőinek az arcába. Oda üti be a kést, ahol a legjobban fáj. Ott hamisít meg egy világot, ahol a fentebb vázolt élmény lüktető sebe ég – életkortól függetlenül, ha az emberből még nem sikerült kiölni az igazságérzetét és az öntudatát. A magyar iskolarendszer minden fasiszta bűnének tapasztalata kiált akkor a tátikázó gyerekekre: hazugság.

20170126007

Kapcsoljunk vissza pár fokozatot. Bíráló hangnemű kritikák (jelen szöveg megírásáig: 444.hu, hvg.hu) főként filmesztétikai szempontokra hivatkozva ítélték meg a Mindenki minőségét. Főként a következetlensége, egysíkúsága, kidolgozatlansága és gyermetegsége alapján állították: Deák Kristóf alkotása nem jó film. Bár pontos meglátásokról van szó, véleményem szerint elterelik a figyelmet a Mindenki központi fonákságáról. Balavány György szerint ez a „tézisfilm” realista dráma akar lenni, de a tündérmesék szintjén mozog – ezt minimum kétségesnek tartom. A hangulati és képi kidolgozottság, valamint a sematikus karakterek, szituációk pontosan a kettő (dráma, mese) vegyítésére törekszenek. Így lesz az utolsó kóruspróba-jelenet a felnőttben a gyermeket eltaláló, egyetemes, tiszta katarzis. Ugyanis való igaz, tézisfilmről beszélünk, a tézis viszont eddig a jelenetig elég szilárd lábakon áll, hozzá illő megvalósítással. A kidolgozott tézis meghamisítása, elhazudása a zárlatban – mi, ha nem ez jelenti a tézisfilm abszolút bukását?

540776583

„Az élet nem mindig igazságos, Lizácska” (az igazságosság diskurzusának ellehetetlenítése), „nem mindenki olyan szerencsés, mint te” (szociális bűntudatkeltés), „szerinted igazságos lenne, ha csak a szerencsések lehetnének itt?” (hazug szociális igazságképzés), „gyerekek, akkor kinek mondtam azt, hogy ne énekeljen hangosan?”, „látod, ez meg mire volt jó?” (kétoldalú megalázás, bűnbakképzés), „a te szép hangod is jobban hallatszik”, „az igazságos lenne, ha valaki csak gondolhatna egyet és megfoszthatná a többieket ezektől a jó dolgoktól – pont te, akinek ilyen szép hangja van?” (végső megtörés, mosoly, vállveregetés – ne aggódj, melletted vagyok ám). Fájóan pontosan zongorázza végig a jelenet az elnyomás és megtörés soha elkopni nem tudó billentyűit. Ne feledjük, egy énekkar próbáján vagyunk (bagatell), mégis egy olyan minta rajzolódik ki, amely mindnyájunk számára ismerős, megtapasztalt. Nem emlékszünk rá, hogy így volt valamikor, hanem tudjuk, hogy így van, mindig és mindenhol. A megalázottság nem emlék – tudás.

mindenki1

Innen zuhanunk alá. A film zárlata szerint a harc, az ellenszegülés struktúrája: kollektíva vs. individuum, nép vs. despota, elnyomottak vs. elnyomó. Nem a giccs, az inkonzisztencia vagy a képtelenség miatt válik bűnössé a Mindenki befejezése, hanem mert úgy akar igazságpéldázattá válni, hogy önmaga addigi igazságát nyomja el, pontosabban visszatuszkolja a mélybe a felszínre rántott és bemutatott hazugságot, amely alapján az kirajzolódott. Az elnyomó ugyanis nem a tanárnő, hanem a szisztéma, melyben mindenki csak fogaskerék. A küzdelem nem realizálódhat személyek, individuumok között, az ellenállás egyetlen lehetséges struktúrája: egyén vs. rendszer. Bárkinek is szegülünk ellen, mindig a rendszerrel vívjuk a harcunkat. A harc alapélménye: a rendszer kastélyként feszül felettünk, mindenki csakis a rendszer manifesztációjaként értelmezhető. A tanárnő nem személyénél fogva legyőzhetetlen, a végtelen, fraktálszerű struktúrába való mozdíthatatlan beágyazódottsága miatt az. Mit tehet az egyén? Realizál, ellenszegül, elbukik. Ha mégis úgy tűnik, mintha győzedelmeskedett volna, az mindig csak a rendszer által támasztott, bénító illúzió. Így vagy úgy: elpusztul vagy betagozódik.

Ez a kafkai-kertészi léttapasztalat következik az utolsó kóruspróbából – ennek a tudatos nem-vállalása teszi a Mindenkit hazuggá, önmegrontóvá. Másrészről: mint gesztus- vagy tézismű csapja be a közönségét, hamis példát állít. Súlyos állítás, de vállalom: metaszinten az általa kritizált rendszer kiszolgálójává és éltetőjévé válik. Egyetlen reményem, hogy az a több tízezer gyerek, akinek majd ezt a filmet az iskolában levetítik, tudni vagy inkább érezni fogja: végső soron mégis becsapják őket.

Mindenki, 2016. Írta és rendezte: Deák Kristóf. Szereplők: Szamosi Zsófia, Gáspárfalvi Dorka, Hais Dorottya. Gyártó: Meteor Filmstúdió.


Magyar filmet díjaztak Portóban

$
0
0

A legjobb forgatókönyv díját nyerte el Az állampolgár című, Vranik Roland rendezte magyar film a hétvégén zárult Fantasporto filmfesztivál Rendezők Hete (Semana dos Realizadores) programjában – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

A forgatókönyvet Vranik Roland és Szabó Iván (Viharsarok, Hacktion), az SZFE tanára közösen írta.

A megrázó szerelmi történet amatőr színészekkel, minimalista eszközökkel és sok humorral mutatja be egy másik országba való beilleszkedés emberi oldalát. A Bissau-Guineából származó és 30 éve Magyarországon élő Cake-Baly Marcelo, a miskolci színház színésznője, Máhr Ágnes és az iráni Shekari Arghavan főszereplésével készült alkotás a Popfilm produkciója.

Az állampolgár jelenleg is látható a hazai mozikban a Mozinet a forgalmazásában.

A mintegy 200 filmet felvonultató portói filmfesztivált idén 37. alkalommal rendezték meg.

Forrás: MTI

Külföldi zenészek erősítik idén a Bánkitót

$
0
0

A Bánkitó Fesztiválon már nem csak a megszokott magyar együttesek fogják július 12. és 15. között a tó környékét élettel megtölteni. Idén többek között olyan külföldi zenekarokkal bővül a fellépők listája, mint a német The Pictures vagy a brit Slaves.

A Bánkitó ebben az évben az észt Intsikurmu fesztivállal és a BUSH-sal (Budapest Showcase Hub) együttműködve állítja össze a fellépők listáját.

A Slaves nevű két fős formáció lesz az idei fesztivál húzóneve, ők a ‘70-es évek brit punk hőskora mellett a garage-ból és a HC-ból is merítenek egy kicsit, hogy a Bánkitóból Punkitó legyen egy éjszakára. A The Picturebooks ugyancsak egy duó, és bár pirotechnika nem lesz, a belőlük áradó rock and roll és blues remélhetőleg megteszi a hatását.

Észtországból az Argo Vals Band érkezik az idén 9 éves Bánkitóra spacegitárral és szétdelayezett improvizációval. Az egyik legmeglepőbb zenekar a fesztiválon pedig az izraeli A-WA lesz. A három nővér a jemeni népzene hagyományos témáit keveri a hip hoppos tánczene elemeivel valahol M.I.A és a Major Lazer között.

Mint minden évben, a magyar vonalról most is érkezik majd a Middlemist Red, akiknek legutóbbi albuma tavaly több toplista elejére befért. Mellettük szintén fellép a Zságer-Genser páros Changing Grey Live-ra keresztelt elektronikus liveactje is. Ugyancsak a hazai visszatérők táborát erősíti a Bohemian Betyars, az Anima Sound System, a Zagar és a Panel Surfers is.

Az új elektronikus zenei színpadon fellép a Route8 és Imre Kiss mellett az orosz Doyeq élő szettje is. Ott lesz a makrohang, az UFFALO STEEZ és a Buster Keaton (UK) is.

A Bánkitó Fesztiválra március 15-ig lehet kedvezményes áron bérleteket vásárolni.

Borító: Szemerey Bence / Bánkitó Fesztivál

A dohánysütés fortélyai

$
0
0

Milen Ruszkov könyvének első mondata annyira meglepett, hogy nem volt kérdéses: azonnal megveszem. Kicsit féltem ugyan, hogy az ütős kezdés után hogyan fog folytatódni, de mind a 330 oldala meggyőzött arról, hogy egy remekbe szabott pikareszk regénnyel bővült a könyvtáram.

A műfajnak önmagában még nem lenne követelménye, hogy feltétlenül a felvilágosodás tájékán játszódjon, ám Ruszkov a XVI. század végére helyezi a történetet, miközben persze nagyon sok párhuzamot fedezhetünk fel a saját korunkkal. A regény elbeszélője Guimares da Silva, Monardes doktor tanítványa, akivel az újvilág mágikus erejű csodaszerével, a dohánnyal gyógyítanak. A „herba panaceában” rejlő lehetőségek határtalannak tűnnek: jó fejfájás, ínygyulladás, nátha, rossz szájszag ellen, remekül beválik kelések vagy akár bélféreg esetén, szerelmi bánat enyhítésére, sőt halál ellen is. Már a felsorolásból is látható, hogy számos alkalommal fogja olvasóját nevetésre ingerelni a könyv. Ruszkov a különböző „betegségek” szerint tagolja fejezetekre a regényt, hiszen Guimares az „utolérhetetlen szubsztancia” áldásos gyógyerejét szeretné bemutatni a különböző esetleírásokkal. Mivel minden „kezelés” más és más helyszínhez köthető, a „kalandok” pedig laza szerkezetet alkotnak, ezzel eleget is tesz a pikareszk regény műfaji sajátosságainak.

ruszk110_medium

Ruszkov ügyesen lavírozik a kor és a helyszínek adta lehetőségek között. Hőseink mindenkivel találkoznak, aki említésre méltó ebből az időszakból: Lope de Vegával, Cervantesszel, a spanyol király II. Fülöppel együtt vacsoráznak az Escoriálban, valamint Benjamin Jonsonnal néznek meg egy Hamlet-előadást Londonban. Ezzel egyidejűleg mester és tanítványa a cigarello füstjében gyakran elfilozofálgat az orvoslásról, a hatalomról, a természetről, de legfőképpen a pénzről és az üzletről. „A világ nagyon, de nagyon egyszerű, szokta mondogatni Monardes doktor. Ezek viszont nem tudják elviselni az egyszerűséget, és folyamatosan kitalálnak mindenfélét, hogy vakítsák vele az embereket. És, persze, vannak a svihákok, akik hasznot húznak belőle. Kitalálják a hülyeségeiket, amiket, jelzem, az esetek túlnyomó többségében már ezerszer kitaláltak előttük, majd úgy hirdetik jobbra-balra, mintha az lenne maga a meztelen igazság. Pedig dehogy az.” (282.)

A narrátor, Guimares da Silva egyébként portugál származású, a „da Silva” nemesi előnév Monardes doktor kívánsága volt, hiszen így gond nélkül mutathatta be őt a spanyol orvos asszisztenseként. Arról, hogy az elbeszélő gyakornoki élete előtt mivel foglalkozott, csak apró utalásokat találunk, de annyi gyanítható, hogy nem teljesen tisztességes úton, pláne nem kemény munkával kereste meg a napi betevőt. Guimares da Silva tehát Monardes doktor „teremtménye”, és ez fordítva is igaz, hiszen a tanítvány jegyzi le mestere minden ténykedését. A narrátort egyértelműen a haszonszerzés érdekli: nemcsak azért szegődik el a doktor mellé, hogy tanuljon tőle, hanem a pénze miatt is. A regény végén ugyan elhangzik egy fogadalom: „Meggyógyítalak – gondoltam magamban –, egytől egyig meggyógyítalak benneteket.” (335.), de ez is csak arra utal, hogy felismeri a helyzet nyújtotta lehetőséget. Monardes esetében viszont végig nyitva marad a kérdés, hogy egy ügyes sarlatánnal állunk szemben vagy egy szenvedélyes orvossal. Itt újfent felvetődik a kérdés, mit tanul Guimares a doktortól: gyógyítást vagy professzionális csalást?

bolgar-elsokonyves

Milen Ruszkov méltán nyerhetett már el több bolgár és nemzetközi irodalmi díjat, nemcsak ezzel a könyvével, hanem a 2011-es Orom című regényével. Krasztev Péter fordítása minden ízében élvezetessé teszi a művet. Ha szabad ezt megjegyeznem, a Nyakig a természetben stílusa rendkívül egyértelmű, racionalista, a metaforikus írásmód leghalványabb jelét sem fedezhetjük fel benne. Az irónia és a szarkazmus viszont különösen pikánssá teszi a szöveget. Remélem, nem kell hosszú éveket várni egy következő Ruszkov-regény magyar megjelenésére!

Milen Ruszkov: Nyakig a természetben, fordította Krasztev Péter, Typotex, Budapest, 2016.

Borítófotó: Litera

„…és akkor utazás van”

$
0
0

A közönség álltó helyében hátradől, és akkor utazás van – fogalmazta meg a Kutya Vacsorájának esszenciáját az együttes frontembere, Varga Livius, miközben az „anyazenekara”, a Quimby próbatermének kultikus falai közé telepedtünk. A rendhagyó körülmények fokozása érdekében, illetve hogy még inkább betekintést nyerhessünk az általuk kotyvasztott „exkluzív zenei labor” működésébe, Köles István Junior Skype-on csatlakozott hozzánk. A többiek sajnos nem tudtak eljönni, kettőjükkel beszélgettem a készülő új lemez rejtelmeiről, az improvizációról, a természetvédelemről és a tagok egymáshoz fűződő viszonyáról.

KULTer.hu: Ha olvasok rólatok, gyakran a nagymama kerül szóba először: neki köszönhető a zenekar elnevezése. Megszerette a zenéteket?

Varga Livius: Nem, ő egyáltalán nem hallgat ilyen típusú muzsikát, maximum templomi zenéket. Viszont azzal képben van, hogy zenész lett az unokája, amitől egyfolytában féltett. Helyettem is megvan az egzisztenciális szorongása. Erre vonatkozik az a bizonyos mondat: „Még egy zenekar? Az olyan, mint a kutya vacsorája!” Ő hagyományosabb pályát szánt nekem.

livius (19)

KULTer.hu: A családjaitok indítottak el titeket a zene felé? Volt egy ilyen „anyatej-feelingje” a dolognak?

Köles I. Junior: Nálam eléggé, édesapám jazz-szaxofonista volt, sokat játszott otthon, előszeretettel ijesztgette a gyermekeit szaxofonnal. Öcsém, Köles Márk is jazz-zenész, dobol, most a Kodály Methoddal foglalkozik, a húgom, Köles Eliza énekesnő. Természetesen szörnyű érzés, hogy egyikünk sem egy befektetési bankár, így kénytelenek vagyunk egymás hátának vetni magunkat.

V. L.: Nálunk nótafák voltak az ősök, polgári foglalkozással. Dolgoztak, közben hatalmas nép- és műdalkincseket őriztek a fejükben. Már az ükapám is és apám is vitte a prímet nótázásokkor, ezen nőttem fel. Zenei általánosba kerültem, gitárórára utolsó pillanatban ment beíratni apu, végül úgy jött haza, hogy „gitáron nem volt hely, beírattalak dobra, jó lesz?”. Mondtam, hogy jó lesz, és úgy maradtam. Jött az Amerika-fellángolás, pár haverral kimentünk érettségi után. Onnan hoztam kongákat, így kerültem az ütőhangszeres világba.

KULTer.hu: És ti ketten hogyan ismertétek meg egymást?

K. I. J.: A Quimby még nem volt befutott zenekar, Gyulán kábé tíz ember előtt koncerteztek a srácok. A pultnál szomorkodtak, kérdeztem, hogy miért lógnak az orrok. A koncert bevételéből tervezték fizetni a szállást. Így alakult, hogy a Quimby átugrott hozzám Békéscsabára, zenélgettünk, és egyszer csak egy bandában voltunk. Később terrorizáltam Liviust, hogy mindenképp benne akarok lenni a Kutyában, és ő nem tudott nekem nemet mondani.

V. L.: Miközben festettük legifjabb gyermekének szobáját, Gerdesits Ferivel azon gondolkoztunk, hogy csináljunk már egy zenekart, amiben erős hip-hop lüktetések vannak. Junior telefonált, én meg mondtam, hogy zenekart alapítunk. „Kihagysz, megöllek!” – jött a válasz. Sok dolgot tőle tanultam kongán, egyértelmű volt, hogy nagyon jól fog kijönni, ha csatlakozik.

livius (2)

KULTer.hu: Meg az is, hogy ilyen sok zenei világot össze tudtok mixelni. A zenei ízlésetek mennyire hasonló?

K. I. J.: Hatan hétféle zenét hallgatunk. Kerülőutakon mindig eljutunk ugyanazokhoz is, de ugyanabban a fázisban ritkán járunk. Mikor Feri ősrockot hallgat, én biztos valami kortárs jazzt.

V. L.: Van egy automatizmus, amit tudunk a másikról, hogy a zenék alapján, amiket hallgat, mi mindent tud behozni. Mikor egy basszustéma alakul, vidáman biztatjuk Lacát, hogy „olyat játsszál, mint a Hairben!” Nemes Zolikának elképesztő a műveltsége a boogie-woogie zongorában és a New Orleans-i ősi blues-keverékében. Mindenkinek ott van a zenéjében Afrika, az ősgyökerek. Amikor zenélünk, természetes, hogy csak utalnod kell irányokra, és a másik máris érti. Nagyon magas hőfokon működik A Kutya Vacsorája.

KULTer.hu: A koncerteken gyakran improvizáltok?

K. I. J.: Igen, életben tartja a zenét. Muszáj, hogy maradjon tér arra, hogyha valakinek valamilyen bogár belemászik a fülébe, akkor azt ki tudja belőle játszani, mert akkor jönnek ki az igazán vicces dolgok. A közönségünk pedig velünk tart az ilyen zenei utazásokon, igénylik is azokat.

V. L.: Elindul valaki, megy a szám, van egy összenézés, egy szikra, ami aztán fejlődik, fortyog, hullámzik. Néha azt vesszük észre, hogy tizenöt perce nem zártuk le a számot. Ilyenkor lehet látni, már ha kinyitom a szemem, hogy a közönség álltó helyében hátradől, és akkor utazás van. Ezek óriási pillanatok, amik felérnek azzal, mikor egy régi slágert felcsendítünk.

KULTer.hu: Azt nyilatkoztátok egyszer, hogy mindegyikőtök „zenekarhalmozó”.

K. I. J.: Beugrik egy-egy vendégszereplés jazz-projektekben, de nekem csak a Kutya a zenekarom.

V. L.: De neked is van egyéb dolgod, nem is kevés. Junior önállóan szervez tréningeket, videóprojekteket. Nagyon ismeri a színházi világot és a médiát. Rádióműsora volt már akkor, mikor még a Quimby-t nem is ismerték. Nekem van a Quimby és alkalmibb projektek, mint a Braindogs, a Marlboro Man. Az ELTE-n végeztem pszichológiát, szoktam tartani energizáló, csapatépítő tréningeket, amiken a résztvevők az aznapi tanulságokat rímekbe öntik, aztán élő zenekarral felállunk és elénekelhetik, elrappelhetik, eltáncolhatják. Mostanában kacsintgatok a természetvédelem felé, több mint tíz természetfilmben vettem részt mint műsorvezető, akit kiraknak ide-oda néhány napra.

livius (16)

KULTer.hu: Láttam is egy részt a Budapest Underground című sorozatból. Honnan jött ez az érdeklődés?

V. L.: Igen, az volt az első, meg az Időgyűrű ura. Kiskoromtól gyakorlatilag többet voltam a természetben, mint lakásban. A nyarakat egy hétvégi vityillóban, Balatonalmádin töltöttük. Apukám biológia-földrajztanár, ezt az egészet lexikával is ellátta. Anyukám is földrajztanár, gyakran vezettek kirándulásokat, állandóan róttuk a Kéktúrát. A négy falon kívül sokkal többet bírok ki, mint a négy falon belül.

KULTer.hu: Viszont most első számú szívügyetek a készülő új lemez, a Szerelem hétszer…

V. L.: Igen, felgyülemlett egy csomó szerelemmel kapcsolatos líra. Konceptalbum volt már az előző is, erős társadalomkritika, de az embernek ilyenkor eszébe jut, hogy ha kifelé minden baj, akkor nézzünk már befelé egy kicsit. Szerelmek, volt szerelmek, furcsa szerelmek, szerelem az elérhetetlenbe, a rajongásig szerelem, féltékeny, gyermeki vagy tinédzser szerelem, szerelem a transzcendens felé. Mindet szeretném megvillantani, de nem tele „hú, de kár, hogy elmentél!” féle dologgal, hanem ugyanúgy, mint az előzőnél, csak kevesebb haraggal, több önfejtegetéssel.

K. I. J.: Albumokat már nem azért gyártunk, hogy abból éljünk meg, hanem hogy egy zenekar megmutassa, hol tart, mik foglalkoztatják. Ezek kis mérföldkövek. A szerelem olyan dolog, amiről érett fejjel egyre többet tudunk. Mikor átéljük, érzékeljük, hogy mennyi fázisa, jelentéstartalma van, hogyan változunk meg benne mi magunk, a partnerünk. Nagyon komoly belső túra, amire nem is gondolunk, mert nagyon szerelmesek tudunk lenni magába a szerelembe mint jelenségbe. Tud piszkosul addiktív lenni.

KULTer.hu: Az Éji Vadász már ennek a lemeznek az alkotóeleme?

V. L.: Úgy volt, hogy az legyen a csábítás, kicsit tinis rock’n’roll, de lehet, hogy ez a lemez saját létszámot fog kitermelni, akkor maximum bónusz trackként kerül rá. Az egy külön projekt volt, a Vadonleső program kért fel minket, hogy támogassuk a „denevér évét”.  Az éji vadász a csábító, avagy konkrétan a denevér, ezt kevergettem a szövegben. Bár furcsa érzelmek kötik az embereket a denevérhez, ő is része az ökoszisztémának. Ha eltűnne egy fontos faj, nagy lenne a baj. A dominó-elv sok helyen érvényes. Szeretem, ha vannak ilyen akciók és részt vehetünk bennük.


KULTer.hu: A természetvédelmen és a zenén kívül milyen más szenvedélyeitek vannak még?

K. I. J.: A zene nagyon sokrétűen kitölti sokunk életét, de én bármilyen fizikai aktivitást tudok élvezni. Megyek a haverokkal focizni, folyóra, hegyre. A mászkálást kifejezetten szenvedélyemnek tartom, meg az alkotófolyamatokban való részvételt.

V. L.: Nehezen értelmezhető lenne a hobbi szó, mert ugye az életünk a hobbink.

K. I. J.: Igen, el kellett jutnom az életemben arra a pontra, hogy belássam, többet nem tudok irodába menni reggel nyolctól délután négyig. Nem így vagyok bekötve, innentől kezdve a szenvedélyünket az életünkké kell formálnunk.

V. L.: Hobbi annak kell, akinek ki kell kapcsolódnia valamiből, ami egy taposómalomra inkább emlékeztet, mint egy örömteli „jaj, de jó volt!” érzésre. Ha mi dolgozunk, akkor megéljük rendszeresen, hogy „jaj, de jó!”. Elkezdtem evezni, a végén hova keveredtem? A Kutya Vacsorája hajóval eveztünk, filmet csináltunk és PET palackot gyűjtöttünk. Összekapcsolódott a természetvédelem a zenével, jó kis együttműködés volt.

KULTer.hu: Ha már együttműködés: a mostani szárnybontogatók közül kikkel dolgoznátok együtt szívesen?

V. L.: Közös turnén vettünk részt a Blahalouisianaval, őket nagyon bírom. Tetszik az Ék és a Bábel is.

K. I. J.: Szuper a Szeder, a Lóci játszik, a Margaret Island, a Mary PopKids. Sok nagyon tehetséges fiatal zenészt látok, hatalmas technikai felkészültséggel. A Zephyrt azért is nem említem, mert közreműködünk velük.

KULTer.hu: Akkor a Láncreakció turnéról mesélhetnétek is!

V. L.: Ha közös turnéba vágsz, az kulturálisan sokkal színesebb és nem kell előzenekaroztatni, mint mikor régen a nagy zenekaroknak csengettek a kisebbek, ráadásul az egyik banda közönsége a másik formációt is meghallgatja, a zenészek is megnézik egymás koncertjét. Ha valaki azt mondja neked, hogy Zephyr, meghallgatsz tőle két-három számot  vagy tudsz rá figyelni, vagy nem. De mikor egy koncerten élőben látod, és gyakorlatilag ő húz fel téged is, az egy fantasztikus élmény. A „láncreakció” pontosan erre utal.

livius (6)

KULTer.hu: Külföldi koncertezésben nem gondolkoztatok?

K. I. J.: De, voltunk is. A legszürreálisabb koncertélményem Grazban volt. Egy mezőgazdasági szakkiállításon játszottunk. Mentünk be, az út két oldalán eleinte kisebb fűnyírók, aztán fűnyíró traktorok, kombájnok. Az egység mellett, ahol felléptünk, konkrétan tankok álltak.

V. L.: – „Nem tudjátok hol lesz a mi színpadunk?”  „Várjál-várjál, a zöld kombájnon túl, a tankoknál.”

KULTer.hu: Gyakran mondják a zenétekre, hogy olyan, mintha filmzene lenne.

K. I. J.: Fontos, hogy amikor zenét hallgatok, a fejemben induljon el egy film, vizualizálódjon a zene. Nálunk elég sokféle zenei stílus jön be, ha megszólal egy ragtime-betét, akkor az egy kort, egy hangulatot fog felidézni, aztán tovább lehet vinni egy blues-zal. Felvállalt misszióm, hogy ne csak a hangjegyek irányából gondolkozzunk, figyeljünk, hogy a zene honnan hova tart, milyen elemek hogyan követik egymást a muzsikánkon és a tartalmakon belül.

V. L.: Illetve most tervezgetjük, hogy stúdiószínházban készítünk klipet. Sok az átjárás. Sok apróság kiadja azt, hogy ne rock’n’roll klisé kerüljön a színpadra.

KULTer.hu: „Kötelező” kérdés a Quimby kapcsán: egyszer mondtad, hogy ha két gyereked van, az nem azt jelenti, hogy kétfelé osztod a szereteted, hanem hogy megduplázódik.

V. L.: Mindenkinek van egy régóta építgetett elsődleges zenekara. Zeneileg ez nem konfliktus, hanem csodálatos sokféleség. Egyetlen konfliktusforrás az időfaktor. Saját megfogalmazásunk szerint A Kutya Vacsorája egy exkluzív zenei labor. Heves, intenzív érzelmi és zenei tűzijáték, amit együtt csinálunk. Itt tudunk megvalósítani egy csomó dolgot, amit odahaza nem. Olyan zenekarok között kell eltalálni időpontlyukakat, mint a Pál Utcai Fiúk, a Jambalaya, a Hiperkarma, a Quimby. De sokkal nagyobb öröm, minthogy igazi konfliktussá válhasson.


K. I. J.: A zenekar labor mivolta miatt átkerülhetnek dolgok az anyazenekarokba is. Kísérletezünk, aztán ha jól sikerült az, amit főztünk, akkor a közönség megeszi.

V. L.: Konkrét szöveg is ment át. Például a Megadom magam, ami Magam adom-ként Quimby-sláger lett.

KULTer.hu: Jövőbeli tervek? Mint klasszikus lezárás…

V. L.: Az nem titok, hogy most mindenki az új albumon pörög. Én reggeltől estig erre gondolok. Márciusra kijelöltünk egy stúdió-próba-számíró szakaszt. A stúdióban próbálunk, rögzítjük szalagon, ott csiszolódik, és ha azt gondoljuk, hogy nagyon jó, akkor játsszuk.

K. I. J.: Megcsináljuk a lemezt, aztán nekiállunk forgatni. Van egy rakás „no budget” filmes kis terv a fejünkben, amit idő hiányában nem tudtunk megcsinálni. A „beindul a fejünkben a film” dologból nem csak a színpadon valósítunk meg, hanem klipként is. Nem úgy, hogy valaki csinál rólunk egy zsáner klipet, inkább a saját zenénkből inspirálódva filmezgetünk, erre én nagy izgalommal készülök.

A fotókat Takács Dalma készítette.

Meghökkentő képek a MODEM kiállításán

$
0
0

A sokszor történelmi szereplőket vagy épp mai politikusokat kifigurázó, a humor és a szatíra eszköztárát felvonultató képeiről ismertté vált drMáriás munkáiból nyílik minden eddiginél teljesebb kiállítás március 11-én a debreceni MODEM-ben.

Az egykori Jugoszláviában, Újvidéken született drMáriás a kortárs magyar kultúra meghatározó alakja, aki a képzőművészet, a zene, a szépirodalom és a műkritika terén az elmúlt három évtizedben egyaránt jelentős teljesítményt hozott létre. Az alkotó a tanulmányait 1986–1991 között végezte a Belgrádi Művészeti Egyetemen, ’86-ban megalapította a Tudósok zenekart, a magyar underground azóta is működő, legendás együttesét, első önálló kiállítását pedig szülőföldjén rendezte 1987-ben. 1991 óta Budapesten él.

drmarias_portre_kis

Különböző korszakaiban drMáriás más-más formában, de végső soron mindig ugyanazt festi: az időről időre darabjaira hulló, esetenként rosszul összerakott világot. Azt, ami nem stimmel, ami nem illeszkedik, ami megkeseríti az életet. Azt, aminek nem kellene feltétlenül így lennie. Ami az emberek felelőssége.

Az elmúlt három évtizedben az alkotó képzőművészeti munkáival számos kiállításon találkozhattak a látogatók – többek között Budapesten, Mariborban, Belgrádban, New Yorkban, Bécsben, Moszkvában, Berlinben, Brüsszelben, Londonban és legutóbb Pécsen.

Meghívó_Betlehemesek

A Béke Veled! című debreceni tárlatot Szombati Bálint képzőművész, író, kritikus nyitja meg március 11-én lesz 17 órától a MODEM második emeletén. A kiállítás kurátora Gulyás Gábor. Az alkotásokat május 14-ig lehet megtekinteni.

Ijjas Tamás versei

$
0
0

Az összetartozásról

Születésnapomra fújtad a lufikat.
Becsomagoltad azokat
a perceinket, melyekben
a fülem a szuszogásoddal van
tele. Mennyi teret igényel
magának negyednapnyi munkád,
38 lufi, 109 hosszú kilégzés,
valamivel több, mint 6 négyzetméter.
Voltak holtpontok, amikor
folyadékot követelt a garatod,
és eszedbe jutott, meséled,
mennyire megváltozott
csókjaink minősége, amióta
szűrt vizet iszunk. Hosszabban
ragad egymáshoz a szánk,
egyszer meg kéne mérni,
mennyi ideig bírjuk.

Három nappal a születésnapom
után, az íróasztalomon arrébb
fújok egy lufit, és arra gondolok,
miért páros szerv a tüdő,
és miért olyan könnyű felébredni,
amikor reggel kinyitod az ablakot,
és a hálóinged a cúg szuszogásában
alig halhatóan megremeg.

Az elbocsátásról

A szökőkútnál álltunk a Margitszigeten.
Alsó szemhéjadon sópelyhek ültek,
bámultam a könnyeid archívumát.
A habos, fehér víz felszökött, visszahullt.
Rögzíthetetlen időben álltunk, hasonló
volt legvadabb együttléteink idejéhez,
de inkább olyanok voltunk mégis,
mint a Pangeáról lassan leszakadó kontinensek,
vagy ami éppen szétnyílik, sokkal könnyebb.
Nem szakítottunk. Csak mint egy kardigán,
ahogy kettégombolódik a növekvő melegben,
lebegtünk, két suta szárny, valami ismeretlen
két oldalán. Az emlékek felszöktek,
és Andrea Bocelli is énekelni kezdett,
habos tavasz volt, sófehér szirmok keringtek
mindenütt. Valahogy vállamra hullt kezed,
könnyű sugár, a szökőkút se tudott volna
jobban eltalálni, buzgott a simogatás
mindenütt, egy illat elmosta az összes illatot,
és tudtam, órákig tudnék ebben a zuhanyban
zokogni, de csak a te sírásod száraz emlékét
néztem az arcodon, megtaláltam, hogy milyen
visszatérni önmagamba, de sejtésem sincs,
mi csap fel a magasba.

Borítófotó: Pixabay

Mirci már az asztalra is felugorhat

$
0
0

Christian Grey és Anastasia Steele második mozis összeborulása sokkal jobban passzol a kollektív Valentin-napi plüss szívbe fulladáshoz, mint az első, ugyanis ha nem is ötven, de minimum öt árnyalattal édesebbre sikerült. Christian szadizmusának és Ana vívódásának kibontása helyett ezúttal kapcsolatuk más jellegű fejlődését figyelhetjük meg.

Gazdi mogorva férfi volt, szerette a rendet. Számos kutyát dobott ki, amiért nem feleltek meg speciális igényeinek. Éppen háromlábú uszkárját rugdosta vissza a menhelyre, amikor egy kuka mellett megpillantott egy kissé csoffadt macskát. Maga sem tudta, miért, de hazavitte. Amikor némi fürdetés és fésülgetés után szemügyre vette, szinte sokkolta, hogy milyen gyönyörű. Mélyen, legbelül érezte, hogy vele nem bánhat majd úgy, mint a kutyáival, mégis apró fenyítésekkel próbálta szabályokhoz szoktatni. De hiába. Mirci így is Gazdi mellé hevert a kanapéra, rendszeresen a tiltott területek körül sündörgött és folyton dörgölőzni akart. Gazdi tűrt, hiszen Mirci teljesen elvarázsolta, de egyszer, amikor igazán rosszcsont volt, mégis durván felrúgta őt. Mirci elszökött, ám néhány tasakos táppal és pocaksimivel később már ismét Gazdi ölében dorombolt. Gazdi nem akarta, hogy Mirci megint elmenjen, imádta a puha, világosbarna szőrét, mókás fülecskéit, hatalmas kék szemét, úgyhogy eldöntötte, ezentúl mindent elnéz neki, és csak játékból paskolgatja néha.

Fifty-Shades-Darker-Movie-News

Az eddig látottak felébresztik a gyanút, hogy nem az Alkonyat, hanem inkább a fenti kedves történet ihlette E. L. James regénytrilógiáját és a belőle már elkészült két adaptációt, különösen a másodikat. Nem is baj, hogy utóbbi az eredetinek megfelelő Ötven árnyalattal sötétebb (Fifty Shades Darker) helyett A sötét ötven árnyalata magyar címet kapta, mert a hű fordítás ezúttal félrevezető lett volna. Anastasia cica (Dakota Johnson) és Christian gazdi (Jamie Dornan) friss kalandjait ugyanis éppen a „dark” ellentétével, a „light” szóval jellemezhetnénk legjobban. Nem tudom, hogy a könyvek is ennyire súlytalanul ábrázolták-e a boldogságukra vetülő – a trailerben irtó vészjóslónak beállított – árnyakat, de az biztos, hogy a moziban egy sem akadt köztük, amit egy félórás séta az esőben vagy egy Titanic-pozitív hajókázás ne oszlatott volna el.

fifty-shades-darker-trailor-2017-a-billboard-1548

Legyen szó Ana démoni főnökének, Jack Hyde-nak (komolyan ez a neve) mesterkedéséről, a semmiből horrorisztikusan előugró egykori „alávetettről”, a Grey-t kísértő dickensi gyermekkorról vagy a vészmadárként vijjogó korosodó végzet asszonyáról, mind csak a nyál és az „erotika” késleltetését szolgálják. A legsúlyosabb probléma – miszerint a totál sérült Grey imád nőket verni és uralkodni rajtuk – már csak jelzésszerűen bukkan fel. A bántalmazás az első részben rekedt, a birtoklás meg nem gáz, hiszen egy törékeny cicus nem boldogulhat egyedül a fenyegető világban.

fifty-shades-darker-elevator-1481131638

Értem, hogy még semmi nincs lezárva, de pont ezért olyan ez a film, mint egy sorozat töltelékepizódja. Kínlódva beletuszkoltak egy rakás álkonfliktust, hogy aztán az unott nézőt egy „megdöbbentő” cliffhangerrel bírják maradásra. Az izgalmak fokát mutatja, hogy az álarcosbál alatt elindult a fejemben Az operaház fantomja vonatkozó slágere, Dornan kamerába liffenő mellizmairól és Johnson lelocsolt kebleiről meg a Nagy durranás felejthetetlen szexjelenete ugrott be. A sötét ötven árnyalata egyébként jóval viccesebb, mint az első rész borzalmas paródiája (A fekete ötven árnyalata), ami egyik műnek sem bók. Banális párbeszédek („Neked kell az extra.” „De te jobban kellesz.”) követik egymást, a drámai csúcspontot pedig mintha az Életünk napjaiból kölcsönözték volna.

Fifty-Shades-Darker-Soundtrack

James Foley rendezése azonban érdemel egy jó pontot, amiért olyan humoros momentumai is vannak, amelyeket tényleg annak szántak. Dakota Johnson ugyanis az abszurd helyzetekre tett megjegyzéseivel és természetességével képes némi Bridget Jones-os bájt vinni szerepébe. Egyébként is nagyrészt neki köszönhető, hogy a film tűrhető élmény, mert az első perctől annyira szeretni való, hogy azonnal elhisszük: ha tényleg macska lenne, a konyhaasztalra is bárki felengedné. Dornan ugyan jócskán lemarad mögötte, a kettejük közti kémiával továbbra sincs gond. A többiek korrektül asszisztálnak, de emlékezni csak szegény Kim Basinger telenovellába kívánkozó pillanataira fogunk. Na meg a magát hősiesen feláldozó helikopterre, amelynek látszólag értelmetlenül kellett elpusztulnia.

Az Ötven árnyalat-trilógia középső darabja alapján már nyilvánvaló, hogy az erőltetett bonyodalmak ellenére az abszolút happy end felé vágtatunk, hogy az „Austenen és Brontën felnőtt” álmodozó lány végleg az alternatív Mr. Darcy védelmező karjaiba omolhasson. Ennek visszás üzenetéről már sokan és hosszan értekeztek, kifejtve, hogy miért károsabb egy ilyen tündérmese, mint a Micsoda nő, a Sztárom a párom vagy a ténylegesen szadomazó témájú A titkárnő.

De egy pillanatra tegyük fel, hogy mindenki képes helyén kezelni ezt a sztorit, és odarakni a polcra a királyfivá változó béka mellé. A sötét ötven árnyalata sajnos így is csupán Gazdi és Mirci végső egymásra találásának érdektelen elnyújtása marad.

A sötét ötven árnyalata (Fifty Shades Darker), 2017. Rendezte: James Foley. Írta: Niall Leonard, E. L. James. Szereplők: Dakota Johnson, Jamie Dornan, Eric Johnson, Marcia Gay Harden, Rita Ora, Kim Basinger. Forgalmazza: UIP Duna Film.


Már szavazhatsz a Libri irodalmi díj jelöltjeire

$
0
0

Elindult a szavazás a Libri irodalmi díj jelöltjeire a kiadó honlapján; a közönségnek több mint két hónapja van, hogy kiválassza kedvencét a tíz döntős közül.

A Libri Könyvkereskedelmi Kft. által 2016-ban alapított és először átadott díj az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit díjazza. A tavaly megjelent, a díj követelményeinek megfelelt 132 kötetből 88 neves közéleti személyiség szavazata alapján alakult ki a 10-es lista, amire az 5 tagú zsűri és a közönség is szavaz. Május közepén két nívós elismerést osztanak ki, a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat.

libri17

A közönség és a zsűri az alábbi 10 könyvből választhatja ki azokat, melyek 2017-ben elismerésben részesülnek:

A kedvenceket a Libri irodalmi díj honlapján lehet kiválasztani. A szavazók között 100 darab ajándék könyvcsomagot sorsolnak ki a szervezők, amelyeket a 10 döntős kötetből állítanak össze. Az ünnepélyes díjátadó május közepén lesz.

libri_id

A zsűri tagjai: Bálint András színész, Beck Zoltán dalszerző, Fullajtár Andrea Jászai Mari-díjas színész, Károlyi Csaba irodalomkritikus és Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, kritikus. A díjról, a 132 könyvről, a kiválasztottakról és nyertesekről a díj honlapján és a Libri Facebook-oldalán minden további információ megtalálható.

2016-ban az olvasók döntése alapján Bartis Attila A vége című regénye nyert, a zsűri pedig Rakovszky Zsuzsa Fortepan című verseskötetét ítélte a legjobbnak.

Tolnai Ottó életműdíjat kapott

$
0
0

Tolnai Ottó író, költő, műfordító kapta a Vajdasági Írók Egyesületének életműdíját – számolt be róla a Magyar Szó című újvidéki napilap.

A bírálóbizottság indoklása szerint – amelyet a lap ismertetett – jelenleg Tolnai Ottó „a legismertebb, legtermékenyebb vajdasági író”, akinek műveit a legtöbben fordították szerbre. Bordás Győző, a zsűri elnöke kifejtette: az utóbbi negyven esztendőben mindössze három vajdasági magyar író kapta meg ezt az elismerést, Pap József, Bori Imre és Bányai János.

EZT_HASZNALJUK_161013_Tolnai_Otto_c_Valuska_Gabor

A zsűri az indoklásban hivatkozott a Kossuth-díjas szerző szerteágazó munkásságára, amely a hatvanas évektől napjainkig meghatározónak tekinthető. Mint mondták: „vele és az ő generációjával kezdődött meg a vajdasági magyar irodalomban a vidékiességnek a felszámolása és egyfajta avantgárd irodalomnak a létrehozása”.

Tolnai Ottó 1940-ben született Magyarkanizsán. Első verseskötete 1963-ban, első regénye, a Rovarház 1969-ben jelent meg. 1966-tól 1990-ig a Jugoszláv Írószövetség tagja, majd a szervezet utolsó elnöke volt annak megszűnéséig. 1969 és 1974 között az Új Symposion című folyóirat főszerkesztője, majd 1994-ig az Újvidéki Rádió munkatársa, szerkesztője. 1992-től a veszprémi Ex Symposion főszerkesztője. 1994-től a Szabadka melletti Palicson él.

1991-ben József Attila-díjjal tüntették ki, 1998-tól a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja. 2001 júniusában a Digitális Irodalmi Akadémia tagjainak sorába választották. Költő disznózsírból című könyvéért 2005-ben megkapta az év legjobb szépirodalmi alkotásának járó Magyar Irodalmi Díjat. 2007-ben megkapta a Kossuth-díjat az avantgárd hagyomány magas szintű megújításáért és a vajdasági magyar irodalom szervezésében vállalt szerepéért. 2009-ben a Grenadírmars című kötetéért Artisjus Irodalmi Nagydíjjal tüntették ki.

Legújabb elismerését április első felében adják át.

Forrás: MTI

Tökéletlen idomítás

$
0
0

Ha Stephen King korai munkásságát egyetlen érzelemmel kellene jellemezni, akkor az a horrorírói skatulya ellenére sem a félelem (vagy az undor), hanem a harag.

Az a harag, amely az áttörést meghozó Carrie-ben egy természetfeletti csavarral manifesztté vált, és egy egész középnyugati kisvárost rombolt porig, az a harag, amellyel a Borzalmak városának vámpírvadászai felveszik a kesztyűt és könyörtelenül irtani kezdik a közéjük telepedett vérszopókat, és az a harag, amellyel Az átkozott út főhőse végül fegyvert fog, hogy megvédje otthonát. A sarokba szorított, megalázott és velejéig frusztrált alsó középosztály haragja Vietnam, a Watergate-botrány és az első energiaválság után, amely szükségképpen pusztításba és szimbolikus ördögűzésbe fordul. Ebből a szempontból a korai pályaszakasz egyik végpontja a később megtagadott, nemes egyszerűséggel Rage címre keresztelt kisregény, melynek kamaszkorú hőse egy egész középiskolai osztályt ejt túszul. Talán itt jelenik meg Kingnél legtisztább formájában az egyén és a társadalmi intézmények (ez esetben az iskola) szembenállása, miközben – ahogy ez Az átkozott útban is egyértelmű az első oldaltól kezdve – nyilvánvaló, hogy a tehetetlenségét pszichózissá növelő Dávid nem nyerhet a fennálló rend Leviatánjával szemben.

Az_atkozott_ut

King jelentőségét a horror történetében – azon kívül, hogy a rétegműfaj neki köszönhetően szerzett magának elbitorolhatatlan helyet a bestsellerlistákon – legtöbb elemzője a hétköznapi életvilág és a fantasztikum összeházasításában látja. Itt nem csupán arról van szó, hogy King szövegei általában a mindenkori „kortárs” Amerikában játszódnak – erre találunk bőven korábbi példákat Ray Bradburytől Robert Blochon át az előképül szolgáló Richard Mathesonig –, hanem hogy King eközben vállaltan visszanyúl a tizenkilencedik századi realizmus és naturalizmus hagyományához, nagyívű társadalmi tablókba, család- és várostörténetekbe illesztve be a viszonylagos rend illúziója mögött mocorgó természetfelettit. Ennek köszönhetően Kingnél a fantasztikum – hasonlóan a klasszikus gótika mögött meghúzódó antiaufklérus ideológiához – azoknak a tapasztalatoknak (félelmeknek, spekulációknak és pszichológiai tartalmaknak) a metaforikus megtestesítője, amelyeket a szigorúan realista regényhagyomány mimetikus természetéből fakadóan nem képes maradéktalanul lefedni. Ugyanakkor ez a szakadás, egyfajta fantasztikus felfeslés a King-próza realizmusában politikailag és társadalmilag mindig precízen szituált, amely szinte soha nem függetleníthető az adott kor kontextusától – legyen szó akár expliciten közéleti jellegű problémafelvetésekről, mint az abortusz kérdése a Nem jön szememre álomban, vagy a legutóbbi gazdasági világválság utóéletének és hatásainak ábrázolása a Mr. Mercedesszel indult Bill Hodges-trilógiában.

Egy többek között Linda Badley által idézett anekdota szerint egy főiskolai szemináriumon King tanára Eldridge Cleavert nyomán föltette a kérdést: ha Cleaver szerint létezik olyan, hogy „fekete lélek”, akkor vajon létezik fehér lélek is? Van „kertvárosi lélek”? King visszaemlékezései szerint ebben a pillanatban megértett valamit az amerikai kultúrából, meglátta a fogyasztó társadalom intézményeinek, a McDonald’s és a Dairy Queen hozzájárulását mindahhoz, amit „fehér léleknek” nevezhetünk. Kinget azóta is a „fehér lélek” érdekli, azok a szokások, hitek, tévhitek és magatartásformák, amelyek az amerikai fehér (alsó) középosztály sajátjai, és amely rendre a fogyasztói kultúra tárgyi világába szorítva – bevásárlóközpontokban (A köd), erotizált gépjárművekben (Christine) és gyilkos kólaautomaták közt (A rémkoppantók) – jön létre. Amellett, hogy a WASP-perspektívának szükségszerűen megvannak a következményei például a nem ehhez a társadalmi réteghez tartozó figurák ábrázolásában – mint a „magic negro” jó szándékú sztereotípiája a Ragyogástól a Végítéleten át A halálsoronig, vagy jelen kötetben a rafkós olasz maffiózó-autókereskedő alakja –, King minden empátiája ellenére erős kritikával tekint a „fehér lélek” értékrendjére és a mögötte meghúzódó ideológiákra. Az átkozott út főhősének haragja jogos ugyan, hiszen egy útépítés miatt elveszíti szinte mindenét, a házát, a munkahelyét, tönkremegy a házassága, és ezekkel együtt addig stabilnak tűnő identitása is megkérdőjeleződik, ám King nem engedi, hogy olvasója kényelmesen belehelyezkedhessen a kékgalléros Jób felhorgadásába. Az említett helyi orgazda mondja ki a nyilvánvalót, aki afféle világi orákulumként, a Pokol Konyhájában felszedett street smarttal látja át a helyzetet: „Ha igazat mond, akkor sem biztos, hogy bármit is eladok magának. Tudja, miért? […] Mert szerintem maga félnótás. Nincs ki mind a négy kereke. Lóg egy dongája.” (112.)

Bart Dawes elmeállapota persze az olvasó számára is az első fejezettől kezdve kétséges, mikor a férfi besétál egy fegyverboltba, megrendeli a lehető legnagyobb vadászpuskát, és közben a fejében sportkommentátorokra emlékeztető „hangok” polemizálnak tettei felett.

„Soha nem engedte meg magának, hogy elgondolkozzon azon, mit miért csinál. Jobb az úgy. Mintha egy áramkör-megszakító lett volna a fejében, amely minden alkalommal a helyére kattant, amikor az agyának egy szeglete fel akarta volna tenni azt a kérdést: De mégis miért csinálod ezt? Ilyenkor az elméje egy része sötétbe borult. Hé, Georgie, ki kapcsolta le a lámpát? Bocs. Én. Azt hiszem, valami elcsesződött a huzalozásban. Egy pillanat. Visszakapcsolom. Újra kigyúlnak a fények. De a gondolat már nincs ott. Minden rendben. Folytassuk, Freddy – hol is tartottunk?” (13.)

A zaklatott belső monológok nyitva hagyják ugyan, pontosan mennyire is kattant Bart Dawes – a kezdeti tikkelés lassú tébollyá növekedésének megrajzolása a regény egyik elsődleges vállalása –, de azt máris egyértelműsítik, hogy az a perspektíva, amely felől King a realista regényhagyomány nyomdokain haladva felépíti kisvárosi társadalomrajzát, egy eredendően torz nézőpont. A „fehér lélek” sérült, beteg, és diszfunkcionalitása a körülmények összjátékának köszönhetően a végletekig súlyosbodik.

sk

Az átkozott út két meghatározó körülményt mutat fel Bart Dawes leépülésének okaként. Az egyik a fatális véletlenek sorozata, első gyermekének fogantatásától kezdve („Maryvel várni akartunk még, de hát a megszakításos módszert alkalmaztuk, érted. A városba készültünk szórakozni, és valaki odalent becsapta az ajtót, mire én úgy megijedtem, hogy rögtön el is mentem. Mary meg teherbe esett.” [44–45.]), felesége vetélésén át második gyermekük agytumor miatt bekövetkezett haláláig. Érdemes kiemelni, hogy ezek mind biológiai jellegű kudarcok, melyek egy irányba mutatnak: Bart Dawes nem képes a reprodukcióra, nem képes újratermelni azt az életmódot és ideált, melynek jegyében saját életét élte, és végül majd önmagát is felszámolja.

A másik körülményt annak a társadalmi rendnek az intézményei jelentik, melyek keretei között „Bart Dawes” mint egyén, mint állampolgár létezhet. King hosszú oldalakat tölt meg a férfi előéletének és karrierjének taglalásával, hogy bemutassa, miképp lett Dawes az, aki: egy kisvárosi mosoda középvezetője. De ugyanez az intézményrendszer lesz az, amely egy útépítés miatt megfosztja őt mindettől. Bár több alkalommal is kap olyan ajánlatokat, melyek könnyíthetnének helyzetén, Dawes visszautasítja őket: nem csupán amiatt, mert sérti a büszkeségét életének ilyesfajta kényszerű átformálása, hanem mert tanult mintái – például ragaszkodása saját házához – nem készítették fel rá, hogy egy ilyen szituációra megfelelően reagáljon. Amikor a regény fináléjában kialakul egy westernmitológiát (tehát az amerikai kultúra egyik alapsémáját, melynek egyébként a fejlődést jelképező útépítés is szerves része) idéző ostromállapot Dawes elbarikádozott háza körül, a férfi tévésorozatokból és mozifilmekből tanult szerepmintákon keresztül reflektál saját helyzetére. „[L]átnia kellett, hogy elindult-e a két rendőr a ház két oldala felé, mert Richard Widmark és Marty Milner mindig azt csinálta a japó bunkereknél a késő esti filmekben, és ha elindultak, akkor kénytelen lesz lelőni az egyiket.” (371.) Ezek a minták, a populáris és fogyasztói kultúra egyéb elemeivel együtt alakítják King „fehér lelkét”, ám mint Az átkozott út, és számos egyéb, az ezek bűvköréből szabadulni nem tudó karaktert felvonultató King-szöveg mutatja a Tortúrától a Hasznos holmikig, önmagukban meddő és pusztító paradoxonokat rejtenek. Bart Dawes hiába próbálkozik, nem tud úgy élni, mint egy self-made man vagy egy all-american golden boy, és végül nem is él sehogy.

Mint a fentiekből sejthető, a korai King ember- és társadalomképe az irodalmi naturalizmusban gyökeredzik: miközben elhagyja annak szenvtelenségét, és egy jóval könnyebben hozzáférhető nyelvet használ, az egyént továbbra is biológiai és társadalmi folyamatok által determinált, korlátozott mozgásterű ágensként ábrázolja. Az átkozott út szövegét átszövik a biológiai hasonlatok („Úgy hasított bele az új út a nyugati városrész üzleti és lakóövezetébe, mint egy hosszú, barna bemetszés, mint egy sarat gennyező műtéti heg.” [35.]), és Dawes lelki folyamatainak ábrázolásában is kiemelt szerepet kap egy megvadult kutyával vont párhuzam – mely természetesen megint csak az említett orgazdafigurának köszönhető. A „veszett kutya” hasonlaton keresztül King nem csupán Dawes őrületét hangsúlyozza, de azt is megkérdőjelezi, hogy a férfi az életét romba döntő kataklizmák előtt ura lett volna saját sorsának, ehelyett – mint az alábbi szövegrész is mutatja – azt egy fogyasztói kultúra közvetítésével zajló kondicionálás eredményének tekinti.

„Eszébe jutott Mr. Piazzi kutyája, amely először csak a farokcsóválással hagyott fel, aztán forgatni kezdte a szemét, aztán kitépte Luigi Bronticelli gégéjét.

– Mint Pavlov kutyái – folytatta. – Azokat arra idomították, hogy a csengő hangjára meginduljon a nyálelválasztásuk. Bennünket meg arra idomítottak, hogy akkor induljon meg a nyálelválasztásunk, ha valaki mutat nekünk egy Bombardier Skidoo turbómotoros szánt vagy egy színes Zenith tévét motoros antennával.” (162–163.)

Ám az idomítás tökéletlen, és így az egyén összeomlásához vezet; az apparátus tökéletlensége nem kiutat nyit a rendszerből, hanem csak az erőszaknak nyit teret. (Itt érdemes megjegyezni, hogy az 1981-ben megjelent Az átkozott út 1973-ban játszódik, mely időpont nem csak a fentebb felsorolt történeti kontextusban, de a hatvanas évek ellenkulturális mozgalmainak megtorpanása és felszámolódása felől olvasva is jelentéses.)

A King-életművön belül a Richard Bachman álnév alatt közölt regények képviselik legmarkánsabban az irodalmi naturalizmus örökségét. Nem csupán szikárabbak, pesszimistábbak (és rövidebbek) a saját névvel megjelent szövegeknél, de a fantasztikum használatában is jóval mértéktartóbbak. Míg King munkásságában a Végítélettől kezdve egyre gyakrabban bukkant fel a vallási dualizmus, miszerint az események hátterében a természetfeletti „jó” és a „rossz” erői munkálkodnak, ami végül a Setét torony-széria gigantikus fantasyfolyamában kulminált, a Bachman-szövegekben, így Az átkozott útban, ennek még nem találjuk nyomát. A fantasztikum, ha egyáltalán megjelenik, itt még csak katalizátor, mint a Sorvadj el! osztály- és faji feszültségeket felszínre hozó cigányátka, vagy disztopikus keretként az egyén és a hatalom konfliktusát hivatott felnagyítani, mint A hosszú menetelés és a Menekülő ember című regényekben.

A fantasy és a naturalizmus közti ellentmondás csupán látszólagos: mindkét paradigmának alapvető eleme a nagyléptékű világépítés, így amikor King a korai naturalizmus felől a (dark) fantasy felé mozdult, valójában csak a szövegeiben megjelenő fantasztikumot kezdte el – a kisvárosi élet egyéb aspektusainak mintájára – rendszerbe szervezni. A különbség ehelyett elsősorban ideológiai, és a determinisztikus világkép újrakeretezését szolgálja. A szereplők sorsa King későbbi regényeiben is gyakran eleve elrendelt – lásd a destruktív természetfeletti erőkkel sorsszerűen szembekerülő hősök kis csapatát A Setét toronyban, az Álomcsapdában vagy az isteni gondviselésen meditáló Rémület a sivatagban című regényben –, ám a metafizikai keret lehetőséget nyújt az értelemadásra, hogy a pusztítás és az áldozathozatal egy magasabb szint felől szemlélve mégsem hiábavaló.

Az átkozott útban – és általában a Bachman-regényekben – nincs magasabb szint, Bart Dawes kényszerpályája és dicstelen, bár látványos halála semmilyen magasabb rendű perspektívából nem szolgálja a világ helyreállítását. Ehelyett ellenállását nyomban bekebelezi az apparátus, azokon a tévéképernyőkön peregnek ámokfutásának a képsorai, ahonnét ő maga is tanulta értékrendjét és viselkedésmintáit (és mely képernyő összetörése lázadásának egyik fordulópontja). És így, mint a keserű zárómondat sugallja, a fantasztikum kiskapujának hiányában végül „újra visszakerülünk az emberi dolgok biztonságos közegébe.” (389.)

Stephen King: Az átkozott út, fordította Dudik Annamária Éva, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2016.

Magyar reménység a nemzetközi divatvilágban

$
0
0

Cserkúthy Hanna divattervező még csak 25 éves, de két hónap alatt már másodszor került be egy általa tervezett kreáció a divatvilág Bibliájának számító brit Vogue-ba. Ráadásul a fiatal magyar tervező április elején részt vehet a Róma Fashion Weeken, majd április végén a magyar közönségnek mutatja be elsőként az ELLE Fashion Show keretében a jövő évi őszi-téli kollekcióját.

Cserkúthy Hanna másfél éve hozta létre saját márkáját, a Whispering Windet, amit tavaly októberben az Instagramon szúrt ki a brit Vogue, és megkereste a tervezőt, hogy szerepeljen a januári lapszámban az egyik ruhája. Ilyen álomszerűen indult a nemzetközi karrier, és ezt a jellegét azóta is megőrizte Hanna diadalmenete: az ezen a héten az újságos standokhoz kerülő British Vogue márciusi számában újabb ruhája fog szerepelni, az előző alkalomhoz hasonlóan a Designer Profile rovatban, ami még be nem futott, tehetséges fiatal tervezők munkáit mutatja be. A kollekciót, melybe a mostani darab is tartozik, Debreczeni Zita fotózta.

bty

Hanna hamarosan újabb lépést tesz a nemzetközi divatvilág meghódítása felé: nemrég lehetőséget kapott, hogy szerepelhessen az áprilisi Roma Fashion Weeken. Az olasz-orosz szervezésű divathéten a gyerekkora óta a tengeri élővilágért rajongó Hanna a 2017-es tavaszi-nyári kollekcióját mutatja be, amit a legyezőkorallok kecses vonalai inspiráltak. Kézzel festett anyagok és kézi díszítés jellemzi a ruhákat, anyaghasználatát tekintve az elasztikus pamut-szatén és a selyem dominál a fehér-barack-tearózsaszín ruhákon. A Roma Fashion Weeket óriási lehetőségnek tartja a fiatal tervező. „Az olasz divat és életérzés nagyon közel áll hozzám, és azt gondolom, hogy a ruháimra lenne kereslet Olaszországban. Remélem, hogy a római divathét hoz új lehetőségeket, és tudok nyitni az olasz piac felé” – mondja.

cserkuthy2

A magyar divatrajongók körében is kezd ismertté válni a Whispering Wind. Hannának az utóbbi időben egyre több megkeresése van, az elmúlt hetekben többek között Tatár Csilla ruháján dolgozott intenzíven, amit az MTVA műsorvezetője A Dal című tehetségkutató műsor döntőjében viselt.

cserkuthy2

Hanna 2017 A/W őszi-téli kollekcióját elsőként Magyarországon, az áprilisi Elle Fashion Show-n mutatja be a magyar közönségnek, aminek a tervező nagyon örül: „A fashion show idei témája a jövő, és ezáltal mint fiatal, feltörekvő tervező esélyt kaptam a megjelenésre, amiért nagyon hálás vagyok, mert óriási lehetőségnek tartom, hogy részt vehetek az egyik legnevesebb magyar divatbemutatón, ezáltal itthon még szélesebb közönség ismerheti meg a ruháimat, ami nagyon fontos számomra. A közeljövőben szeretnék budapesti pop-up store-okban is megjelenni, és azt remélem, hogy ebben segíthet ez a lehetőség” – mondja Hanna.

vogue_march_megjelenes_whisperingwind_hannacserkuthy

A Whispering Wind márkát a határozott, letisztult és nőies stílus, a kényelem és a könnyű variálhatóság jellemzi. Hanna szívesen használ lágy bőrt, finom csipkét, könnyű tüllt, és a selyem is sok ruhájának alkotóeleme. A pécsi lány az ELTE germanisztika szakát hagyta ott – a családja rosszalló véleménye és minden észérv ellenére –, hogy álmát megvalósítva divattervező legyen. A Forrai Magániskola divat- és stílustervező szakán tanult, ez idő alatt több helyen dolgozott, ám a legbüszkébb a Dalaarnánál töltött négy hónapra. Saját márkáját egyedül építi testvére, Cserkúthy András segítségével, aki menedzserként egyengeti vállalkozását, különösen a márkaépítésben támogatja testvérét.

A Prodigy és Lukas Graham a tizedik Campuson

$
0
0

A legnépszerűbb magyar előadók mellett idén a The Prodigy, a dán Lukas Graham, a berlini DJ-producer Alle Farben, Charlott Boss, azaz Nod One’s Head, valamint a kilencvenes évek legnépszerűbb dance párosa, a 2 Unlimited is vendége lesz az immár tizedik születésnapját ünneplő Campus Fesztiválnak július 19. és 23. között a debreceni Nagyerdőn.

A jubileumi évben több mint 200 nem zenei program is szerepel a Campus Fesztivál kínálatban. Irodalmi és színházi programok, közönségtalálkozók, pódiumbeszélgetések, felolvasóestek, filmvetítések, Dumaszínház és a Debreceni Egyetem is várja a látogatókat.

A debreceni Csokonai Színház saját programhelyszínén zenés és nem zenés színházi programok, improvizatív előadások lesznek, éjféltől pedig dzsesszprogram várja a látogatókat.

A legnagyobb magyar fesztiválok sorába lépve a Campus sem maradhat ki a feltörekvő zenekarok legfontosabb hazai versenyéből. A Nagy-Szín-Pad kezdeményezéshez csatlakozva a Nagyerdőn helyet kap a televíziós műsorba bekerült nyolc zenei produkció (Dope Calypso, Jónás Vera Experiment, Konyha, Lóci Játszik, Mörk, Petruska, The Qualitons és Sena).

A programkínálat bővülése mellett a fesztiválterület is nő, idén már a Nagyerdei Stadion is körüljárható lesz. A fesztivál, amely tavaly 98 ezer látogatót vonzott, a Nagyerdei Stadionban és környékén egyedülálló infrastruktúrával várja a látogatókat.

Forrás: MTI, borítófotó: Warner Bros. Records

Viewing all 6748 articles
Browse latest View live